:

Részlet a Fátyol-ködből

Részlet a Fátyol-ködből

A Hattyú csillagképben látható óriási kiterjedésű szupernóva-maradvány izgalmas célpont minden észlelő számára.

Krizsán Bence, Érd

“A hatalmas Fátyol-komplexum 6 teleholdnyi területet foglal el az égbolton. A korai észlelők külön-külön azonosították a fényesebb részeit, így kaphatott eltérő NGC katalógusszámokat több szegmense is – NGC 6960, 6979, 6992 és 6995 számok alatt találjuk őket. A képen is látható, a komplexum nyugati részén található fényesebb, külső régió az észlelők számára sem elérhetetlen, bár komoly kihívás az azonosítása. Becslések szerint úgy 2600 fényévre fekszik a Földünktől. Nem nehéz kiszámolni, hogy a fény valahol a Kr.e. 7. században indult el felénk – talán épp az első írott jogszabályok, a Drakón-törvények athéni megalkotása idején. Ezt követően a fotonok 2600 évet utaztak az űrben, mire Balatonalmádiba érve becsapódtak a csillagászati kamera érzékelőjébe.” – írja Fényes Lóránd néhány héttel ezelőtt hírportálunk hétképének kísérőszövegében.

Ezúttal a komplexum egy másik részlete látható a hét képén, az NGC 6692.

A felvétel készítéséről írja Krizsán Bence: +Első kép az ASIair Plus-t használva. A kicsit szeles este ellenére úgy döntöttem hogy fotózok még hozzá expo-t. Az ASIair nagyon meggyorsította a rendszer üzembe helyezését és megkönnyített hogy nem kellett mindig kiszaladgálni a távcsőhöz, mindent tudtam kezelni a házból.”

Készítő:BenoDátum:2022-09-22   Távcső:Lacerta 200/800 fotó NewtonMechanika:EQ6-R ProKamera:ZWO ASI 294 MC Pro színes hűtött kameraSzűrő:Optolong L-enhance szűrőExp. idő:104*300s Duonarrowband, 13*300s RGBHelyszín:ÉrdMegjegyzés:Stackelve DSS-ben.Pixinsight-ban feldolgozta Cseh Ádám.