A Hold a belső Naprendszer becsapódási folyamatainak természetes tanúja. Légkör, folyékony víz és jelentős tektonikai aktivitás hiányában felszíne őrzi az égitestet érő folyamatos behatások nyomait. A kozmikus erózió – a napszél, a mikrometeoritok és a kisebb-nagyobb meteoroidok becsapódása – csak nagyon lassan alakítja a felszínt. A kutatók számára a napjainkban bekövetkező változások közvetlen megfigyelése azért bír kiemelkedő tudományos értékkel, mert lehetővé teszi a statikus geológiai képződmények megfigyelése mellett a dinamikus folyamatok – mint a regolit fejlődése vagy a kidobott anyag eloszlása – tanulmányozását. Ennek egyik eszköze a Hold körül keringő Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO). Széles látószögű kamerája (WAC) 2010 óta havonta rögzíti a teljes holdfelszínt, és a hasonló megvilágítási körülmények között készült felvételek automatizált összehasonlítása 2025 őszén egy korábban nem létező formációt azonosított. Az adatok alapján a becsapódási esemény 2024 tavaszán történt, amely a legnagyobb, jelen korunkban keletkezett krátert hozta létre égi kísérőnk felszínén. Statisztikai szempontból ez egy rendkívül ritka jelenség: a 6,5 × 10¹⁰ kJ becsapódási energia alapján a modellek szerint ilyen nagyságrendű esemény átlagosan kb. 130 évente fordul elő a Holdon. A becsapódások és gyakoriságuk esélyének tudományos hátteréről Csizmadia Szilárd közölt kiváló cikket.

A becsapódás helyszíne tudományos szempontból különösen szerencsés, mivel a kráter egy holdi tenger (Mare Spumans) és egy felföldi terület közvetlen találkozási zónájában jött létre. Az új kráter a Crisium-medence külső peremén található, mintegy 330 km-re a Mare Crisium peremétől, ahol a tenger anyaga belepte a Dubyago N kráter délkeleti lejtőjét. A bazaltfolyamok egyenetlen, dombos felföldi terepet borítottak el, így a felszínen számos izolált, idősebb, felföldi kőzetablak található. A becsapódástól 23 km-re kelet-délkeletre egy ősi kitörési pont található, az innen kiinduló bazaltfolyamok a helyi topográfiai akadályok mentén terültek szét, komplex rétegszerkezetet hozva létre. A krátertől nyugatra egy 700 méterrel magasabb gerinc húzódik, amelyen túl a Mare Spumans felszíne 1000 méterrel mélyebben fekszik. A becsapódás során a helyszín anyaga meghatározó volt, a nyugati oldalon valószínűleg lazább regolitot, míg a keleti oldalon ellenállóbb, szilárdabb bazaltot ért a behatás, ami közvetlenül befolyásolta a kráter végső szerkezetét. A becsapódás erejét és a felszín módosításásának mértékét jól szemlélteti, hogy a folyamat során a kidobott anyag magas (0,16) reflexiós határvonalán belül található 103 darab, korábban létező 6–12 méteres kráterből mindössze 5 maradt azonosítható – ez 95%-ot meghaladó „eltörlési arány”. A 35 darab 12–48 m átmérőjű kráter közül 12 vészelte át az ütközést. Az összes fennmaradt kráter erősen erodálódott.

A kráter helyszíne a becsapódás előtt és után a NAC felvételén. A képek 1 m-es pixelméretben lettek mintavételezve; mindkét panel mérete 925 m × 925 m. Forrás: Science Advances

A morfológiai vizsgálatok során a kráter pontos feltérképezéséhez az LRO kis látószögű kamerájának (NAC) nagyfelbontású felvételeit és az ezekből generált, 3 méter/pixel felbontású digitális domborzati modelleket (DTM) használták fel, mely felmérésekkel a kráter fizikai paramétereit sikerült megállapítani.

Átlagos átmérő (D): 222 m
Maximális mélység (d): 43 m
Mélység/átmérő arány (d/D): 0,19
Sáncmagasság (medián): 7,7 m

Ebből szerkezeti kiemelkedés: 3,1 m Ebből kidobott anyag vastagsága: 4,6 m

Legnagyobb kidobott sziklatömb (átlagos átmérő): 11 m

A nyugati ív átmérője (230 m) jelentősen nagyobb a keleti ívnél (214 m). Ez a különbség megerősíti a rétegzett felszínre vonatkozó feltételezéseket: a nyugati szektor a lazább regolitban tágult ki jobban, míg a keleti ív növekedését a felszín alatti összefüggő lávafolyamok korlátozták. A NAC adatok a sáncmagasság finomabb elemzését is lehetővé tették, elkülönítve a kőzetrétegek fizikai megemelkedését (3,1 m) a rárakódott törmeléktakarótól (4,6 m).

A friss becsapódások egyik feltűnő jele a felszíni albedó megváltozása. A kráter külső sáncfalán és körülötte a felvételeken is jól látható a friss, világos kiszóródás. Ugyanakkor az új kráter belsejében a fényvisszaverő képesség rendkívül alacsony (0,045), ami még a környező, idős mare területek albedójánál (>0,050) is kisebb. Ezt a sötét anyagot a kutatók üvegszerű, hirtelen lehűlt olvadt kőzetanyagként azonosították. A kidobott anyag (ejecta) szétterülésében egy nyúlvány figyelhető meg az új kráter északi sáncfalán a krátertől kifelé. Ez a formáció, a dél-délnyugati irányú fényesebb foltok és a kráter legnagyobb átmérője egyazon tengely mentén sorakozik fel, ami talán az impaktor beesési szögét és irányát jelzi. A környező sziklák közül a legnagyobb mért sziklatömb magassága eléri a 3,2 métert. Érdekes jelenség a nagyobb sziklatömbök mellett megfigyelhető sötétebb zónák jelenléte, amelyek magyarázatára több hipotézis is létezik. Az egyik az ún. ballisztikus exkaváció, melynek során becsapódásakor a felszín alatti sötétebb rétegek kerültek felszínre. Másik lehetőség a sziklák általi árnyékolás, mely feltételezés szerint a becsapódás kései szakaszában érkező finom, világos poranyag nem tudott a szikla alatti területen lerakódni. Szintén lehetséges magyarázat az áramlási gát jelensége: a sziklatömb gátat szabott a felszínen tovaterjedő világosabb szemcsés anyag áramlásának, így az a szika másik oldalán nem rakódott le.

A McGetchin-kráter főbb morfológiai jellemzői. (A) A nyilak a nyugati és keleti íveket határoló domborzati folytonossági hiányokat jelzik. A vonal északról induló, 12°-os tájolású, és az ívek végei közötti vektorokkal párhuzamos. A bal felső keret jelzi a (B) és (C) helyét; a jobb alsó keret jelzi a (D) és (E) helyét. A kép szélessége 578 m, észak felül van. (B és C) Ugyanazok a területek az északnyugati kivetett anyagon, 69°-os és 7°-os beesési szögekkel. (D és E) Ugyanazok a területek a délkeleti kivetett anyagon, ugyanazokkal a beesési szögekkel; mind a négy panel háromszoros nagyítású, 90 m széles. (F) A kráter középső része és a közeli kivetett anyag (háromszoros nagyításban), beesési szög 38°, 385 m széles; a piros ívek a kráter peremét jelzik. (G) A déli perem háromszoros nagyítása; a balra mutató nyíl a legnagyobb sziklát (13 × 9 × 3 m) jelöli, a jobbra mutató nyíl pedig a második legnagyobb sziklát (8 × 7 × 2 m), amelyek a (D) és (E) ábrákon is láthatók (a panel szélessége 142 m. (H) A kráter ferde nézete keletről nyugat felé. A fehér nyíl a legnagyobb sziklát jelöli lásd még (G); a fekete nyilak az északi nyúlványt jelölik. A kép szélessége körülbelül 750 m, észak nagyjából jobbra található. Forrás: Science Advance

A becsapódás tanulmányozása segít pontosítani a kezdeti, kompressziós fázisában fellépő nagy sebességű gáz- és részecske kilökődés, az ún. jetting jelenségének,  valamint a becsapódások felszíni hatásainak modellezését is. Az általános nézet szerint a jetting során a részecskék a felszínhez képest nagyon kis szögben (kisebb, mint 2 fok) és nagyon nagy sebességgel lökődnek ki. Jelen esetben a becsapódás hatása meglepően messzire, akár 140 km-re (több mint 1000 krátersugárnyira) is elért. A kutatók elkülönítik a 15 km-ig terjedő, világosabb közeli zónát (DHRZ, distal high reflectance zone) és a 120 km-en túlra is elnyúló sötétebb távoli zónát (DLRZ, discontinuous low-­reflectance zone). Ezeknek a zónáknak a kialakulását talán a fent említett „jetting” okozza. Viszont a részecskék képesek voltak átjutni a becsapódástól nyugatra húzódó, 700 méter magas gerincen, amihez 13 foknál nagyobb kilökődési szögre volt szükség. A kilökődött anyagnak át kellett haladnia a nyugati gerincen, és elegendő anyagot kellett magával ragadnia ahhoz, hogy a mareterületen a gerinc nyugati lábánál és a Pomortsev-kráter alján egy folytonos, alacsonyabb visszaverődésű területet hozzon létre. Miután áthaladt ezeken a domborzati akadályokon, a fennmaradó kilökődött anyagnak elég energiát kellett megőriznie ahhoz is, hogy megváltoztassa a felszínt. Az új kráter és környezetének tanulmányozása segíthet jobban megérteni ennek a folyamatnak a ma még kevéssé ismert részleteit is. A helyszín fizikai vizsgálata segítene pontosítani a becsapódási modelleket és értelmezni a fiatal kráterek körüli termikus anomáliákat is, így egy jövőbeli felszíni küldetés számára a McGetchin-kráter mindenesetre ígéretes célpont lehet.

Az új krátert az IAU Thomas Richard McGetchin (1936 – 1979) amerikai geológus, vulkanológus és bolygókutatóról nevezte el 2026 május 4-én. Az amerikai tudós 1977-től a texasi Houstonban található Lunar Science Institute (LSI) igazgatója volt, amelyet az ő vezetése alatt neveztek át Lunar and Planetary Institute (LPI) névre. Nevét viseli továbba a 2891 McGetchin kisbolygó is. A vizsgálatok eredményéről készült tanulmány a világ egyik legrangosabb tudományos folyóirata, a Science weboldalán jelent.

Amatőrcsillagászati műszerekkel bolygónk felszínéről a McGetchin-kráter vizuálisan nem észlelhető. Fotografikus észleléssel azonban a frissen kiszóródott anyag világos foltja  megörökíthető. Nem könnyű feladat, de Thierry Legault francia és Harald Paleske német asztrofotósok felvételei mellett már megtalálható a Magyar Csillagászati Egyesület Észlelőnaplójában is Stefan Buda felvételén:

Stefan Buda felvétele az MCSE észelésfeltöltőjén a McGetchin-kráterről. Az észlelés 2026. szeptember 21-én  08:52:38 UT-kor készült, Ausztráliában.

A kráter helyzetének azonosításához a Virtual Moon Atlas programhoz az MCSE oldalán elérhető letölthető adatállomány: McGetchin_VMAimport_20260923.zip.

A McGetchin-kráter létével igazolja, hogy a Hold felszíne ma is folyamatos és drasztikus változások színtere. Koordinátái: 1.3536°N 67.1765°E.

Források

A NASA  közleménye: NASA’s Moon Orbiter Spots New, ‘Once–in–Century’ Moon Crater USGS: Gazetteer of Planetary Nomenclature: a McGetchin–kráter hivatalos adatai A kráter vizsgálatáról szóló tanulmány: M.S. Robinson et al – A new 222-m diameter lunar crater. Science Advances. Csizmadia Szilárd: Új sebhely a Holdon: a McGetchin–kráter és a becsapódások esélye – VCSE, Vega Csillagászati Egyesület A McGetchin-kráter a Magyar Csillagászati Egyesület észlelőnaplójában. Nyitvatartás