Nem tudtam mit írjak a Netflix pár héttel ezelőtti content dropjáról, de pár napja valamiért az ugrott be, hogy basszus, ez a film tökéletes emlékeztető a filmes díjak (Bafta, Oscar, Critic Choice) fontosságára, amiről már amúgy is akartam posztot. Tudom, hogy a War Machine egyikre sem törekszik az említettekből, mielőtt valaki beírja, és keverem a témákat, viszont csak az ilyen, hogy is mondjam…, felépítésűek maradnának, ha senki sem törekedne jobbra. A stúdióknak kiszámíthatóan megfelelő ez a valami, ami igazából a blockbusterek sorsának a végpontját mutatja be. Tisztában vagyok vele, hogy a Sinners, a Marty Supreme, és a One Battle After Another nem mindenki kenyere, de legalább valamit próbáltak blockbusterként. Melléjük téve ezt…

Nem leszólni akarom a War Machine nézőit, teljesen megértem, hogy miért nyomták be sokan, agykikapcsolós semmiség, amit egyszerűen nem tudok filmnek nevezni. A történet ugye papírvékony, a főszereplő Ranger akar lenni, mert a tesója az akart lenni, de meghalt, így az emléke stb… A kiképzés végén egy igazi bevetést szimuláló végső vizsga van, ami közben egy űrből idezuhant hatalmas predátor robotra bukkannak, ami elkezd vadászni rájuk, de van egy gyenge pontja.

Igen, a film alapja a Predator, más küldetés közben valami véresebb kihívással néznek szembe a katonák, de azon felül is akadnak merítések. Például ott a Lone Survivor (És a Rundown:) hegyről legurulása, mert azt sokan szerették, meg van egy autós üldözés ami nem rémlik minek a másolata, de iszonyat ismerős volt, meg… igazából az egész film csak ilyen pillanatokkal van tele, amik más eredetibb filmből rémlenek. A vége konkrétan hab a tortán, miszerint a főszereplő lenyomja a harci gépet, de utána futnia kell egy hatalmas robbanás elől. Vicc. A másolat másolatának másolata, ami mögött semmi igazi elképzelés nincs, amit mondani akartak volna. Mármint az még az Avatar filmekben is van, itt meg talán annyi, hogy a katonaság kőkemény és hurrah? Valamit a családról? Áh.

Tudom, van még egy szög, amiről nem írtam, miszerint piacgazdaság és filmipar, ha van elég igény, akkor persze az “igényes” piaci rést csak betömné valaki, de egyrészt nem a nagyok közül tenné, másrészt baromi sok éve írok már online, és rengeteg trendet láttam, ami alapján egy dolog egyértelmű: az emberek nem tudják igazán mit akarnak. Igazi új szerelmet pont a meglepetés tud okozni, amiről az átlagnéző elsőre nem is gondolja, hogy tetszeni fog neki. És mivel a nagy felhozatalban és egyre kevesebb filmnézős szórakozásra szánt időben pont azért csúszik le egy War Machine-szerű középszer, mert a sok ismerős motívumával könnyű választás, nem tűnik kidobott időnek a minimális szintje miatt, de esélye sincs új kedvencként bebetonozódni.

Mindezek ellenpontjaként pedig ott vannak a fontosabb díjak, amik szintén nem tökéletesek, hány fos film kapott már Oscart például, viszont még mindig adnak egy számszerűsíthető célt az ezekből dolgozóknak. Ezek elérésére törekedve tudnak zöld utat tudnak adni pár érdekesebb projektnek, hátha aranyat találnak vele, mert ha nem tudnak excel táblázni, akkor egyszerűen még kevesebb indokuk van erre. Tökéletes példa erre a Netflix, ami a filmek oldaláról láthatóan évek óta igyekszik végre valami díjat szerezni, mert szerintük a presztízs halmazt így fedik le, nem pedig simán csak jó filmekkel. Tudom, ez csak érzés, de ahogy a House of Cards is algoritmusok alapján készült, így nekem teljesen úgy tűnik a filmekhez is eszerint álltak, például a Frankenstein mögött nem tudok mást látni, és ehhez a folyamathoz a díjak adják az egyértelmű célt. (A Train Dreams csak vásárolt darab, nem meglepő módon a legjobb Oscar esélyesük eddig.)

Tudom, a teljesen olcsó kis indie filmeket kihagytam, de szerintem azok mindig készülni fognak, és ott több csak simán művészi kifejezés akad, de ők egy teljesen másik játszótéren vannak. És még nekik is kellenek a nagy díjak, hiszen mennyit segíthet az ezekben hívő befektetőknek egy jó kis díjszezonos hype.

Amolyan vasárnapi lazításnak dobnám be ezt az elmélkedést. De igazából a Thrasről is írhattam volna, hiszen míg a War Machine mondanivaló nélküli Predator újra, addig a Thrash a Crawl felturbózása, szintén mindenféle cinikus céllal megfejelve. Konkrétan az Edgar Wrightos dinamitos vágás jelenetnél már szinte fogtam a fejemet, hogy ez a sztori mennyire nem áll össze filmként és mondanivalóként, és csak random dolgok egymásra dobálása, hiába néz ki jobban, mint egy Asylum végtermék.