Nehogy fellengzősként értelmezzétek amit írni fogok, de Az álmok vágányán megnézése után már mindent értek a sok itteni ajánló komment kapcsán. Komolyan, teljesen meghatott a mű engem is, viszont jön a de, pont azért mert olyan… egyszerű. Ami ez esetben jó!

A Train Dreams azt a régimódi hollywoodi dráma érzést hozza, ami sokaknak hiányzik. Mindezt úgy teszi, hogy a főszereplője csak él és megél, de olyan többnyire hétköznapi dolgokat, amikkel mind szembe kell nézzünk, amikor számba vesszük mi fontos az életben.

A történet tényleg röviden összefoglalható: egy favágó összejön az élete szerelmével, kabint épít neki, és elkezdenek élni. A munkája hónapokra elszólítja, de pénz kell a modern korban, és így talán még jobban értékelheti, amikor végre otthon lehet a szeretteivel, rádöbbenhet, hogy az az igazán fontos. (Na jó az is, hogy sok fajta ember megismerjünk, mint teszi a munkája alatt.)

Lehet még más témákat is elővenni a film kapcsán, hiszen a természet is nagyon kiemelt a történetben, és olyan merengőn beszélnek az iparosodás következményeiről, az erőforrások néha felesleges kizsákmányolásáról, a halálról, a Föld koráról és változásáról, ennek érdekességéről, az idők végéről, de közben mégis a főszereplő személyi története az ami mellé pattanunk a vasúti kocsiban. És ez rezonálhat sokaknak.

A megvalósítása pedig mestermű szerintem, mármint… Most is előrángatom, hogy régimódi, bár nyilván a digitális szenzorok segítették a tényleges gyertyafényben felvett belső jeleneteket, de úgy értem ezt, hogy hagyományosan bevált gyönyörű kompozíciókkal van tele, kezdve rögtön az elején a kidőlő fával. Az “egyszerű” élet szépségeit remekül húzza alá az “egyszerű” érzetű fantasztikus fényképezés, amit nyilván rengeteg munkával tudtak ilyenre csinálni. Külön érdekes a képarány, 3:2, ami inkább a fotók terepe, a filmek vagy szélesebbek, vagy 4:3 szoktak lenni, és ettől minden kép tudat alatt is fotónak érződik, egy élet megörökített pillanatának.

Az alakításokról is csak hasonlókat tudok amúgy mondani. Szerintem senki sem számított Oscar jelölésre, mert talán kettő nagyon színészbarát jeleneten kívül csak a visszafogott és hihető szerepet kellett hozni, és hát ez mindenkinek ment. Nem kiugró, de ebbe a történetbe aztán főleg elmondható, hogy direkt nem az.

Szóval minden értek, könnyen érthető darab a Train Dreams, de páran lehet magukhoz ölelték a szeretteiket utána, vagy egy nehéz pillanatukba meglátták a szépet is az életükben, és pont ezen rezonálás miatt szerethető film. Kicsit szentimentális mű, de ehhez teljesen őszintén áll, nem modern cinikusan, és egyszerűen jó és kellemes nézni, még a szomorú pillanatai ellenére is.

Mellékvágány, de vajon lesz valami Netflix Original+ vagy hasonló jelölés? Igazából nekem filmszeretőként visszás, hogy a berendelt gigagagyi Netflix filmek ugyanúgy vannak jelölve, mint a Sundance-en készen vásároltak, amikbe a Train Dreams tartozik.