Ha nem volnánk középhaladók a választási pofára esésben, akár hátra is dőlhetnénk: milyen remek kis ország ez, (maradunk itt, maradunk), kezdhetünk kicsomagolni, nem kell többé rémálmokat kergetnünk tengerjárók szeriőz rúdtáncos állásáról „ennél minden jobb” alapon. A politikusaink népszerűségi mutatói (Republikon) már-már rokonszenves közéletet sejtetnek. Karácsony Gergely a kormánnyal, a közgyűléssel, valamint az „óellenzéki” múltjával és a párbeszédes jelenlével együtt harcolva is a legnépszerűbb a palettán (58 százalék). És nem a szabad szerelem és a kultúra sokszínűségének városában, hanem a teljes népességben. Ez mégiscsak megnyugtató, tíz év kormányzati buzizás ellenére (vagy éppen amiatt) különösen. Második a listán (s egyben első az országos porondon küzdők között) Hadházy Ákos (55 százalék), aki csodaszerű állhatatossággal tárja föl az Orbán-rezsim ipari tolvajlásának penetráns ügyeit. Neki köszönhetjük, hogy Hatvanpuszta rongyrázása ráégett a pofátlanul gazdagodó fideszes gengszterekre (ez jól lemérhető a sűrűn mantrázott „mértéktartás és méltányosság” szólamon.) A politikusi népszerűség természetesen 50 százalék alatt is bőven értelmezhető, sőt, dicséretes: Kovács Gergely (Kutyapárt) például visszafogott ismertség és kerületi lokalitás mellett mondhatja el magáról, hogy a magyarok 34 százaléka kedveli a civil kurázsit éltető, szolidáris és emberi cselekvést.