Avagy Csak Egy Vadászat. Nem fogok sokat lovagolni azon, hogy mennyire nem illeszkedik a régi filmek megfoghatatlan főellenségéhez az amit itt látunk, ahol a horror elem egyáltalán nincs jelen, mert minek. Csak említést érdemel, hogy aki arra vágyik, az ne rohanjon rá. Ellenben elég jól szórakoztam a Halálbolygón, mármint nem Predátorként nézve. Kis spoiler: Guardians of the Galaxy rajongók előnyben?

A történet középpontjában egy underdog Predátor van a Yautja Primeról, aki visszamaradott testileg a többiekhez képest, nem elég találékony vagy épp erős, így némi családi viszály után elhúz a Genna nevű halálos bolygóra, ahol minden élőlény kifejezetten veszélyes. Az ottani tápláléklánc csúcsán egy Kalisk nevű ragadozó van, természetesen ennek az elejtésével bizonyíthatja a “srác”, hogy a klánjába való.

A bolygóba csapódás után a túléléséért kell küzdjön, eközben fut össze egy láb nélküli androiddal, aki eleinte csak eszközként kerül a Ragadozó fegyvertárába, segíti elejteni a Kaliskot, de idővel közösen tanulnak egymástól az együttérzésről és a családról (meg az alkalmazkodásról)… Igen, a film érzelmi gócpontja a választott család, már ha jobban belegondolunk, ezért is írtam azt a címet mint a legismertebb modern blockbustert a témában. Még James Gunn humorából is merít kicsit a Predator: Badlands, szóval igen, nem a Schwarzeneggeres fejezethez van közelebb, hanem egy Marvel blockbusterhez.

Lehet mindez kicsit cinikusan hangzott, de tényleg nem tudom szétszedni a filmet, mert Dan Trachtenberg ahogy eddig, most is egy nyílegyenes sztorit tálal elénk, csak épp jól megcsinálva. A csapat összeverbuválása közben egy túlélős akciófilmet kapunk a középpontjában a kicsit esélytelennek tartott Predátorral. Nagy ötlet nincs itt, még az Aliens-ből vagy épp Avatarból is merítenek kicsit a végére, viszont a sok apróság jól áll össze, és folyamatosan történik valami, sosincs leállás.

Mindezt a maga módján nagyon látványosan teszi. A “bolygó” például kifejezetten gyönyörű, a pár kitalált halálos lény és helyzet viszonylag ötletes, néhol tényleg érezni a veszélyt, az akció pedig Dan Trachtenberg módra teljesen korrekten van megrendezve. Számomra nem volt meg benne az a plusz kreativitás vagy súly (minden túl CGI-osan könnyű), ami a vérengzést feljebb emelte volna, de közben meg csak ismételni tudom magam: szórakoztató volt nézni.

Mindez amit eddig említettem nem működött volna Elle Fanning karaktere nélkül. Valahogy az általa életre keltett fél-android rántotta össze a bandát, és a nézőt a sztoriba a kíváncsiságával és a humorával, még ha néha kicsit meg is botlott a sok expozícióban.

Olyan egyszeri blockbuster, de látjátok, alig jutott valami értelmes az eszembe róla, pedig tegnap láttam, szóval nem is próbál több lenni, hozza amit vállalt. Ellenben elég pörgős és mozgalmas, néhol baromi látványos, így korrekt szórakozás lett.

(Amúgy magában működő sztori, bár a végén van cliffhanger, de a Killer of Killers és a Prey nélkül is nézhető.)