Hétfőn villamoson felejtett gesztenye vagyok,ami benyomta magát az ülés szúrós huzatába.Elmennek mellettem, arrébb nem tesznek,rám nem ülnek,csak szembe, és vigyázva figyelnek,hogy mikor gurulok le,kapom fel a fejem, hogy az én megállómkövetkezik,vagy láttam már, ahol a szerelvénymegfordul?Kedden egy be nem fejezett mondat vagyok,amit egy színházi előadás közben kezdtek el,amikor a táncos kettőt fordul a kád vízben,és a nő odafordul a férfihoz,súgná a fülébe, hogy ő is így szokta,csak neki túlcsordul a szélén,de eszébe jut, hogy a sorok között ülve mindig attól fél,hogy egyszer valaki hátulról megfojtja,és elfelejt, be nem fejez, magába szorít,hazavisz.Szerdán egy nyitott ablak vagyok a Kiscelliutcában, ahol kiömlik a húsleves illata,az anyák sóhaja, a porszívó zörgése,a sarokba köpött kosz, a körmünk alatt maradt bőr,amit a másik hátáról vakartunk le,amikor megígértük, hogynem vesszük fel annak a nőnek a kabátját.Csütörtökön elromlott hajszárító vagyok,ami kettőt rúg beléd, amikor bekapcsolnád,majd elmegy az áram,felébreszted a szomszédod, a kutya ugat kettővellejjebb,meg az újszülött ott a másikban,a fehér ajtó mögött,megkérdezi, hogy mi történt már megint?Pénteken monoton zaj vagyok,épp olyan halk, hogy csak te hallj.Ülök a füleden, zenélek, ugrálok,toporzékolok, beléd harapok, megráglak,lenyellek, felöklendezlek, újra a fogam alá teszlek,és amikor kiáltani akarsz, hogyelégkiköplek.Szombaton nyitott ablakban hagyott gesztenye vagyok,amiben húslevest főznek, hajszárítóval melegítenek,kádban fürösztenek, gurulva üldöznek,táncba hívnak, elfelejtik, befejezik,hátba verik, visszafogják, ha harapna,kényszerítik, meghurcolják, lehántják,ami még maradt.Majd ––Vasárnap csend vagyok.