Ötven évvel ezelőtt, 1975. május 28-án volt a Budapesti Planetárium alapkőletétele. Több lehetséges helyszínt is megvizsgáltak előtte, végül a Népliget mellett döntöttek. De miért éppen a Népligetben épült meg a Planetárium?

Fővárosunk látképét a rengeteg, Dunára néző épített emlék mellett három jellegzetes és szimbolikus kupola látványa határozza meg. Talán felsorolni sem kell, de ezek az Országház, a Budavári Palota és a Szent István-bazilika épülettömegeinek monumentális díszei. A három épület három történelmi hatalmi ág építészeti jelképe: a Bazilika az egyházé és a vallásé, a Palota a királyságé és a Szent koronáé, az ország háza a parlamentarizmusé és a népé. Itt érdemes megjegyezni, hogy nagyon kevés olyan főváros létezik, amely látképével ennyire képletesen mesél az ország történelmi-társadalmi berendezkedéséről. Felmerül a kérdés, hogy van-e helye bármi másnak, esetleg egy negyedik kupolának ebben az együttesben? A válasz a megszokás ellenére közel sem egyértelmű.

A fentebb említett építészeti alkotások közül egyik sem kifejezetten régi, s külön érdekesség is, hogy a legöregebb egyben a legfiatalabb is, és az a Budavári Palota. Ezt csak azért emelném ki, mert funkcióját a XVI. század óta nem tölti be, így mindig is tulajdonképpen lakatlan jelképként magasodott a Duna fölé. Ennek eredményeként került falai közé Mária Terézia uralkodása alatt egyetem, és kapott helyet tornyában csillagvizsgáló, azaz a tudomány fellegvára. S bár statikailag, ezáltal méréstechnológiailag a Palota csillagvizsgáló tornya már a maga korában is eléggé kifogásolható volt, funkcióját sem látta el hosszú időn át, mégis elmondhatjuk mi, csillagászat-kedvelők, hogy fővárosunk egyik első „kupolája” a csillagászaté volt. Mivel a Budavári Palotát jelentősen átalakították 1828-ban, s a csillagvizsgáló-tornyot ekkor elbontották, 1905-ben Budapest panorámája a csillagászat építészeti jelenléte nélkül nyerte el végső karakterét a ma ismert három kupolával. Így a tudomány, amit a magyar embernek oly sokra kellene értékelnie, hoppon maradt a híres látkép tekintetében.

Az 1970-es években azonban felcsillant a remény, a Kulin György által már a 30-as évek végén forszírozott planetárium létesítésének az ügye körvonalazódni kezdett. A Zeiss Universal VI-os 2,5 tonnás projekciós nagy-planetáriumi műszer már közel egy évtizede kibontatlanul vár arra, hogy végleges helyére kerüljön, a városatyák pedig a helyszín kiválasztásán tanakodnak. Szóba került a Margit-sziget, a Népliget és Kulin György felvetésére a Gellért-hegy is. Kulin György a planetáriumot a Sánc utcai Uránia Csillagvizsgáló közelébe szerette volna telepíttetni, amely már nem része a dunai panorámának. Azonban a területet addigra kiszemelték a gellérthegyi víztározó számára. A Planetáriumot tehát a Dunához közelebb kellett volna elhelyezni a hegyoldalban, ahol már negyedik kupolaként jelent volna meg a főváros panorámájában. Az 1963-ban helyre (nem) állított Budavári Palota kupolájával azonban megszilárdult a történelmi látkép, ami abban az évben a rendszer szigora ellenére komoly társadalmi vitát indított el, természetesen sokkal nagyobbat, mint a mellékesen ugyanabban az évben elkészült Uránia Csillagvizsgáló kupolája.

A Planetárium északi, park felőli homlokzata Lux László és Tömöry Tamás tervén

Talán éppen a feszült közhangulat miatt az akkor kialakult, nehezen elfogadott állapotot már semmiképpen sem akarták megzavarni a város látképéért, no és a rendszer nyugalmáért felelős személyek. A Gellérthegyre telepítendő planetáriumi kupolát nem kívánták látni a városkép részeként, s hogy ez teljesülhessen, a leendő épület földszintjét 8 méter mélyre kellett volna besüllyeszteni a hegybe, ami felesleges többletköltséget jelentett volna. Ezek a látképi szempontok és a Margit-szigeti rossz talajviszonyok miatt kizárásos alapon tehát a Népliget maradt helyszínnek, ahol a tudományos ismeretterjesztés szimbolikus kupolája városképi szempontból „láthatatlanul” emelkedhetett fel 1977-ben.
Habár messze került a város szívétől, de a csillagos ég színházának kupolája nem is kicsi, és egyben mérnöki érdekesség is lett. A Művelődésügyi Beruházó vállalat az építészeti tervek elkészítésével a BME Magasépítési Tanszékét bízta meg, a tervezés Dr. Lux László és Tömöry Tamás közreműködésével történt, a szerkezettervezésbe pedig bevonták a Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszéket. Itt a legkorszerűbb építészeti gesztussal igyekeztek a kupola kérdését kezelni. Az ide vonatkozó korabeli nemzetközi építészeti irányzat arról szólt, hogy szabályos testekből, csonkítással három-, öt-, illetve hatszög-síklapokból álló felületeket alkottak a tervezők, melyek későbbi kutatások szerint a szén allotróp módosulatainak, népszerűbb nevén a Buckminster Fuller építészről elnevezett fullerén-molekulák geometriájának voltak megfeleltethetőek.

A Planetárium épülete 1977-ben

A körfolyosóra kihelyezett muzeális értékű távcsövek. A műszereket az Országos Műszaki Múzeum kölcsönözte.

A planetárium esetében éppen egy ilyen, progresszív megoldással álltak elő a BME mérnökei: alumínium-sokszöglapok alkották volna a korszerű geometriát, a külső határolófelületet, azaz a burkolatot, és magát a tartószerkezetet is. Akkori számításaik szerint azonban ez az elgondolás statikailag kifogásolható volt, így az izgalmas ötletet elvetették, és a kupola valamivel hagyományosabb, szimmetrikus trapézokból álló Schwedel-rendszerű tartókat és az azt teljesen eltakaró, ma is látható, egyszerű rézburkolatot kapott. A külső körfolyosóra tervezett nagyszerű üvegfelületek is visszaszorultak, így alakult ki a mai, érdekes arányú, bár kissé egysíkú arculata a fővárosi középületnek, a Budapest „negyedik” kupoláját viselő planetáriumnak.

A cikk eredetileg a Meteor 2017/7-8. számában jelent meg.