A férfi a legfiatalabb unokája számára keresett könyvet a könyvespolcukon. Az idő sürgette, hogy megtalálja, mert már csak két hete volt a gyereknek arra, hogy felkészüljön az iskolai ünnepségre, ahol verssel kell majd köszöntenie az ott megjelent anyukákat, nagymamákat. Azt a verset kereste, amit a hatvanas évek elején ő mondott az iskolai anyák napi ünnepségen.Miközben kutakodott, kezébe akadt anyja imakönyve. Megfeledkezett róla, hogy halála után a személyes dolgai közül a nővérei ezt is az ő csomagjába tették. A hagyaték szétosztásakor nem tűnt fel, hogy a levelezőlap nagyságú fekete bőrkötésű könyvben összehajtogatott A4-es lapok is vannak. Amikor kezébe fogta az imakönyvet, ezek a lapok kipotyogtak a szőnyegre. Széthajtogatta, majd olvasni kezdte az azokon szereplő szövegeket. Bár az imakönyv tartalmát, a gyermekkorában mondogatottakon kívül, nem tudta volna felidézni, ennek ellenére úgy tűnt a számára, hogy a lapokon nem az imakönyv tartalmából kimásolt, hanem ismeretlen szerzőkhöz köthető imák (fohászok) szerepeltek. Az egyiken a gyermekeiért, egy másikon – nevesítve – a fiáért, a lányaiért, valamint a családjaikért szólt a fohász.