Nem tudunk Duskáról semmit. Ez az első alkalom az ő és a mi életünkben is, amikor nem kapunk hírt felőle legalább két és fél napig. Még mielőtt bárki az életünket megbénító áramszünetre, vagy egyéb filmbe illő fordulatra gondolna, elárulom, hogy a jelenség neve: osztálykirándulás. Ráadásul külön kérték a tanárok, hogy senki ne vigyen okosórát, tehát a nejem legkedvesebb nyomkövető rendszere sem működik, nincs telefon, nincs szivárogtatás. A tanáruk is csak egy szűkszavú sms-t küldött, hogy megérkeztek, érjük be ennyivel. Mondanom sem kell, ennek Dusi örül a legjobban, de hát épp ez is a cél: újabb lépés az önállóság felé. És mindezt a festői lékai lovagvárban, ahová én magam is bezárkóznék egy hétre alkotói szabadság címkéje alatt, hogy aztán ne csináljak semmit.