:

Kiderülhetett, honnan származik a Föld „második holdja”

Kiderülhetett, honnan származik a Föld „második holdja”

A Kamo’oalewa (2016 HO3) nevű aszteroidára gyakran hivatkoznak úgy, mint a Föld második holdjára. Ennek oka, hogy a Földhöz hasonló pályán kering a Nap körül, pontos eredete azonban 2016-os felfedezése óta ismeretlen volt. Egy új tanulmány azonban most azt sugallja, hogy az égitest a Holdat érő hatalmas becsapódás következtében születhetett, írja az Interesting Engineering.

Erik Asphaug csillagász, a kutatás vezetője elmondta, hogy nagyjából 50 éve tanulmányozzák már az űrhajósok által a Hold felszínén gyűjtött kőzeteket, valamint több száz holdmeteorit darabjait, amelyek végül a Földön kötöttek ki. A Kamo’oalewa a szakértő szerint egyfajta hiányzó láncszem, amely összeköti a kettőt.

A kutatók modellezéssel vizsgálták meg, honnan származhat az aszteroida, melynek átmérője nagyjából fele akkora, mint a London Eye.

Az Arizonai Egyetem kutatói számítógépes modellek segítségével jutottak arra az eredményre, hogy egy ütközés szakíthatta ki a Holdfelszínből körülbelül négymillió évvel ezelőtt, ennek eredményeként jöhetett létre a Hold egyik legfiatalabb krátere, a Giordano Bruno kráter.

Míg a becsapódásból származó legtöbb törmelék visszazuhant a Hold felszínére, ez kivétel volt a kutatók szerint, és a Hold gravitációs hatásán túl lökte a Kamo’oalewa-t. A becsapódás óta minden bizonnyal az űrben vándorolt, és végül a Föld gravitációja vonzotta be az aszteroidát.

Érdekes időpontban érkezik a felfedezés, ugyanis Kína közelgő Tianwen-2 küldetése új betekintést nyújthat az aszteroida eredetébe. A küldetés során mintákat gyűjtenek majd, amelyeket elemzés céljából visszaküldenek a Földre.

Kapcsolódó Csendben új holdat kapott a Föld Apró kísérőnk valójában már egy évszázada itt van, de csak áprilisban sikerült megpillantanunk.

The post Kiderülhetett, honnan származik a Föld „második holdja” first appeared on 24.hu.