:

Orvosi igazolások: újabb pluszteher hárulhat a gyermekorvosokra

Egy új javaslat összekötné az EESZT-t a Kréta rendszerrel, de továbbra sem könnyítené meg a gyermekorvosok adminisztrációs terheit. Sőt.

Mi történt? Az iskolai orvosi igazolások rendszerének megváltoztatásáról is dönt hamarosan az Országgyűlés, már ma a parlament elé kerül „A belügyi ágazati feladatellátást támogató törvények módosításáról” szóló javaslat. A javaslat egyebek mellett az igazolások „gyártásának” a szabályait is pontosítja, írja a Népszava.

Háttér. A gyermekorvosok évek óta küzdenek azért, hogy megszabaduljanak az iskolai igazolások kiállításától, 5 éve még petíció is indult, mondván, a rendelésük harminc-negyven százaléka az igazolások kiállításáról szól. A mostani változtatással azonban tovább növekedhet az adminisztráció: a gyermekorvosok szerint az ideális eset az lenne, ha

nem kellene az orvosnak vizsgálatot végeznie olyan esetekben, amikor a szülő is el tudja dönteni, hogy a gyereke mehet-e iskolába.

Miről szól a javaslat? A jogalkotók elé most kerülő módosítás összekötné az EESZT-t a Kréta rendszerrel. Ha ez megtörténik, akkor a szülő kérésére az orvos elektronikusan is továbbíthatja a gyerekek betegségéről, illetve a testnevelés óra alóli felmentésről szóló igazolást.

Hogyan bonyolítja a mostani rendszert? A Népszava Póta György gyermekorvost idézi, aki már tavaly szeptemberben is beszélt a javaslatról a Szabad Európának. Póta szerint a mostani újítás egy újabb adminisztrációs teher, ami tovább nehezíti az orvosok dolgát. Úgy látja, a javaslat olyan, mint a most bevezetett járóbeteg időpontfoglalási rendszer, annyi időbe telik ugyanis megnyitni és regisztrálni benne a beteget, hogy azalatt akár négy pácienst is el lehetne látni. „A mi eredeti javaslatunk az volt, hogy csak a betegség meglétének tényét vezessük fel az E-térbe, hogy a tanár felé igazolja, a gyerek orvosi okból van otthon és nem azért, mert lóg” – fogalmazott.

The post Orvosi igazolások: újabb pluszteher hárulhat a gyermekorvosokra appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés