:

Új nevet kap az Apple eszközök legalapvetőbb szolgáltatása

Új nevet kap az Apple eszközök legalapvetőbb szolgáltatása

Az Apple még idén átnevezi az Apple ID-t, méghozzá Apple Accountra – írja a MacRumors, amit megerősített a Bloomberg újságírója, Mark Gurman is. A váltás idén ősszel, az iPhone 16 telefonok és az új Apple Watch órák bemutatását követően várható, az iOS 18 és watchOS 11 operációs rendszerek megjelenésével párhuzamosan.

A változás felhasználói részről csupán annyi lesz, hogy az Apple készülékek használatához nélkülözhetetlen bejelentkezéskor, illetve az olyan szolgáltatások használatokor, mint az iCloud vagy az Apple TV+, többé már nem jelenik meg az Apple ID elnevezés, helyette minden kütyü és szoftver Apple Account adatokat fog kérni.

A cég hivatalosan az idén júniusban esedékes WWDC fejlesztői konferencián fogja bejelenteni a változást, aminek egyetlen célja, hogy a felhasználók számára a korábbinál egyértelműbb legyen, hogy milyen regisztrációt hoznak létre, amikor egy szolgáltatás vagy eszköz ezt teszi feltétellé a használathoz.

Az Apple ID-t nagyjából két évtizede vezette be a vállalat, és azóta minden, a cég által fejlesztett szoftverhez és eszközhöz szükség volt egy ilyen profil meglétére, amennyiben valaki használni kívánta azokat.

Kapcsolódó Egészen kisstílű az Apple legújabb húzása A cég megfelel az EU törvényeinek, de meglehetősen érdekes kitételekkel.

The post Új nevet kap az Apple eszközök legalapvetőbb szolgáltatása first appeared on 24.hu.