:

Folytatódik a pereskedés a Fortnite miatt

Folytatódik a pereskedés a Fortnite miatt

Az ausztrál bíróságon dőlhet el Fortnite-ot is kiadó Epic Games csatája az Apple és a Google ellen – írja a The Guardian. A játékfejlesztő cég szerint a két óriásvállalat az alkalmazáson belüli vásárlások önkényes kontrollálásával korlátozza a versenyt és az innovációt.

Az iPhone 2007-es megjelenésekor még az eszköz összes applikációját az Apple készítette, később azonban az App Store megjelenésével más cégek termékei is elérhetővé váltak az iPhone-okra. Ennek ellenére az Apple továbbra is szigorúan szabályozta, hogy mi jelenhet meg a paltformján és mi nem, amelynek eredménye többek között az lett, hogy 2020-ban levették az App Store-ból a rendkívül népszerű Fortnite című játékot, amely ugyanerre a sorsa jutott a Google Play Áruházban is.

Ennek oka az volt, hogy az Epic Games közvetlenül a saját appján keresztül akarta lebonyolítani az alkalmazáson belüli vásárlásokat, amelyeket egyébként App Store-on keresztül kéne végrehajtaniuk, miközben az Apple 30 százalékos részt csíp le a vásárlások összegéből. Erre válaszul a játékfejlesztő cég még abban az évben beperelte az Apple-t, arra hivatkozva, hogy a cég gátolja a szabad verseny, visszaél domináns pozíciójával és monopóliumszerű gyakorlatot folytatnak a fejlesztőkkel szemben.

Az amerikai bíróság később az Epic Games javára ítélt az Apple-lel és a Google-lel szemben is, ám a cég végül mégsem tért vissza a a két cég áruházába, bár Androidon azóta már más alkalmazásboltokon keresztül újra elérhetővé vált a játékuk.

A játékfejlesztő cég 2020-ban viszont nemcsak az amerikai, hanem az ausztrál bíroságon is keresetet indított a két óriásvállalat ellen, az ügyet viszont egy időre felfüggesztette a bíróság. Most viszont újra megnyitják az ügyet, így kezdetét veszi egy várhatóan hosszú hónapokig elnyúló tárgyalássorozat, amelyen számos bizonyítékot mutatnak be és tanút hallgatnak majd ki. Ítélet valószínűleg idén még nem fog születni.

Kapcsolódó Egy nap után visszavonulót fújt a Fortnite fejlesztőjét letiltó Apple Az almás vállalat gyorsan belátta, hogy ezt a csatát nem nyerhetik meg.

The post Folytatódik a pereskedés a Fortnite miatt first appeared on 24.hu.