:

A következő iPhone-okat a Google fejlesztése hajthatja meg

A következő iPhone-okat a Google fejlesztése hajthatja meg

Habár a Google és az Apple ősi riválisoknak számítanak, úgy néz ki, a cupertinói cég saját mesterséges intelligencia fejlesztése helyett inkább a Google Gemini motorját használhatja a jövő iPhone-jainak meghajtásához – írja a Bloomberg belsős forrásokra hivatkozva.

A tárgyalások jelenleg kezdeti stádiumban vannak, és éppen arról egyeztetnek, hogy a Gemini néhány új funkcióját használják olyan iPhone-os szoftverfrissítésekhez, amelyek idén fognak megjelenni. A végső megállapodás azonban még messze van, ugyanis annak feltételeiről és a márkajelzés feltüntetésével kapcsolatban is komoly viták várhatók. A dolgok jelenlegi állása szerint nem valószínű, hogy bármilyen megállapodást bejelentenének júniusig, amikor sor kerül majd az Apple éves fejlesztői konferenciájára, a WWDC-re.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a jelentések szerint a cupertinói cég a közelmúltban a ChatGPT-t gyártó OpenAI-val is tárgyalt modelljének használatáról.

Ha létrejön az üzlet, a Google két legyet üthet egy csapásra. Ez ugyanis segíthetne, hogy mesterséges intelligencia szolgáltatásaikat több mint 2 milliárd aktív Apple-eszközre terjesszék ki, ami komoly fegyvertényt jelentene a Microsofttal és az OpenAI-val folytatott MI-versenyfutásban. Emellett a legnagyobb riválisa is ki lenne szolgáltatva a fejlesztéseinek, azon felül is, hogy a Google az alapértelmezett keresőmotor az Apple Safari webböngészőjében.

A Bloomberg jelentése szerint az Apple saját gyártású mesterségesintelligencia-modelljét tervezi használni a közelgő iOS 18-ban, azonban a kép- és szöveggeneráló funkciókhoz külsős modellt keres, itt jön képbe az OpenAI vagy a Google fejlesztései.

Kapcsolódó Egy sor fontos újítást jelentette be a Google Gemini néven kel versenyre a Google MI-je a ChatGPT-vel.

The post A következő iPhone-okat a Google fejlesztése hajthatja meg first appeared on 24.hu.