:

„Senki nem bújhat el” az új amerikai kémműholdak elől

„Senki nem bújhat el” az új amerikai kémműholdak elől

Elon Musk űripari cége, a SpaceX szerződést kötött az amerikai Védelmi Minisztérium Nemzeti Felderítő Hivatalával (NRO), melynek részeként több száz alacsony pályán keringő kémműholdból álló hálózat megépítése mellett köteleződött el – írja a Reuters.

A Starshield elnevezésű hálózat állítólag képes lenne folyamatosan képeket gyűjteni a Föld minden tájáról az amerikai hírszerzés számára, sőt, a célszemélyeket akár le is tudná követni.

A lapnak nyilatkozó egyik forrás szerint ha ez igaz, „senki nem bújhat el többé”.

A jelentés a Wall Street Journal korábbi beszámolóján alapszik, amely szerint a SpaceX 2021-ben 1,8 milliárd dolláros szerződést írt alá egy akkor még meg nem nevezett ügynökséggel. Az információkat egyelőre sem a SpaceX, sem pedig az NRO nem erősítette meg. Utóbbi azonban jelezte, valóban a valaha volt legfejlettebb, űralapú hírszerzési, megfigyelési és felderítő rendszerét fejlesztésén dolgozik, teszi hozzá az Engadget.

A SpaceX egyébként tavaly ősszel 70 millió dolláros szerződést kötött az amerikai űrhaderővel, a Space Force-szal, hogy a Starshield program keretében hozzon létre egy műholdas kommunikációs rendszert. Musk ugyanakkor jelezte, a katonai hálózat el fog különülni a polgári hálózatként használt Starlinktől.

Kapcsolódó Műhold elleni fegyvert fejleszt Oroszország Szatellitvakító egységen dolgoznak az orosz tudósok.

The post „Senki nem bújhat el” az új amerikai kémműholdak elől first appeared on 24.hu.