:

Nem akárkivel fotózták le Varga Juditot

A kegyelmi ügybe belebukott egykori igazságügyminisztert az ÁSZ elnökével fotózták le bizalmas helyzetben.

Mi történt? Kéz a kézben fotózták le Varga Juditot és Windisch Lászlót, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökét egy bárban Budapesten. A fotót a 444 hozta nyilvánosságra.

Miért fontos ez? Természetesen a politikusoknak is van joga a magánélethez, csakhogy a 444 úgy tudja, Vargát és az ÁSZ-elnököt „magánéleti kapcsolat” köti össze, máshol is jelentek már meg együtt, és a kapcsolat nem Varga visszavonulása után kezdődött.

Munkában az ÁSZ. Csakhogy Varga a Fidesz EP-lista vezetője volt, amíg vissza nem vonult a közélettől (ő jegyezte ellen K. Endre kegyelmi kérvényét még miniszterként). Windisch pedig annak az ÁSZ-nak az elnöke, amely a pártok gazdálkodását is vizsgálja, és függetlennek kellene lennie. A szervezet februárban büntette több mint félmilliárd forintra a pártokat, miközben arra nem talált bizonyítékot, hogy a közpénzekkel kitömött CÖF vagy a Megafon a kormánypártok kampányát támogatta volna.

Mit mond az ÁSZ? A szervezet azt közölte a 444-el, hogy annak elnöke „sem most, sem korábban nem keverte össze a munkáját a magánéletével”.

The post Nem akárkivel fotózták le Varga Juditot appeared first on Forbes.hu.