:

Hiába volt évekig szakemberhiány, most mégis sorra zárnak be a programozóiskolák

Hiába volt évekig szakemberhiány, most mégis sorra zárnak be a programozóiskolák

Március 29-én, nyolc év működés után lehúzza a rolót hazánk egyik legnagyobb bootcampje, a CodeBerry Programozóiskola – derül ki a cég februári bejelentéséből. Mindez nem sokkal azután történik, hogy a Green Fox Academy decemberben bejelentette, végleg befejezik a programozók képzését. A CodeBerry esetében a kurzusok csak előre fizetett időszakban maradnak elérhetők, utóbbi intézmény esetében pedig az a megállapodás született, hogy a náluk képzést elkezdő diákok a Codecool Programozóiskolánál fejezhetik be tanulmányaikat.

A konstrukcióval számos egykori Green Fox hallgató nem elégedett, ezért több mint negyvenen bejelentették: pert indítanak az intézmény ellen.

A diákok csalódottak, ugyanis sokan az állásgarancia miatt vágtak bele a képzésbe, míg az iskola azzal védekezik, hogy így is többet tettek, mint ami törvényi kötelezettségük szerint járna, arról pedig nem tehetnek, hogy az IT-szektor lelassult.

A két iskola egymást követő bezárásakor kiadott közleményekben visszatérő indokként merültek fel a gazdasági nehézségek, az időközben megjelent írások pedig arról árulkodnak, hogy az intézmények nem tudtak hosszú távú, stabil üzleti modellt kiépíteni. A teljes képhez azonban minden bizonnyal hozzátartozik az IT-piac globális visszaesése is, állítják a 24.hu által megkérdezett szakemberek.

Bár hazánkban ez sokkal kevésbé érzékelhető, mint tőlünk nyugatabbra, a multinacionális technológiai cégek rendre ezreket bocsátottak el az elmúlt években. Még a Magnificent Sevenként számon tartott vállalatok, vagyis

az Apple, az Alphabet, az Amazon, a Meta, a Microsoft, az Nvidia és a Tesla is.

Cikkünkben annak jártunk utána, mennyivel nehezebb ma junior programozóként a piacra lépni, illetve mit tesznek annak érdekében a megmaradt intézmények, hogy elkerüljék a bezárásra kényszerült társaik sorsát.



Mit adnak a programozóiskolák?

Az elmúlt évtizedben korábban sosem látott technológiai fejlődést tapasztalhattunk, a hagyományos iskolai képzések viszont nem tudták követni az informatikusok, programozók, IT-szakemberek iránti piaci érdeklődést. Emiatt éveken át hallgathattuk azt a mantrát, hogy óriási hiány van számítógépes szakemberekből, így, ha biztos jövőt akarunk, válasszuk ezt a pályát. Az aktuális számítógépes tudás megszerzése érdekében sokan autodidakta módon, az internetről, online kurzusokból, YouTube-videókból tanultak, azonban ahhoz, hogy ellenőrzött tananyagot lehessen átadni intézményesített keretek között, szükségszerű volt a programozóiskolák, vagyis a bootcampek létrehozása.

Magyarországon számos ilyen intézmény alakult az elmúlt évtizedben, döntő többségük a fővárosban és környékén. Ezek közül sok, bár komoly tandíjat számolt fel – képzéstől függően a 3–10 hónapig tartó kurzusok ára 500 ezer és 2,5 millió forint között mozgott –, céges partnereik révén állásgaranciát is kínált, vagyis a képzést követően azonnal gyakornokként lehetett kezdeni, siker esetén pedig junior fejlesztői pozíciót biztosítottak. Mivel a képzés megkezdése láthatóan komoly kezdőtőkét igényel, amivel nem feltétlenül rendelkezik egy éppen szakmát váltani tervező munkavállaló, az iskolák többféle fizetési lehetőséget kínáltak a diákoknak.

A Codecool egyik volt diákja, aki ma már programozóként dolgozik, lapunknak elmondta, általában három opcióból lehet választani. Az egyik, hogy az ember előre kifizeti a képzés teljes összegét, ám, mivel ez komoly összeg, bizonyos százalék kedvezményt adnak neki. A második lehetőség, hogy a képzés ideje alatt spórol a diák, majd a kurzus végeztével egyben kinyögi a teljes árat.

Végül a harmadik – és információink szerint legnépszerűbb – opció, hogy részletekben fizetik ki a képzés árát, amelyet a már junior fejlesztői fizetésből vonnak le a 6 hónap próbaidő lejárta után 12 hónapon keresztül.

A konstrukció hatalmas népszerűségre tett szert, azonban, amíg a koronavírus-járvány előtt és alatt a digitális átállás miatt hatalmas volt a fejlesztők felvételi piaca, a világjárvány végeztével jelentősen visszaesett a kereslet, főleg a junior fejlesztők iránt. Lapunk megkeresésére az egyik legnagyobb bootcamp, a Codecool jelezte, hogy az álláskeresési időszak tapasztalataik szerint 2–3 hónapról nagyjából 6 hónapra tolódott ki, az iskola korábbi diákja pedig azt mondta, nem csak a juniorok találnak nehezebben munkát, de a medior/szenior szinten lévő ismerősei közül is többeket elbocsátottak a nagyvállalati leépítések részeként.

Magyarországon még jobb az IT-helyzet

A globális techszektorban a koronavírus-járvány előtti és alatti felfutást követően jelentős leépítések kezdődtek. Alig másfél év leforgása alatt a Meta 21 ezer, a Microsoft 14 ezer, a Google anyacégeként számontartott Alphabet pedig összesen 13 ezer embert küldött el két év alatt, és arányosan hasonlóan tettek a kisebb techcégek is.

Tajthy Krisztina, az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetségének főtitkára ugyanakkor lapunknak jelezte, némileg félrevezető képet festenek a tech óriásoknál zajló elbocsátások, hiszen ezek nem csak programozókat érintettek, és egyébként sem csupán az IKT-piacon, hanem minden más iparágban is nélkülözhetetlenek a digitális szakemberek. A Codecool szerint valójában a globális válságjelenségek Magyarországra csak kis mértékben gyűrűztek be.

Komka Péter / MTI Digitális játék vezérlőjeként használt banánok a Dr. Code programozó iskola bemutatóján az egri Markhot Ferenc Kórházban 2018. február 1-jén.

Miközben a multinacionális vállalatok világszerte jelentettek be leépítéseket, ezek még létszámarányosan is csak kis mértékben érintették a magyar piacot. A Covid-járvány idején óriási növekedést produkáltak a cégek, elsősorban a digitális transzformáció felgyorsulásából. A programozóiskola állásfoglalása szerint az azóta bekövetkező recesszió, a szolgáltatások online térbe költözésének némileg visszaeső tempója, illetve a keleti munkaerőnyomás itthon is okoz bizonytalanságot, ami az IT-jellegű megrendelések átmeneti csökkenésével jár.

Az IVSZ hasonló állásponton van: szerintük is a nemzetközi konfliktusok, a világgazdaság stagnálása az IT-piac lelassulásának oka. Mondandójukat azonban kiegészítették azzal, hogy hazánkban az európai uniós források hiánya is hozzájárul ehhez.

A jövőt ennek ellenére abszolút pozitív színben látják. Arra számítanak, hogy amikor megindulnak a fejlesztések, újból jelentős kereslet alakul ki a digitálisan képzett munkavállalók iránt. Ebben a helyzetben az a munkavállaló indul majd előnyből, aki már megszerezte a készségeket, és nem akkor ül be újra az iskolapadba. Emellett fontos megjegyezni, hogy a programozók nincsenek olyan szinten kötve a kifejezetten hazai tevékenységet folytató cégekhez, mint más iparágakban, a távmunka révén ugyanis akár külföldi cégeknél is könnyen elhelyezkedhetnek.

Lesz-e ebből milliós fizetés?

A Hays Salary Guide 2024-es, informatikai bérekről szóló összeállítása szerint a junior fejlesztők bruttó 650–950 ezer forintos fizetésről indulhatnak minden felsorolt nyelvtípussal, ami szinte megegyezik a tavalyi jelentésben megjelenő összeggel, annyi különbséggel, hogy most a Java és C# fejlesztők kicsivel többet kérhetnek. Junior szinten a bérek maximuma bruttó 1 150 000 forintnál (Java és Python) áll meg a tavalyi bruttó egymillió forinthoz képest.

A hwsw elemzése szerint a bruttó egymillió feletti fizetések már a medior szint (3–5 év) átlagfizetéseit jellemzik, itt a maximum fizetés elérheti az 1,6 milliót, ha Python-fejlesztőről van szó. Az architektek és csapatvezetők jellemzően már 1,6–2,5 millió forintos havi bruttó fizetéseket vihetnek haza, a legmagasabb szinten a Java, a C#/.NET és Python fejlesztői vannak. A piacon láthatóan megtorpanás van, a számok ugyanis tavalyhoz képest alig emelkedtek.

Bár a piac stagnál, az iskolák és a végzett diákok azt jelezték:nem nagyon találni olyan lelkes, bootcampet végzett hallgatót, aki kallódik.A Codecool szerint a céges partnereik száma az évek során 450-re növekedett, és bár nagyon ritkán szakítanak meg kapcsolatot felvevőpartnerrel, átmeneti létszámstop lehet egy-egy piaci szereplőnél. Mivel azonban a képzési modelljüket a piaci igényekhez hangolják, olyan sosincs, hogy tucatjával löknek be állástalan kezdő programozókat a munkaerőpiacra.

A lapunknak nyilatkozó programozó felidézte, hogy a képzése végeztével a Covid miatt teljesen leállt a felvétel a legtöbb cégnél. Ennek következtében 2–3 hónapig alig jött állás, az iskola mégis felajánlotta, hogy akik akkor végeztek, részt vehetnek extra képzésben, amihez tanárt is biztosítottak, és mellette kereshetnek állást. Mint mondta, véleménye szerint a legjobb módon járt el az intézmény, és krízishelyzetben sem hagyták, hogy kallódjanak a hallgatók, miközben maximum heti egy új munka érkezett 50–60 emberre.

Sokan csalódtak a Green Foxban

Mint korábban említettük, a versenytársaihoz képest a Green Fox nagy előnye volt az állásgarancia. A képzés elvégzése után a cég kiajánlotta diákjait a partnercégeknek, sőt interjúfelkészítéssel, valamint a megfelelő önéletrajz elkészítésével is támogatták a diákokat. Természetesen ennek ára is volt: a tanulók ugyanis nem kereshettek egyénileg munkát, ha mégis így tettek, 800 ezer forint kötbért kellett fizetniük. A helyzet azonban igencsak bonyolulttá vált, amikor az iskola bejelentette, hogy bezár.

A Telex információi szerint a Codecoolhoz átvett diákok egy furcsa struktúrában folytathatták csak a képzést: a korábbi, Green Foxnál is dolgozó mentoraik tartották az órákat, az új iskola tulajdonképpen csak az oklevelet és a platformot adta. Az ott tanulók szerint ráadásul a heti óraszámot is megemelték, hogy gyorsabban végezzenek, ami sokaknak nem fért bele a munka vagy az egyéb iskolai képzésük mellett.

A Green Fox szerint a bezárás pillanatában 80 aktív diákjuk volt Magyarországon, akik közül 74-en döntöttek úgy, hogy a Codecoolnál folytatják.

Az iskola volt hallgatói közül több mint negyvenen fogtak össze, hogy kártérítésért pereljenek. Köztük vannak olyanok is, akik már befejezték a képzést, amikor a Green Fox végleg lehúzta a rolót, így az állásgaranciát már ők sem tudták érvényesíteni. A portálnak megszólalók közül többen is arra panaszkodtak, hogy a bezárás bejelentése után a vállalat elérhetetlenné vált, és nem válaszolt az e-mailekre. A cég ezt tagadja, elmondásuk szerint beszélgetéseket szerveztek a diákoknak, és mindenkihez kapcsolattartó személyeket rendeltek.

A pénzügyi kompenzáció kapcsán a diákok azt a választ kapták, hogy majd a felszámolóval intézhetik a céggel kapcsolatos pénzügyi követeléseiket. A tulajdonosok kijelentették, hogy már akkor többet tettek a törvényi kötelezettségüknél, amikor összeadták a pénzt, hogy a tanulók a CodeCoolnál folytathassák a tanulmányaikat, mivel a Green Foxnak nem lett volna elegendő pénze, hogy finanszírozza a képzés befejezését. A diákok így már csak abban reménykedhetnek, hogy a bíróság a javukra dönt, és hogy marad elég pénz a cégben a kártérítése követelések kiegyenlítéséhez.

Vannak még programozósulik

Az IVSZ kérdésünkre közölte, hogy bár az informatikai képzések két jól ismert szereplője zárt most be, számos olyan stabil, jól ismert képzési hely működik még, ahol akár néhány hónapon belül is átképezhetik magukat digitális szakemberekké az érdeklődők. Emellett továbbra is van lehetőség programozói tudás megszerzésére a szakképzésben és a felsőoktatásban is.

A programozóiskolákkal kapcsolatosan természetesen sokan felhozzák negatívumként, hogy nem egyetemi minőségi és mélységű oktatást kapnak a hallgatók a pénzükért. A Codecool lapunknak elmondta, nem kérdés, hogy a diplomások a hosszabb képzési idő alatt tágabb tudásbázist, és nagyobb mennyiségű elméleti tudást sajátítanak el. A bootcampekben tanuló diákok azonban egy, a munkahelyihez hasonló tanulási környezetben, életszerű agilis projekteken gyakorlati tudást, biztos alapokat szerezhetnek, tették hozzá.

A kritikák különösen hangsúlyosak a szakfórumokon és a hazai Reddit-csatornákon, azonban rengeteg hallgató vette védelmébe az ilyen intézményeket, mondván: nagyrészt a tanulón múlik, milyen tudással végez, a megfelelő munkavégzéshez szükséges tudásanyag elsajátításához pedig elkerülhetetlen, hogy a képzésen és a házi feladaton túl a szabadidejéből is áldozzon fel némi időt a hallgató.

Getty Images

Sokan azt is fontosnak tartották kiemelni, hogy mivel sokkal kevesebb ideig tart egy-egy ilyen tanfolyam, mint egy 3+2 éves egyetemi képzés, a munkaerőpiacon kifejezetten előnyt is jelenthet a bootcampes végzettség.

Ha a mai napon kezd el valaki egy egyetemet, és vele párhuzamosan más valaki beiratkozik a Codecoolba, akkor az egyetemista öt év múlva még „csak egy pályakezdő” lesz, a bootcampes diák pedig egy 3+ évvel rendelkező, akár szenior programozó

– olvasható a cég válaszában.

Kérdéseinkkel kerestük a Green Fox Academy és a CodeBerry Programozóiskolát is, azonban előbbitől cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ. Utóbbi intézmény a hivatalos közleményén túl nem kívánt több részletet elárulni a bezárás körülményeiről.

Kapcsolódó Ezek lesznek a következő évtized legfontosabb szakmái Rengetegen képzik már most át magunkat, de minden bizonnyal ennél is több szakemberre lesz szükség.

The post Hiába volt évekig szakemberhiány, most mégis sorra zárnak be a programozóiskolák first appeared on 24.hu.