:
Breaking News

Újabb gigaberuházásba vág Jellinek, most Dél-Buda a cél

Hatalmas beruházásba vágott Jellinek Dániel milliárdos cége Dél-Budán. Közel kétezer új lakás jöhet, az önkormányzatnak vannak fenntartásai.

Mi történt? Hatalmas lakóparkot akar felhúzni Dél-Budán Jellinek Dániel cége, írja az Mfor.hu. A méretes beruházás a Lowell120 Invest Kft. nevéhez köthető, a helyszín az egykori Villamosszigetelő és Műanyaggyár telephelye, a Fehérvári út – Galvani utca – Szerémi út – Barázda utca által határolt, közel nyolchektáros telek.

A tervek szerint 1880 lakásos lakótelepet fognak felhúzni.

Háttér. A kormány kiemelt beruházássá nyilvánította a projektet, azaz felülírta az önkormányzat válzotatási tilalmát. Azaz a lakótelep felépülését az önkormányzat már nem tudja megakadályozni, pedig lenne kifogása: az önkormányzat szerint megnőne a gépjárműforgalom, és a beruházás kezelhetetlen mértékű többletterhelést jelentene Kelenföld egészségügyi, oktatási és közlekedési infrastruktúrájára. A testület szeretne egyeztetni a beruházóval és csökkenteni a lakások számát. Probléma lehet a kivitelezés alatti zajterheléssel és a rezgéskibocsátással is, az előzetes becslések alapján a határérték feletti lesz mindkettő, az elkészült épületegyüttes esetében azonban már nem.

Kontextus. A környéken nem ez az egyetlen friss beruházás. A projekteket összeadva egy viszonylag szűk területen közel

tízezer új lakás jelenik meg, amire sem a közúti, sem a szociális infrastruktúra nincs felkészülve.

Több ebből Újabb balatoni gigaberuházás: zöldterületen építene luxus lakóparkot az egyik leggazdagabb magyar Elárulta az egyik leggazdagabb magyar, mit kezdene a megszerzett Auchan Magyarországgal

Kik a tulajdonosok? A Lowell120 Invest Kft. negyede a Jellinek Dániel többségi tulajdonában lévő Indotek csoporté, háromnegyede a szintén hozzá köthető Middle-Europe Convergence Ingatlanalaphoz tartozik, ezt az Indotek Alapkezelő Zrt. felügyeli. Jellinek évek óta rendszeres szereplője a Forbes milliárdoslistájának, legutóbb 249,5 milliárd forintos becsült vagyonnal szerepelt a hetedik helyen.

The post Újabb gigaberuházásba vág Jellinek, most Dél-Buda a cél appeared first on Forbes.hu.