:

Kína űrállomást épített a Földön

Kína űrállomást épített a Földön

Kínának egyre komolyabb tervei vannak az űrben. Az állampárt jövőbeli tervei között szerepel, hogy önellátó legyen hordozórakéták terén, ezt követően pedig saját holdbázist építenének fel, melynek eredményeként 2045-re valódi űrnagyhatalommá válnának. Ez persze rengeteg tesztelést igényel, a rakéták felbocsátása pedig drága mulatság, így régóta lehetett arról hallani, hogy egy földi szimulációs bázison dolgoznak Kínában. Az állami hírügynökség szerint most elkészült ez a bázis – írja az Interesting Engineering.

A Kína északkeleti részén található Harbin városban megépült Space Environment Simulation and Research Infrastructure (SESRI) a világ legnagyobb űrkörnyezet-szimulátora, más néven földi űrállomása. A 2015-ben jóváhagyott, 50 focipályányi területen elterülő bázison költséghatékonyan lehet reprodukálni idegen környezeteket.

A Harbin-i Tudományos és Technológiai Innovációs Parkban található, és négy nagy laboratóriuma van, ezen laboratóriumok mindegyike az űrtechnológia egy-egy aspektusának tanulmányozására szolgál.

Ilyen például az űrkörnyezet, a plazmatudomány, a mágneses környezet és az állattenyésztés. A laboratóriumokban olyan szimulátorok találhatók, amelyekkel különböző űrviszonyokat lehet reprodukálni, mint például a mikrogravitáció, a rendkívül alacsony hőmérséklet, vagy a napsugárzás.

A SESRI létesítmény tavaly kezdte meg a próbaüzemet, júniusi kezdete óta pedig minden rendszerelem folyamatosan fut. A létesítményt most hivatalosan is megnyitották a kutatók számára, a Xinhua állami hírügynökség szerint pedig már most több mint 30 ország 110 egyeteme és intézete írt alá megállapodást a létesítmény használatáról.

The post Kína űrállomást épített a Földön first appeared on 24.hu.