:

Dune: Part Two

Dune: Part Two

Kicsit házi feladatnak érződött ez a közelgő premier, mivel azt sugallta, hogy újra kéne nézni az első filmet, ami szintén vagy 3 óra, és “csak” az előkészítése a Part Two-nak. Nekem nem csúszott le a Part One újra, csak egy recap videót néztem meg, de még ez is tartotta a lecke hatást.

Mindezek után még pozitívabb csalódás volt, hogy mennyire ütött a film. Eldobom az event szót is rá, mert nagyjából csak moziban, feltekert hangerőn és hatalmas vásznon hat igazán. Ott működik a sötét teremben, de az 5 milliós otthoni külön projektoros házi mozi szobával és/vagy az 55 colos oled tévével rendelkezők mindjárt a fejemre olvasnak.

Lehet nem ide kéne vágnom rögtön, de nem értettem a trailerben miért lőtték el a homokféreg lovaglást, aztán a film közben már az volt hihetetlen, hogy még így is mennyire hatásos, pedig szinte láttuk előre. A Dune Part Two egy dologban mindenképp erős: hatalmasnak tűnik. Mármint vizuálisan. Ezúttal sokkal több az akció, hiszen a bolygójukat védő gerillák a lassan élükre kerülő fehér messiás vezetővel odavágnak a Harkonneneknek és a fűszerkitermelésnek.

Vagyis onnan kellett volna kezdenem, hogy a fonalat az első rész végétől vesszük fel, az Atreides ház szinte teljesen halott, csak Paul Atreides és terhes anyja élte túl a mészárlást. Őket fogadja be a sivatagi nép, a fremen, akik évszázadok óta kapják a mérget… vagyis hisznek abban, hogy lesz egy külhonból jött próféta, aki felszabadítja a bolygót, és visszaállítja a zöld, élettel teli világot. Mit tesz isten a Bene Gesserit, Paulra valahogy illik ez a gúnya. A film elsőre fele erről szól, hogy az apja bosszújához emberekre van szüksége, így elkezd beolvadni a fremenbe, de mindeközben el is akarja kerülni a látomásaiban felsejlő sötét jövőt, ami megvalósul, ha felveszi a próféta szerepét.

A megvalósítás és a látvány a maximumára lett pörgetve ezúttal is, ami rengeteg grandiózus jelenetet hozott. Itt nem csak elvont ideák nyomán zajlik a pusztítás, de ez képileg is megvalósul. A brutális méretű gépek tövében hangyaemberek küzdenek, vagy épp hatalmas tömegek várják a prófétát (a délen játszódó jelenetek), és mennek harcba a vallás nevében. Mit is akarhat ez kritizálni vajon. Külön kiemelném a már említetteken kívül a Harkonnenek színek nélküli bolygóján játszódó jeleneteket a fekete tűzijátékkal.

Mindezek élére pedig Timothée Chalamet végül csak jó választás lett. Lehet, mert amúgy is bírom a színészt, bár a Wonka sohanapján kerül majd a megnézendő listára, de ahogy életre kelti Pault, azt jó és szomorú nézni. Az elején a felnövő fiatal nyilván könnyen ment Chalametnek, de a keménykedés is működik vele a film második felében. Ahogy Austin Butler is elcsámcsogott a gonosz figurájával. Még egy valakit emelnék ki, de őt kontextusban.

Külön érdekes, hogy semmi humor nincs a Dune Part Two-ban. Villeneuve amúgy sem arról híres, és nem is MCU-hoz hasonlítom ilyen szempontból, de minden jelenetet bevállalnak a színészek teljes erővel és komolysággal.

Elég csak megnézni Javier Bardemet a filmben, aki már-már paródia lehetne a vallási fanatikus szerepében, de ami körülveszi az nem engedi, hogy nevessünk rajta a film nézése közben (még ha meme is lesz a karakterből a neten valószínűleg). És hát ilyenek a vallási fanatikusok tényleg, “a megváltó azt mondja, hogy nem ő a megváltó, ahogy a prófécia is megírta” logikai magyarázatokon és bukfenceken őszintén, kék szemmel előre nézve vág át Bardem, annyira vágyik a hitre és az általa eljövendölt szebb jövőre.

Úgy tűnik felszippantottam a spice-ot, mert konkrétan negatívumnak csak azt tudom felhozni, hogy az utolsó 30-40 perc kapkod. Amikor Rabban menekül, akkor olyan, mintha gyorsított felvételt néznénk. Ahogy Paul “ez és ez lesz” kijelentései is ezt a kapkodás érzést erősítik, de szerencsére belassít a lényeges jelenetre itt is a film.

Lehet Villeneuve leegyszerűsítette a könyvet, pár mondatban összefoglalható röviden a történet (az Atreides házat elárulják és elbukik – a túlélő fiú bosszút akar állni), és nem szúrt le senkit 2 éves gyerek vagy volt fűszer orgia, így csinált belőle kevésbé ‘fura’ blockbustert a rendező, de azért még is így jó pár érdekességet átvett, és az üzenet egy részét is sikerült átmentenie, főleg így a második film végére.

Míg az első rész, bár elért egy tetőpontra, de azért csak felvezette az eseményeket, addig a Part Two lecsapott szinte mindent, ami be volt ígérve. Franchise szempontból kicsit Lord of the Rings és Mátrix-szerzű érzés erről kijönni, annyira megvolt benne a hatalmasság, a cinema. Ha ez lenne a minimum, vagy akár a közepes blockbuster szint, akkor sokkal jobb mozis világ lenne.

Vajon megy akkorát, hogy megkapjuk a Messiah-t?

Hirdetés

Cimkék

Keresés