:

A káromkodás gazdaságtana: minden, amit Krúbi telt házas Arénájáról tudni akartál

A káromkodás gazdaságtana: minden, amit Krúbi telt házas Arénájáról tudni akartál

Megjelent a márciusi Forbes magazin, a címlapról végre Krúbi mosolyog. Portrénkból nemcsak az derül ki, hogy önazonosságával miképp hódította meg ő és az új generáció a magyar zeneipart, hanem az is, hogy 2024 Magyarországán mekkora biznisz arénakoncertet szervezni. Nullszaldós erődemonstráció? Csak hosszabb távon térül meg igazán?

Érdekel!

„Rapper jő, nagyszerű hős, Krúbinak hívják.”

Hat éve ugyanúgy harsog élőben A hős Krúbi refrénje, csak január végére már tizennégyezren üvöltik együtt a 29 éves Horváth Krisztiánnal.

Telt ház a Budapest Arénában, faszágyúk a színpadon, a hős Krúbi pedig a közönség feje fölött, varázsszőnyegről tolja az Aladdin dalából írt számot. Először sült el hibátlanul a show-elem, pedig régóta készülnek élete koncertjére. Kapunyitás után, a függöny mögött is még a ki-becsatolást próbálják a reptetéshez. Élesben jön ki először tökéletesen az időzítés, a pillanat, amikor legalább háromnegyed év és százötven ember munkája ér révbe. Erről is írtunk a márciusi Forbesban, a teljes címlapsztorit a friss magazinban találod.

Több ebből Megtörtént: Krúbi, a jófiú a Forbes címlapján Először: 33 selfmade nő a Forbes címlapján

Arénák, Budapest Parkok. Az újhullámos előadók ma már ezekre az eseményekre tartogatják az évi két nagy durranást. Több hónapig készül a show, a stáb gyakran az utolsó elkölthető forintot is visszaforgatja a látványba, nem teszik zsebre. Tízezer rajongó lesz hálás a befektetett pénzért és energiáért.

„Ha minden évben van két gigantikus dátum, ami előtted lebeg, azzal meg kell tanulni bánni”

– mondja erről Krúbi. Előző parkos bulija, a Viktória Királynő Emlékkoncert után hónapokig rossz közérzete volt, pedig már javában az Arénára kellett készülnie. Most szeretett volna arra is időt szánni, hogy ne csak a koncertre készülést élvezze és élje meg, hanem azt is, ami csak ezután jön. Történjen az Krúbiként vagy Horváth Krisztiánként. „Én választottam, hogy ezt akarom csinálni, nem kényszerített rá senki.”

Krúbi január végén a telt házas Budapest Arénában. Fotó: Rockstar Photographers.

Az új generáció

Krúbi egyike azoknak, akikkel útnak indult az új generáció. Aki utánuk jött, már gyorsabban elérte ugyanazokat a mérföldköveket. Krúbi előtt Azahriah és Dzsúdló is már telepakolta az Arénát, Pogány Induló, Beton.Hofi vagy a Carson Coma pedig az MVM Dome-ba készül, egyelőre Aréna-méret alatti, 9–12 ezer fős koncertekkel, kevesebb szektorral, de spécibb látvánnyal (a hely teljes kapacitása húszezer fő). Mindeközben Azahriah idén már a Puskás Arénába tart – méghozzá tripla telt házzal, egyenként ötvenezer eladott jeggyel.

Ez az a generáció, amelyik magabiztosan, már-már profi vállalkozóként építgeti a bizniszt, az énmárkát. Fittyet hánynak a régi iskolára, mindenki maga próbálja diktálni a narratívát, a klasszikus mainstream platformokra (tévé, rádió, óriásplakátok, bulvár) semmi szükség.

Krúbin is látszik, mekkora lelkesedéssel tartja rajta mindenen a kezét. Többoldalas doksikban gyűjti az ötleteit az albumkoncepciókhoz, nagy visszhangot keltő koncertjeihez. A stáb hagyja szabadon dolgozni, mindent megtesznek, hogy színpadra lehessen álmodni a dolgokat, hogy ne ütközzenek technikai vagy anyagi korlátba. Ami a 2024-es ötletlistát illeti, Krúbi már azt is elindította. Úgy hallottam, hangos nyár lesz.

Mennyi az annyi? Az arénás koncert nettó költségei (a színpadtól a technikán át a bérléssel bezárólag minden) 92,5 millió forint körül alakultak, ehhez körülbelül 114 millió forintos jegybevétel társult. Profit szempontjából még 2024-ben sem az Aréna a legnagyobb biznisz, hanem inkább a fesztiválszezon és a vidéki szabadtéri koncertek. Utóbbi pláne az, ha jegyeladás-alapú dealt tud kötni a menedzsment, amivel az eredeti listaár három–négyszeresét is meg lehet keresni. Az arénázásnak továbbra is hosszú távon van hozadéka. A telt ház után szépen el lehet kezdeni magasabb listaárral tárgyalni a nyári szezonra. Ha a koncerten nyújtott show fogadtatása pozitív, azzal már alapozni lehet egy esetleges következő Aréna-koncertre is, ahol bátrabb jegyárakat lehet szabni, és a látványba sem kell mohón belepakolni mindent úgy, mint első bálozóként. Krúbi aktuális listaárát nem árulja el a menedzsment, de információink szerint a hasonló szinten tartó, élőzenés előadóknál öt–hatmillió forint is lehet koncertenként.

Az utolsó garast is inkább látványba

Ami a zeneipari önérvényesítést illeti, a folyamat a menedzsment-kiadói oldalon is hasonlóképp működik. Krúbi és kezdetek óta állandó menedzsere, Dézsényi Eszter 2023 elején hátat fordítottak az eredeti kiadónak, a Universalnak (akik lényegében ki is vonultak azóta az országból). Krúbi nem akart szerződést hosszabbítani, mostanra nem adott neki annyit a kiadói háttér, mint pályája elején, Eszter pedig a sokévnyi pörgés és multis környezet alatt égett ki addigi munkahelyén. Az azért mindkettejüknek egyértelmű volt, hogy nem folytathatják külön utakon, munkásságuk szinte egybeforrt.

Krúbi január végén a telt házas Budapest Arénában. Fotó: Rockstar Photographers.

Eszterék az Aréna-koncertet már az önálló, háromfős menedzsmenttel, a Sold Outtal hozták tető alá. Ennyi tapasztalattal és kapcsolati tőkével a zsebükben nem érezték szükségét, hogy egy arénákra specializálódott szervezővel (Broadway, Live Nation stb.) osztozkodjanak a feladatokon és az anyagiakon – és utána a hasznon is. A csapat szerint több ilyen cég is megkereste őket korábban, Krúbi akár Azahriah 2023. márciusi koncertje előtt bevehette volna az Arénát. Azért tegyük hozzá, hogy nem 21 évesen.

„Nagy rendezvényszervezővel olyan szempontból érdemes együtt dolgozni, hogy viselik a pénzügyi kockázatot, cserébe nem biztos, hogy a színpadra annyit tudunk költeni, amennyit mi szeretnénk. Ebbe nem akartuk, hogy bárki beleszóljon”

– magyarázza Eszter. „Nem arra mentünk rá, hogy több maradjon a zsebünkben, hanem hogy látványban, fényben, technikában minden úgy nézzen ki, ahogy azt Krisztián elképzelte.”

A Valton-balhé

Az Aréna által biztosított személyzet többeket nem engedett be a jegyük szerinti szektorba. Emiatt a helyszínen a Valton Security biztonsági személyzetének egyes tagjai több érintett vendéggel összebalhéztak, volt, aki ellen „nem engedélyezett eszközt” is bevetettek (a sajtóhírekkel szemben nem sokkolót, hanem áramerősség és méret alapján más kategóriájú, nem pontosított eszközt).

A belső vizsgálat lezárult, közölte velünk Krúbi menedzsmentje. A panaszt tevő látogatókkal elkezdték felvenni a kapcsolatot, és kártalanítják őket. Az Aréna részéről a bepanaszolt biztonsági embert kitiltották.

A Valtont többször is kerestük írásban, de nem reagált az üggyel és a túlkapásokkal kapcsolatos kérdéseinkre.

„A Fidesz az úr”

Tavaly ez zengett nagy port kavart koncertjein, ahol Krúbi Az oroszlánkirály főcímdalát figurázta ki, és felkelő, narancson izzó pártlogóval a háta mögött énekelt. Nyilvánvalóan szalagcímekig jutott a poén, de a fideszes Megafon-katonák agyába is befúrta magát, akik valamiért csak most, hat év után gondolták hirtelen, hogy ideje célkeresztbe venni.

Krúbi tavaly Orbán-bábut is csókolt a színpadon, a közönség pedig, amikor a megboldogult, a miniszterelnök arcvonásaival újragondolt Viktória királynő rajza elevenedett meg a kivetítőn, egy perc néma csend helyett szinte mindig „hajrá, Fidesz!”-ezni kezdett. „A koncert ironikusan dicsőítő hangulatához illően” – mondja. Két-három alkalommal ebből inkább „mocskos Fidesz!”-ezés lett (a sajtó ezt kapta fel jobban), még a Szigeten is, ahol valóságos falunaphangulat tört ki a nagysátorban, annyi magyar verette.

Krúbi január végén a telt házas Budapest Arénában. Fotó: Rockstar Photographers.

A fenti gegjeiről utólag úgy érzi, a hatalom szemében nem tényező, a kormánypárti ukázt is elenyészőnek gondolja, amúgy meg csak a dolgát csinálja.

„Enélkül is megvan a sokmilliós, jóval idősebb, elszegényedettebb bázisuk, amelyik kizárólag az állami médiából tájékozódik, hozzájuk meg soha sehogy nem jutok el. Ha a kormány most úgy döntene, kicsinál, jobb eszközei is lennének rá három Mandiner-cikknél.”

Ha már központosított kötekedés, nemrég Azahriah is keresztűzbe került. A NER eddig látványosan békén hagyta, széles rajongótábora miatt talán nem véletlenül. De amikor a huszonkét éves énekes a kegyelmi ügy kirobbanása után a tartalomgyártók gyermekvédelmi tüntetéséhez adta az arcát, elkezdtek beleszállni a propagandisták, Orbán Tiktokjáról pedig addigra eltűnt az a több hónapos videó, amiben még a tripla Puskással viccelődött. A tüntetés mellett Krúbi is kiállt több mint száz hírességgel egyetemben.

Kattints a képre, vedd meg a márciusi számot online!
Címlapterv: Kenczler Marci. Fotó: Krasznai Zoltán. Sminkmester: Hanák Nikoletta. Szintén a márciusi Forbesban: 30 sikeres magyar 30 alatt – újra itt a legszerethetőbb Forbes-lista! A Temu-jelenség – 10 dolog, amit tudnod kell a filléres kínai óriás felemelkedéséről. Iskolák milliókért: mit tudnak? – mutatunk 30 magán-általánosiskolát. Még az OpenAI-tól se félnek – a magyar Colossyan 22 millió dolláros befektetési sztorija. És még: Buda Flóra Anna, Félegyházi Pékség, Engame Akadémia, a Rapidban pedig villáminterjú Sándorfi Balázzsal.

The post A káromkodás gazdaságtana: minden, amit Krúbi telt házas Arénájáról tudni akartál appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés