:

A piros rózsa ideje lejárt

Egy pazar virágcsokor bármelyikünk napját feldobja, és bár régebben szinte kizárólag különleges alkalmak adtak okot virágvásárlásra – főleg férfiak, nőknek –, mára jelentősen megváltoztak a szokások. Egy biztos, egy csodás virágcsokor az érzelmek kifejezésének és az ajándékozásnak az egyik legjobb módja – de miért ne szerethetnénk egyszerűen csak magunkat egy kedd délután?

„A nők már nem várnak arra, hogy megkapják, amit szeretnének, inkább megveszik maguknak. És közben a férfiak is egyre kevésbé csak alkalmakra vásárolnak! – mondja Gonda-Nagy Sejla, a 13. kerületi Neked Szedtem virágüzlet tulajdonosa. Azt meséli, a virág ma már nemcsak ajándék vagy kiegészítő, egyre inkább mindennapi örömforrás és kifejezőeszköz is. „A virágok szépsége, finom illata érzelmeket vált ki belőlünk, a hétköznapi élet apró kis örömforrása” – fogalmaz. Erre ráerősít, hogy a budapesti üzletbe belépve nem egy hagyományos virágboltba érkezünk meg, hanem inkább egy hangulatos műterembe. Az atmoszférát francia stílusú kiegészítők és zene teszik még varázslatosabbá, miközben Sejla mosolya köszönt minket.

A virágok pont ugyanolyan sokszínűen gyönyörűek, mint a nők maguk. Választáskor nem csak a szépség és az illat a fontos, hanem az is, hogy az adott virág milyen hangulatot közvetít. A hozzám betérőknek is azt szoktam javasolni, hogy ezt vegyék figyelembe vásárláskor és a virágok kiválasztásakor.”

„Törekedjünk az egyediségre és merjünk különleges virágokat választani az általunk ismertek mellett!” – hangzik a jótanács, amit virágnyelven úgy is fordíthatnánk: tessék kilépni a komfortzónából! Sejla szerint fontos az egyediség, a különlegesség. A peónia a nőiesség és különlegesség szimbóluma, míg a búzavirág gyönyörű, lágykék virágaival, pompás dísze lehet egy csokornak „A boglárka szerény szépségével a tisztaságot jelképezi. A réti füzény hosszúkás virágai kiemelkednek a többi közül, és elképesztően jól mutatnak például egy mezei hatású esküvőn. A végtelenségig lehet sorolni az itthon még kevésbé megszokott, klasszikus virágboltokban kevésbé megtalálható, mégis gyönyörű virágokat, amelyek élénk és pasztellszínek ezer árnyalatában pompáznak. A piros rózsa ideje lejárt.”

5 SZEMPONT, AMIRE ÉRDEMES FIGYELNI VIRÁG VÁSÁRLÁSAKOR

– Vásároljunk fenntarthatóan! Keressük a hazai termelők friss virágait és üzleteit, és ne kérjünk nem lebomló csomagolóanyagot és dekorációt.

– Válasszunk személyre szabottan! Vásárláskor vegyük figyelembe az ajándékozott stílusát és kérjünk bátran segítséget a virágkötőtől.

– Törekedjünk egyediségre! Merjünk választani az ismeretlen, ritka virágok közül is, amelyek új színeket és élményeket hozhatnak a hétköznapokba.

– Válasszunk tudatosan! Gondoljuk át, hogy milyen üzenetet szeretnénk közvetíteni!

– A minőség és az egyediség legyen a fő szempont virágvásárláskor. Egy képzett, igényes virágkötő ismeri a virágok tulajdonságait, bízzuk rá magunkat bátran!

The post A piros rózsa ideje lejárt appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés