:

Visszatér az Uber Magyarországra, a magyar milliárdos taxis cégével fognak együttműködni

Több jel is arra mutatott, hogy visszatér az Uber Magyarországra. A cég kedd délelőtt hivatalosan is bejelentette a visszatérést – ahogy azt is, hogyan fogják ezt tenni a jelenlegi taxis szabályozás alatt, ami miatt 2016-ban ki kellett vonulniuk.

A napokban több, egymástól független forrástól is úgy értesült a Forbes.hu, hogy az Uber a magyarországi visszatérését tervezi. Értesüléseinket az is alátámasztotta, hogy a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának adatbázisa szerint az „UBER TAXI” védjegyet 2024. február 15-i hatállyal ötéves időszakban kezdheti el használni az oltalmat bejelenti Uber Technologies Inc.

Több ebből Visszatér az Uber Magyarországra, a magyar milliárdos taxis cégével fognak együttműködni Kap 360 milliárd forintnyi adományt, ingyenes lett az orvosi iskola

A Forbes.hu a hétfői napon több kérdéssel is kereste az anyacég nemzetközi sajtóosztályát a magyarországi indulással kapcsolatban, de nem kapott választ. Kedd délelőtt viszont hivatalosan is bejelentette az Uber, hogy

visszatér a budapesti piacra, méghozzá Magyarország egyik legnagyobb és legrégebb óta működő taxiszolgáltatójával, a Főtaxi-csoporttal közösen, közölték a Forbes.hu-val.

A diszpécserszolgálati engedélykérelmet ma, azaz kedden nyújtotta be az F Mobilitás Kft., a Főtaxi leányvállalata. A bejelentés értelmében Budapest az európai nagyvárosok közül az elsők között lesz, ahol ilyen együttműködést alakít ki az Uber.

Nagy Elek és a Főtaxi

A Főtaxi a 71 éves magyar milliárdos, Nagy Elek érdekeltsége, a Forbes legfrissebb milliárdostlistája szerint a 26. leggazdagabb magyar.

A BÁV és a Főtaxi erdélyi származású tulajdonosa iparkamarai elnöksége miatt szerepel leginkább a nyilvánosságban, de mára inkább a háttérben dolgozik és üzletel. A két ismert vállalkozása mellett komoly ingatlanportfóliója is van Magyarországon és Erdélyben.

Nagytól a közlemény azt idézi, hogy „a személyszállítás legújabb trendjei és kihívásai azt diktálják, hogy a Főtaxi élére álljon a piac megújításának”, amit pedig „az applikáció-alapú személyszállítás technológiájának úttörőjével, az Uberrel” kívánnak megtenni. Szóval ügyfeleik a Főtaxi mellett hamarosan az Uber appján keresztül is igénybe vehetik a főtaxis szolgáltatásokat.

Mit mond az Uber?

Az Uber magyarországi ügyvezetője Kardos Eszter, Linkedin-proflja szerint az elmúlt hat évben a cég londoni irodájában volt bevezetésért és terjeszkedésért felelős menedzser. Közleményében az Uber régóta hangoztatott stratégiai irányváltását támasztja alá, ami szerint 2025-re a világ összes taxitársasága számára ki szeretnénk nyitni az elsősorban fuvarmegosztó platformot.

„A partnerség mindenki számára előnyös: segíti a taxisokat, hogy többet keressenek, a lakosság utazási lehetőségei bővülnek, és a budapesti közlekedés hatékonyabbá válik”

– jelentette ki Kardos. A közlemény szerint az Uber jelenleg több mint tízezer városban működik szabályozott körülmények között.

Előzmények

Mint ismert, az Uber 2016 elején kivonult a magyar piacról, miután számukra kedvezőtlen szabályozások születtek – annak ellenére, hogy a később kiszivárgott dokumentumok alapján komoly erőfeszítéseket tettek, hogy ez másképp alakuljon.

A magyar kormány hivatalos álláspontja akkor az volt, hogy az Uber akkor maradhat Magyarországon, ha betartja a taxizásra vonatkozó szabályokat. Azonban egy 2022-es tényfeltáró projekt keretein belül, amiben itthon a Direkt36 vett részt, kiderült, hogy míg az Uber lobbitevékenysége akadozott, addig a magyar taxisok személyesen Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordultak, hogy érvényesíteni tudják érdekeiket. A miniszterelnök környezetéből hamarosan pozitív választ kaptak a kéréseikre, az Uber pedig egyebek mellett Vitézy Dávidot és Kóka Jánost is megkörnyékezte.

A szivárgásra az Uber reakciója akkor az volt, hogy elkötelezett a működése átalakítása mellett, és hogy a múltbéli tettek nem tükrözik a cég jelenlegi értékeit. A 2016-os kivonulás óta az Uber új vezérigazgatót nevetett ki, Dara Khosrowshahit, aki a mostani közlemény szerint „az üzlet minden területét újraformálta”.

The post Visszatér az Uber Magyarországra, a magyar milliárdos taxis cégével fognak együttműködni appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés