:
Breaking News

Csaknem másfél milliárdért árulja ezt a kórházat a magyar kormány

A nyolc kórházépületet tömörítő ingatlan a jelenlegi legnagyobb összegű tétel a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. elektronikus árverési platformján.

Mi történik? A jelenlegi legnagyobb összegű tétel 1,44 milliárd forinttal az újpesti Árpád Kórház a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. elektronikus árverési platformján – írja az Index. A romos állapotú egészségügyi intézményen nem először próbál meg túladni az állam, tavaly nyáron már volt egy sikertelen erre irányuló kísérlet. Most csütörtökig lehet megfizetni a biztosíték összegét – több mint 360 millió forintot –, ennek mentén a licitet a jövő hétre, február 27–29-re időzítették. A kikiáltási ár egészen pontosan 1 446 530 000 forint, a licitlépcső pedig 2 millió forint.

Mi állhat az eladási terv hátterében? A teljes közmű-ellátottságú belterületi ingatlan (Árpád út 124–132.) 9421 négyzetméteren terül el, nyolc épület van rajta. Az intézmény bő egy évtizede, 2013-ban bezárt, azóta pedig az idő vasfoga nem kegyelmezett neki. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője ugyanakkor az Indexnek azt mondta, hogy bár átfogó rekonstrukció vár az új tulajdonosra, szóba jöhet a beruházás végeredményeként valamely magánegészségügyi szolgáltató színre lépése.

The post Csaknem másfél milliárdért árulja ezt a kórházat a magyar kormány appeared first on Forbes.hu.