:

Vesztegetési ügy: itt a jogerős ítélet a műtrágyakirály ügyében

Jogerősen felmentette Bige László nagyvállalkozót a vesztegetés elfogadásának vádja alól szerdán a Debreceni Ítélőtábla.

Mi történt? Az első fokon hozott felmentő ítéletet helyben hagyta most az ítélőtábla és jogerősen felmentette B.L.T, azaz Bige László vádlottat a vesztegetés elfogadása miatt emelt vád alól. Ezt az ítélőtábla közölte az MTI-vel.

Miről szólt a vád? Bigét azzal vádolták, hogy egy üzletfelének 50 százalékkal valótlanul leértékelt műtrágyát adott el, amit az nagy haszonnal, részben számla nélkül adott tovább. A több ezer tonna áru értékesítéséből befolyó összeget a vádlott kapta. A készpénzért, számla nélkül eladott termékekért 2010 januárjától októberig több alkalommal befolyt, összesen 135 millió 400 ezer forintot a vállalkozó átadta a vádlottnak, a valótlan leértékelés ellentételezéseként. Az ügyről itt írtunk bővebben.

Miért tett volna ilyet egy milliárdos? Erről a vádirat nem szól, csak arról, hogy Bige az ügyészség szerint így vett ki pénzt a cégéből. A Telex írt korábban arról, hogy a kötvénykibocsátása miatt a Nitrogénművek nem fizethetett osztalékot a tulajdonosának (de 2020-ban ez a tilalom már nem élt).

Mit mondott most ki a bíróság?  Az elsőfokú bíróság nem találta bizonyítottnak, hogy a vállalkozó jogtalan előnyt fogadott el a vádlottól, így a vesztegetés nem volt igazolható. A Debreceni Ítélőtábla most az elsőfokú bíróság ítéletét hagyta helyben. Az ítélőtábla sem találta bizonyítottnak az eljárás során, hogy a vádlott elkövette volna a vádban szereplő bűncselekményt. Az ítélet jogerős.

Lista. A Nitrogénművek az ország legnagyobb vegyi üzeme. Tulajdonosa Bige László, aki a Forbes legutóbbi kimutatása szerint a 12. leggazdagabb magyar 161,6 milliárd forintos becsült vagyonnal. A műtrágyakirályként is emlegetett vállalkozó a Forbes kiadóját is beperelte a gazdaglista miatt, a pert év elején jogerősen elbukta.

(MTI/Forbes)

Borítókép: Bige László, a Bige Holding Csoport elnök vezérigazgatója (j) beszél a cégcsoport által adományozott, az új koronavírus diagnosztikájában használt laboratóriumi eszközök ünnepélyes átadásán, a városháza Krúdy-termében Nyíregyházán 2020. április 24-én. Fotó: MTI/Balázs Attila

The post Vesztegetési ügy: itt a jogerős ítélet a műtrágyakirály ügyében appeared first on Forbes.hu.