:
Breaking News

Valentin-nap – Fűszerként hat az ünneplés a párkapcsolatra

Valentin-nap – Fűszerként hat az ünneplés a párkapcsolatra

 

Már hetekkel Valentin-nap előtt tele vannak az üzletek szívecskés ajándéktárgyakkal, rengetegen várják a szerelmesek napját. Ám szép számmal akadnak olyanok is, akik nem szeretik az egész felhajtást és csak azért sem ünnepelnek. A párkapcsolati szakértő szerint azonban roppant fontosak az ünnepnapok egy kapcsolatban.

A trend azt mutatja, hogy az emberek egyre inkább ellenállnak annak, hogy egy dedikált napon ünnepeljék a szeretetet, a szerelmet, az összetartozást, a párkapcsolatot. Mondván, ez a figyelem vagy mindig jelen van a hétköznapokon is, vagy úgyis hiába.

„Egyáltalán nem gond, ha egy pár nem szeretné tartani a Valentin-napot. Két dolog azonban nagyon fontos: közösen döntsenek erről és ettől függetlenül szenteljenek időt és figyelmet a hétköznapok színesítésére. Tehát mindenekelőtt beszéljenek az igényeikről, hogy pontosan tudják: fontos vagy sem a Valentin-nap. Ez jó esetben már a párkapcsolat első időszakában kiderül. Ha nem kommunikálnak erről, az problémákhoz vezet, hiszen ha az egyik szeretné, a másik nem, akkor egyikük elégedetlen lesz, azt érzi, hogy nem figyel rá a párja. Mindezek mellett nagyon fontos, hogy legyenek a párkapcsolatban ünnepnapok. Hogy ez Valentin-napkor, vagy teljesen máskor van, az a pár dolga” – mondja Lacsny Éva párkapcsolati tanácsadó, szexuálterapeuta.

Tudat alatt mindenkiben ott a kétség, hogy elég jó vagyok-e, szerethető vagyok-e, fontos vagyok-e. Ezekkel a gesztusokkal visszaigazolhatjuk, megerősíthetjük, hogy a másik fontos számunkra, odafigyelünk rá.

Ha ezek elmaradnak, akkor felerősödik a kétség, melyből félelem, feszültség alakulhat, amiből “néma vagy hangos” konfliktus fejlődik. Ahol pedig a konfliktuskerülés a minta, vagyis nem beszélnek a problémákról, ott nem is tudnak változtatni rajtuk. Az ebből következő, figyelmetlenségből fakadó feszültségek és a kielégületlen szükségletek akár szakításhoz is vezethetnek.

„Fűszerként szolgál és megemeli a boldogsághormont, ha kiemelt figyelmet adunk és kapunk. Szerencsés, ha ezt be tudjuk integrálni a mindennapokba; a párkapcsolat színessé tétele érdekében ezt rendszeresen, többször meg kellene élni. Az apró ünnepek a szeretetélményről és a figyelemről szólnak, emelik az összetartozás élményét és érzését. Hiszen mindig érzéseket keresünk. Az ünnepi időszakban jobban megtaláljuk, mert a hétköznapokban nincs rá idő, energia. Ám ha kijelölünk egy-egy alkalmat, amikor csak egymásra figyelünk, akkor kiemeljük a párkapcsolatot a szürkeségből. Hogy az egy randi est, vacsora, wellness, kirándulás, kulturális program vagy egy szexi fehérnemű beszerzése vagy használata, az a pár pillanatnyi, aktuális igényein múlik” – teszi hozzá Lacsny Éva párkapcsolati szakértő.

 

The post Valentin-nap – Fűszerként hat az ünneplés a párkapcsolatra appeared first on BellaCafe.hu.