:

Így harcolnak a tőzsdekrach ellen a kommunisták

Így harcolnak a tőzsdekrach ellen a kommunisták

A piac azt jelenti, hogy önállóan cselekvő emberi lények döntéseket hoznak a javaik önkéntes cseréjének feltételeiről.

(A szerző tőkepiaci szakember. Korábbi írásai itt olvashatók.)

Legfőbb ideje, hogy a kommunisták az egész világ előtt nyíltan kifejtsék nézeteiket, céljaikat, törekvéseiket, és a kommunizmus kísértetéről szóló mesékkel magának a pártnak a kiáltványát állítsák szembe.”

Vajon honnan származik a fenti, sodró energiájú mondat?

Ne találgassanak, az idézet forrása a „Manifest der Kommunistischen Partei”. A Kommunista Párt Kiáltványa, a magyarul leginkább Kommunista kiáltványként ismert veretes alapdokumentum. Amely ugyan komoly emberek szerint intellektuális minőség tekintetében inkább szeplő a marxi életművön, de mégiscsak a kommunista pártok sziklaszilárd ideológiai alapjaként vonult be az emberiség történelmébe, vörös vonalként vezetve a mozgalom hőseinek gondolkodását az osztálytársadalmak megszüntetése felé vezető, utóbb kissé rögösnek bizonyult úton.

Abból az alkalomból idézünk belőle – és nem átaljuk ezt megtenni még alább is, újra és újra –, hogy a 102 éves Kínai Kommunista Párt legfelsőbb vezetése e sorok írásának napjaiban a nehéz kőként eső kínai részvényindexek megmentésén fáradozik.

Karl Marx és Friedrich Engels 1848-ban éppúgy nem sejthette, mit hoz a jövő. Ahogy mi sem, de ha a mennyországból akkor leszállt volna egy ottani alapszervezeti titkár angyal formájában, és megsúgta volna nekik, hogy 176 évvel később a dicsőséges mozgalom történetének legerősebb hajtása, egy 1,4 milliárdos lakosságú országot uraló, 98 milliós taglétszámú, kései testvérpárt azon fáradozik, hogy a termelőeszközöket birtokló tőketulajdonosokat megmentse a vagyonuk elvesztésétől, akkor lehet, hogy a szöveget végül megalkotó Marx itt-ott átfogalmazott volna néhány mondatot.

Például ezeket, amelyekben imigyen szól a burzsoá kizsákmányolókhoz:

De fennálló társadalmatokban a társadalom tagjainak kilenctized részére nézve megszűnt a magántulajdon; a magántulajdon éppen azáltal létezik, hogy a társadalom kilenctized részére nézve nem létezik. Azt vetitek tehát szemünkre, hogy olyan tulajdont akarunk megszüntetni, amelynek szükségszerű előfeltétele, hogy a társadalom óriási többségének nincs tulajdona.

Egyszóval azt vetitek szemünkre, hogy a ti tulajdonotokat akarjuk megszüntetni. Valóban, ezt akarjuk.”

A kínai CSI 300 tőzsdeindex az elmúlt 5 évben. Forrás: Google Finance

Természetesen nem ez az első eset, hogy a kínai vezetés részvénypiacot próbál menteni, sőt, akár azt is mondhatjuk, hogy már-már rutinjuk van ebben – mármint a csak ideig-óráig ható, de végül  hiábavaló próbálkozásban.

Az eszközök egyre kiterjedtebbek. Eleinte persze betiltják a részvények shortolását, ezt válságos pillanatokban a pénzügyi piacok tekintetében nagyobb tapasztalatú országokban is megteszik pánikba esett bürokraták és politikusok, hasonlóan „eredményesen”.

Előfordult már korábban is Kínában, hogy „megkérték” a brókercégeket, hogy

a saját számlájukon lévő részvényeket ugyan el ne adják, sőt, vegyenek még hozzá, lehetőleg oldják meg, hogy az ügyfeleik is inkább vegyenek, és ne azt a másik butaságot csinálják, azt az eladás-izét, mert az rossz.

A mostani szezonban biztosítókat is felszólítottak, hogy lesznek szívesek higgadtan ülni a befektetési portfólióikban lévő részvényeken. Hidegvér. Illetve

lehet ám az embernek nagyobb baja is, minthogy esnek a részvényei, ha értik az elvtársak, hogy mire gondolunk.

A napokban „megkérték” a brókercégeket, befektetési szolgáltatókat, hogy a tőkeáttételes ügyletek letéti követelményeit „kezeljék rugalmasan”. Tehát azokat a proletárokat, akik nem elégedtek meg a kizsákmányolók által nekik juttatott arcpirító alamizsna elidegenített termelőeszközökbe fektetésével, hanem még hitelt is felvettek erre a megátalkodott Finanzkapital vigéceitől, azok most hadd tartsák meg a pozícióikat, a részvényeiket. Még akkor is, ha esetleg a tőketulajdonukért a felettük köröző lelketlen keselyűk már csak kevesebbet adnának a tőzsdén, mint a hitelük értéke.

Akkor tilos eladni, amikor a legnagyobb szükség lenne rá

A kommunista párt természetesen egy állami részvényvásárlási programot is fontolgat. Ezt a legmegbízhatóbb elvtársak által vezetett állami bankok hajtanák végre.

A program közel 300 milliárd dolláros értéke mindenképpen el kell, hogy rettentse azokat, akik aljas indokból, előre megfontolt szándékkal el akarnák adni a részvényeiket.

Szép, nagy szám lenne ez a közel 300 milliárd dollár, hát még jüanban, a dollár veszedelmes kihívójában, a XXI. század leendő vezető tartalékdevizájában, az amerikai dollár sírásójában, de tudunk mondani még nagyobb számot is a témába vágóan.

Az elmúlt három évben a kínai részvények piaci értéke, a hongkongi piacot is beleszámítva mintegy hétezer milliárd (7 000 000 000 000) dollárral lett kisebb. Magyar forintban kifejezve tehát a kínai dolgozók zsírján gazdagodó helyi és internacionalista tőkések hozzávetőleg kétezer-ötszáz billiót (2 500 000 000 000 000 forintot) veszítettek el az osztályharc vérzivatarában.

A nehézség a fa és a vaskarika, a kutya és a szalonna, a kör és négyszög kompatibilitási problémáival egylényegű.

A piac azt jelenti, hogy önállóan cselekvő emberi lények döntéseket hoznak a javaik önkéntes cseréjének feltételeiről. Úgy nem lehet vonzóvá tenni egy befektetési eszközt, hogy puskatussal, gumibottal nyomatékosítja a hatalom, hogy pont akkor lesz tilos eladni, amikor a legnagyobb szükség lenne rá. Kommunisztikus ideológiai zagyvalékban előfőzött, tervutasításos, szélsőséges intervencionalizmusból egy államkapitalista boszorkánykonyha kemencéjében sem lehet egészséges pénzügyi piacot kisütni.

Erős birodalmat persze lehet. Csak legyünk tisztában azzal, hogy a csúcsra járatott bürokrácia és az erőszakos megoldások magától értetődősége előbb-utóbb minden befektetőt, minden megtakarítót utolér és elevenen megnyúz.

Adminisztratív eszközökkel, politikai kampányokkal, egy hatalmas eladási hullám után könnyen el lehet érni egy kisebb vagy akár egy nagyobb felpattanást is a kínai részvénypiacon, de ahogy a szakmánkban lassan már szállóigévé váló közkeletű bölcsesség mondja, a kínai részvénypiac legfeljebb tradingre jó, befektetésre sajnos jó ideje nem.

„A kommunisták nem titkolják nézeteiket és szándékaikat. Nyíltan kijelentik, hogy céljaik csakis minden eddigi társadalmi rend erőszakos megdöntésével érhetők el. Reszkessenek az uralkodó osztályok egy kommunista forradalomtól. A proletárok e forradalomban csak láncaikat veszíthetik. Cserébe egy egész világot nyerhetnek.”

Világ befektetői, azon kevesek, akik még ott maradtatok, meneküljetek!

Kovács Krisztián,
üzletfejlesztésért és stratégiai tervezésért felelős igazgató, Concorde Értékpapír Zrt.

A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tagjai, véleményük nem feltétlenül tükrözi a Forbesét.

Borítókép: Hszi Csin-ping kínai elnök arcmása az óriáskivetítõn a 19. Ázsia Játékok megnyitóünnepségén a kelet-kínai Hangcsouban 2023. szeptember 23-án. MTI/EPA/Alex Plavevski

The post Így harcolnak a tőzsdekrach ellen a kommunisták appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés