:

A Samsung Galaxy S24 Ultra új értelmet ad az okostelefon fogalmának

A Samsung Galaxy S24 Ultra új értelmet ad az okostelefon fogalmának

Tíz év után először fordult elő, hogy nem a Samsung szállította le a legtöbb okostelefont világszerte, az Apple pedig történelme során először tudta megszerezni az elsőséget ebben a kategóriában. A verseny talán még soha nem volt ilyen kiélezett a két technológiai óriás között, és ezt a mesterséges intelligencia megjelenése várhatóan tovább fokozza majd az elkövetkezendő években.

Az MI korában viszont jól jön, ha egy cégnek nem egyedül kell megküzdenie a riválisokkal, így várhatóan egyre nagyobb hangsúly kerül a globális techvállalatok közti együttműködésre. Ezt jól jelzi, hogy bár a Google tavaly elsőként mutatta be a generatív mesterséges intelligencia funkciókat a Pixel-mobilokban, azokat nem sajnálja megosztani az androidos gyártókkal, még ha ez némi versenyhátrányt is jelent.

A cél az lehet, hogy beelőzzék az Apple-t, és megszilárdítsák helyüket az MI-vel megspékelt mobilok piacán, ami egyelőre sikerült, azonban, ha hinni lehet az iparági pletykáknak, nem kell sokat várni arra, hogy a cupertinói cég is előrukkoljon hasonló fejlesztésekkel.

Az okostelefonok piacán évek óta látni egyfajta stagnálást, amit a gyártók 200 megapixeles kamerákkal, egy csettintésre feltölthető aksikkal, esetleg vakmerő dizájnnal igyekeznek megtörni. A Samsung idei csúcstelefonjai, a Galaxy S24-széria tagjai azonban azt jelzik, hogy a valódi újítást nem a hardverben, a kamerákban és a külsőségekben, sokkal inkább a szoftverben kell keresni.

Mohos Márton / 24.hu Samsung Galaxy S24 Ultra.

Első blikkre változatlan

A dizájn a tavalyi évhez képest semmit sem változott az Ultra készülék esetében. Adott a szögletes kialakítás, jobboldalt a bekapcsoló- és hangerőgombok helyezkednek el, alul pedig az S-Pen, a SIM-tálca és az USB-C adapter kapott helyet. A riválishoz hasonlóan idén itt is megjelent a titánkeret, ami megjelenésben ugyan sokat nem ad hozzá a készülékhez, de egyáltalán nem fest rosszul.

Mohos Márton / 24.hu

Az immár teljesen sík, oldalsó görbületek nélküli képernyő most is az abszolút csúcsot képviseli: 1440 x 3120 pixeles felbontással bíró AMOLED panel, 120 Hz-es képfrissítéssel és a HDR10+ támogatással bír, és végre a fényerőt is sikerült megnövelni 2600 nitre, így nem panaszkodhatunk verőfényes napsütésben sem.

A csúcskészülékhez persze a legújabb lapkakészlet dukál, így megkapjuk a 4 nanométeres gyártástechnológiával készült Snapdragon 8 Gen 3-at, ami néha ugyan picit melegszik, de kiválóan lett optimalizálva a rendszerhez, zökkenőmentes a felhasználói élmény.

Tavaly a 128 gigabájtos tárhelyet, idén pedig a 8 gigabájtos memóriát küldte nyugdíjba a Samsung a csúcsmodellnél, így a belépő modell már 12 gigabájt RAM-mal és 256 gigabájt háttértárral érkezik. Ezen felül adott az IP68-as vízállósági tanúsítvány, a piszok gyors, képernyőbe épített ultrahangos ujjlenyomatolvasó és a 2D-s arcfelismerés, ahogy az 5G, a Bluetooth 5.3, az NFC és a Wi-Fi 7 is. A töltés terén viszont még mindig nincs ugrás: vezetéken 45 watt a maximum, emellett 15 wattos vezeték nélküli és 4,5 wattos fordított vezeték nélküli töltés csikarható ki a készülékből.

Kamerák terén már nehéz hova emelni a tétet a gyártó csúcskészülékénél, idén azonban megint csak sikerült, ugyanis a hátlapon négy objektív kapott helyet: a már az 23 Ultránál bemutatkozott, 200 megapixeles főkamera mellett a tavaly még csak 10 megapixeles telefotó egység 50 megapixelesre nőtt. Ez utóbbinál optikai képstabilizálást és 5-szörös optikai zoomot kapunk, de nem hiányzik a szokásosnak mondható 12 megapixeles, autofókuszos széleslátó, valamint a másik, 10 megapixeles, háromszoros nagyításra képes másik telefotó egység sem.

A videózásban nincs forradalom (a 8K továbbra is maximum 30 fps, de a 4K-nál adott a 60), fotók terén pedig a varázslatot nagyobb részt már a szoftveres megoldások végzik: a mesterséges intelligencia a tapasztalataink szerint még akár a 10-szeresen belenagyított képeket is képes úgy feljavítani, hogy első blikkre senki nem mondaná meg, hogy zoomot használtunk. Bár a gyártó januári bemutatóján azt ígérte, ez a 100-szoros fotóknál is így lesz, ez egy teljesíthetetlen ígéret, a három számjegyű nagyítás legfeljebb arra jó, hogy a Holdat vagy más, jól ismert és milliószor megörökített objektumot fotózzunk, a kitöltést itt ugyanis megoldja helyettünk az MI.

Az Ultra modellel nagyon magasra helyezte a lécet a Samsung, de az S24 és az S24+ is remek teljesítményt nyújt, persze azért akadnak különbségek.

Nincs 200 megapixeles főkamera, ahogy 50 megapixeles telefotó egység és S-Pen sem, a memória is maradt 8 gigabájt. Akkumulátorméret és képernyőátló terén mindkét mobil kapott egy kis fejlesztést az S23-szériához képest, azonban rendkívül fájó pont, hogy ismét visszatértek az Exynos lapkák a Snapdragon chipjei helyett, amit egy-két döccenés jelzett is a használat során. Az pedig különösen érthetetlen, hogy csak Európában kaptak rosszabb chipsetet az S24 és S24+ mobilok, Amerikában és Ázsiában is a Snapdragon 8 Gen 3 dorombol a borítás alatt.

Helyettünk beszél nyelveken a mobil

2023-ban túlzás nélkül minden a mesterséges intelligenciáról szólt, aminek az lett a hatása, hogy a kifejezés túlhasználttá vált, értékét vesztette. Ennek ellenére elvitathatatlan, hogy a szövegek, képek, zenék, hangok vagy akár videók létrehozására képes generatív mesterségesintelligencia-felületek nagyon jól tudnak jönni a hétköznapokban. Ennek bizonyítására törekszik a Samsung és a Google együttműködése, a Galaxy AI felület is, aminek rengeteg felhasználási módja van.

A legérdekesebb ezek közül a szöveges üzenetek fordítása, szerkesztése, illetve a telefonhívások valós idejű tolmácsolása, ami jelenleg a világ 13 leginkább használt nyelvén (angol, kínai, francia, német, hindi, olasz, koreai, lengyel, portugál, thai, spanyol, japán és vietnámi) érhető el.

A pletykák szerint azonban még az idén nyáron elérhetővé válhat a következő nyelvi csomag, amiben már a magyar is ott lesz.

Ha mesterségesintelligencia-funkciókat kívánunk használni, a legfontosabb alkalmazásokban egy zöldes-kék buborékban úszó csillag jelet kell keresni. Üzenetküldésnél ezzel tudunk stílust vagy nyelvet váltani a már bepötyögött szövegünknél, hívásnál pedig szinte valós időben fordítja számunkra a szoftver a vonal másik felén található külföldi ismerősünk mondandóját.

Emellett ott van az Interpreter néven emlegetett funkció is, ami nemcsak külföldi nyaralás és az azzal kapcsolatos ügyintézés során lehet hasznos, de akár a munkánkban is sokat segíthet – így ugyanis elkerülhetjük a hiányos nyelvismeret során rendre felmerülő hibás fordításokat, és az ezekből fakadó kínos helyzeteket.

Mohos Márton / 24.hu Balra a sima Galaxy S24, jobbra az Ultra variáns.

Profi fotós a zsebünkben

A fent említett funkciókra természetesen nincs mindenkinek szüksége a hétköznapokban, a fotók szerkesztésénél jóval többeknek jöhet kapóra a mesterséges intelligencia. A fénykép elkészítés után a galériában az információs logóra koppintva megjelennek a kép adatai, a fotó bal alsó sarkában pedig a Remaster opció, amivel megkérhetjük az MI-t, hogy variálja át a kép színösszeállítását. A legelképesztőbb az egészben, hogy a fotón lévő tárgyak alapján több opció is megjelenhet a szerkesztési lehetőségek között, tükröződő felületeknél például a fényvisszaverődés és tükröződés törlését is végrehajthatjuk egy-két koppintással. A funkció egyébként arra is tökéletes, hogy sima fotókból portrékat készítsünk a háttér elhomályosításával.

Ennél azonban jóval bonyolultabb dolgokra is használható a Google Magic Editorához hasonló képszerkesztő.

Tegyük fel, hogy sikerült egy szuper képet lőnünk, azonban a háttérben van egy zavaró objektum, ezt pedig már csak azután vesszük észre, hogy eljöttünk a helyszínről, és nincs lehetőségünk megismételni a képkészítést. A Magic Eraser funkcióval könnyen ki lehet törölni a háttérből a tárgyat, a szoftver pedig kitölti az üresen tátongó teret.

Mohos Márton / 24.hu

Ugyanígy el lehet tüntetni a márkajelzéseket és sok egyebet is, azonban érdemes megjegyezni, hogy a funkció még nem kifogástalan, az MI ugyanis olykor hallucinál, és valami teljesen oda nem illővel akarja pótolni a törölt objektumot. Az esetek többségében azonban kiválóan megoldja a feladatot.

A manipulált fotók bal alsó sarkában amúgy mindig egy csillag jelöli, hogy MI-vel módosított képpel van dolgunk – ezt azonban ironikus módon a sima fotószerkesztővel könnyedén el lehet tüntetni.

Sokszor előfordul az is, hogy az általunk készített fotó nem egyenes, ami leggyakrabban a tengely mentén történő elforgatással orvosolható. Ennek eredményeként ugyanakkor – jellemzően a sarkokban – üres területek keletkeznek. Pontosabban keletkeztek régen, ugyanis a friss szerkesztőfelület lehetővé teszi a képek olyan módon történő forgatását, hogy a generatív mesterséges intelligencia szépen kitölti a forgatás miatt kialakuló extra részeket. Hiba persze itt is előfordulhat, de fontos megjegyezni, hogy minél többen veszik igénybe ezeket a fotószerkesztő lehetőségeket, annál több adat áll majd az algoritmus rendelkezésére, így gyors fejlődésre lehet számítani.

Azzal viszont mindenkinek érdemes tisztában lenne, hogy az ehhez szükséges számítások nem a telefonon, hanem a felhőben történnek, így az ilyen jellegű funkciók eléréséhez szükséges internetkapcsolat.

Minden fronton megkönnyíti az életünket

A mesterséges intelligencia persze nemcsak a nyelvismereti hiányosságaink leplezésére vagy a képek szerkesztésére jó, hanem akár saját fotók előállítására is. Ezeket ráadásul a megújult, hátteret is mutató Always-On-Display felületen könnyedén be is állíthatjuk magunknak.

Az egész MI-hullám leghasznosabb funkciója tapasztalataim szerint a Circle to Search opció, amivel másodpercek alatt megtalálhatunk bármit az interneten. A meglepően kevés ember által ismert Google Lens alkalmazás továbbfejlesztésének tekinthető funkció eléréséhez mindössze annyit kell tennünk, hogy lenyomva tartjuk a Home gombot, aminek eredményeként megjelenik a Google segéd.

Ezt követően bármit is karikázunk be a képernyőn, azt a szoftver másodpercek alatt megtalálja nekünk az interneten.

A Samsung ezen felül számos hétköznapi alkalmazást is felszerelt extra funkciókkal, így például a Jegyzet alkalmazásban is érdemes élni a mesterséges intelligencia által kínált lehetőségekkel. Ilyen például az, hogy az S-Pennel kézzel beírt szavakat minden korábbinál pontosabb módon alakítja át gépelt szöveggé a szoftver. Az új funkciók egy részét ráadásul a munkahelyünkön is tudjuk hasznosítani: konferenciákra elég lesz a telefont betenni, ugyanis a továbbfejlesztett Jegyzet app a beolvasott hangfájlból akár résztvevőkre lebontva is képes jegyzetet készíteni az elhangzottakból.

Végül érdemes megemlíteni, hogy bár legtöbben úgyis a Chrome-ot fogják használni, a Samsung Internet böngésző is megkapta a maga MI-adagját, így már képes rövid jellemzőket és jegyzeteket készíteni számunkra a felkeresett oldalak tartalmáról, csakúgy mint a ChatGPT-vel felturbózott Bing böngésző.

Nincs megállás, az MI a jövő

Látszatra tehát nem sok minden változott, a Samsung azonban szoftveres téren az elmúlt évek egyik legnagyobb ugrását mutatta be, hasonlóan a tavalyi Pixel mobilokhoz. Ha ez nem lenne elég hasonlóság, a Google-höz hasonlóan a gyártó mostantól 7 év szoftvertámogatást és biztonsági frissítést ígér az új csúcskészülékeihez, ami azt jelenti, hogy még 2031-ben is naprakész lehet a mobilunk.

Azt azonban fontos kiemelni, hogy a mesterségesintelligencia-funkciók jelenlegi állás szerint csupán 2025 végéig használhatók ingyenesen a támogatott Samsung telefonokon.

Ez főleg azért fontos, mert a támogatás nem csak az S24-szériára terjed ki, a Galaxy AI év közepére mintegy 100 millió, már most használt telefonon válhat elérhetővé. YJ Kim, a cég telefonokon elérhető mesterséges intelligenciáért felelős ügyvezetője a készülék bemutatóján jelezte: az egyelőre nem nyilvános, hogy később mi lesz. Ha jobban belegondolunk, elkerülhetetlennek tűnik, hogy egy idő után pénzt kérjen a gyártó a fejlett funkciók használatáért, akár havi díj formájában, hiszen hiába beszélünk borsos áron kínált mobilokról, az egyszeri kiadás nem fedezi a funkciók mögött álló számítási kapacitáshoz nélkülözhetetlen tárhelyet.

Sokaknak meghökkentő lehet, hogy az új S24 mobilok között akad olyan modell, amiért háromnegyed millió forintot kell fizetni. A dél-koreai gyártó készülékei jelenleg messze a piac tetején állnak, viszont most is érdemes megjegyezni, hogy a tavalyi szériát vásárlóknak nincs értelmük váltani, az MI-funkciók ugyanis az S23-szériához is elérnek majd, eggyel lejjebb azonban már valószínűleg nem, így S22 mobilnál már érdemes lehet fontolóra venni a váltást. Az S24-széria tagjai január 31-én kerültek kereskedelmi forgalomba az alábbi árakon:

Samsung Galaxy S24 (8/128 GB): 369 990 forint, Samsung Galaxy S24 (8/256 GB): 399 990 forint, Samsung Galaxy S24+ (8/256 GB): 479 990 forint, Samsung Galaxy S24+ (8/512 GB): 529 990 forint, Samsung Galaxy S24 Ultra (8/256 GB): 599 990 forint, Samsung Galaxy S24 Ultra (12/512 GB): 649 990 forint, Samsung Galaxy S24 Ultra (12/1 TB): 749 990 forint. Kapcsolódó Jól összerakott mobil a Galaxy S23 FE, de messze nem kihagyhatatlan vétel A borítás alatti meglepetések és az ár miatt nehéz jó szívvel ajánlani a rajongóknak szánt készüléket.

The post A Samsung Galaxy S24 Ultra új értelmet ad az okostelefon fogalmának first appeared on 24.hu.