:

A mobilok kameráján túl – érdemes manapság fényképezőgépre költeni?

A mobilok kameráján túl – érdemes manapság fényképezőgépre költeni?

Idén 17 éve, hogy az első iPhone elindította a mobilok forradalmát, elhozva az okostelefonok korszakát. Egy ilyen eszköz szép lassan rengeteg másik szerepét vette át, a zseblámpától kezdve az önálló GPS-en át egészen az mp3 lejátszókig. Sokan hozzátennék, hogy egy telefon kiváltja a fényképezőgépeket is, amiben van igazság, hiszen mindenki fotózik a mobiljával, de a valóságtól azért messze áll ez a kijelentés.

Azért nem mindegy, mivel fotózunk

Az persze kétségtelen, hogy az okostelefonos fotózás elképesztő utat járt be az elmúlt másfél évtizedben, és sokszor egészen lenyűgöző, hogy az egyes gyártók mérnökei milyen technológiákat képesek bezsúfolni egészen kicsi helyre. A hagyományos fényképezőgépeknél viszont a szükséges technológiát nem kell egy apró helyre bezsúfolni, a lehető legkisebb méretben, aminek megvannak a maga előnyei. Bár a kompakt gépekkel sok okostelefon már simán felveszi a versenyt, de

van egy terület, az optikai nagyítás, ahol ezek az eszközök még mindig jobbak, mint a mobilok.

És ez még csak a kezdet, hiszen egy kompakt gép az abszolút belépő kategóriát képviseli, az ennél komolyabb tükör nélküli cserélhető objektíves digitális fényképezőgépekkel (avagy MILC) vagy a digitális tükörreflexes modellekkel (ez a DSLR) szakavatott kezekben olyan minőségű fotók és videók készülhetnek, amik egyáltalán nem, vagy csakis a legdrágább, félmillió felett kínált telefonokkal közelíthetők meg.

Vannak továbbá olyan eszközök, amiket a mobilok még semmilyen módon nem tudnak kiváltani. Ilyenek a lenyűgöző légi felvételek készítésére alkalmas drónok, vagy az akciókamerák, amiket oda is magunkkal vihetünk, ahová egy mobilt sosem mernénk.

A te képeid, nem a szoftveré

Ezeket az eszközöket persze kezelni is tudni kell, a fotózásnak pedig épp az a szépsége, hogy trükkjei, fortélyai vannak, amiket el kell sajátítani ahhoz, hogy tényleg olyan képek készülhessenek, amilyeneket az alkotó szeretne.

Egy telefon exponáló gombját bárki meg tudja nyomni, automata módban pedig olyan képek készülnek, amilyet a sokszor mesterséges intelligenciával felvértezett, más fotókon trénelt szoftver szeretne, olykor eltorzítva a valóságot, akár a fényeket, akár a színeket illetően – ezek a képek lehetnek jók, de sosem lesznek olyan jók és egyediek, mint egy megfelelően beállított, megkomponált, fényképezőgéppel készített kép.

Lehetőségek tárháza

Ahogy okostelefonból is rengeteg kategória és típus létezik, úgy a fényképezőgépek között is hatalmas a választék. Ha valaki például szeretne egyszerűen, egyetlen gombnyomással képet készíteni, de fontos, hogy benagyítva is jó minőséget kapjon, illetve nem éri be a legtöbb átlagos okostelefon által biztosított 12 megapixeles képmérettel, annak jó választás lehet egy apró kompakt gép.

A mindössze 200 grammos AGFA DC5500 például 24 megapixeles, a mobilos képeknél sokkal több részletet tartalmazó fotókat készít, a 8-szoros nagyításnak köszönhetően pedig a távolban lévő dolgok is megfelelően megörökíthetők. Legyen szó családi eseményről vagy kirándulásról, egy ilyen géppel a nagyobb szenzornak köszönhetően még mindig jobb képek készíthetők, mint egy átlagos okostelefonnal.

Media Markt

Egy kategóriával feljebb már ott a tükör nélküli, cserélhető objektíves, digitális fényképezőgép (MILC) kategóriát erősítő Canon EOS R10, ami kiváló társ lehet, ha már nem elégszünk meg egy kompakt gép képességeivel, saját stílusú, egyedi képeket szeretnénk, de még csak ismerkedünk a fotózásban rejlő lehetőségekkel.

Egy MILC esetében már lehet játszani az ISO érzékenységgel, a záridő hosszával, a blende állításával, és az sem elhanyagolható, hogy ezen gépekben a kompaktokban találhatónál jóval nagyobb szenzorok kapnak helyet. Ennek hála sokkal jobb (a telefonokét is magasan meghaladó) a képminőség, a cserélhető objektívek pedig sokkal nagyobb szabadságot biztosítanak, hiszen a megfelelő témához a megfelelő kiegészítő (makró, tele, halszem stb.) választható. Érdemes tudni azt is, hogy egy ilyen géppel akkor is jobban járunk, ha a közösségi médiába akarunk mozgóképes tartalmakat, vlogokat, oktatóvideókat, a mindennapjainkat bemutató felvételeket készíteni.

Media Markt

Nem szabad elfeledkezni továbbá a DSLR kategóriáról, a digitális tükörreflexes gépekről sem: ezek a megoldások már azoknak szólnak, akik nemcsak megörökíteni akarják a pillanatot, hanem komoly hobbiként, esetleg hivatásként tekintenek a fotózásra.

Nekik jó választás lehet egy Canon EOS 2000D, aminél nagyon gyors fókusz segíti a gyors reakciókat igénylő események megörökítését, értő kézzel mozifilmeket idéző látvány rögzíthető, továbbá olyan, akár kiállítható fotók készülhetnek, amire egy átlagos okostelefon nem képes – miközben adottak a kényelemhez nélkülözhetetlen olyan technológiák, mint a Wi-Fi, az NFC és a megosztást/utómunkát segítő alkalmazás.

Media Markt

Érdekes, és nem elhanyagolható szeglete továbbá a hagyományos fényképezőgépeknek a klasszikus fotózás kissé random, sokkal életszerűbb élményét azonnal biztosító Instant kamerák, amiknél csak megnyomjuk a gombot, aztán a 90-es években népszerű Polaroid gépek mintájára az eszköz már nyomtatja is a pillanatot megörökítő fotót.

Ezek a gépek azoknak készültek, akik csak spontán, mindenféle beállítások nélkül akarják megragadni a különleges pillanatot, és azonnal kézbe is akarják venni a végeredményt.

Az olyan retro érzést biztosító megoldások, mint Fujifilm Instax Mini 12 vagy a Polaroid GO gen2 nemcsak a tinik számára lehetnek vonzóak, de ezen gépek segítségével egy esküvőről vagy egy buliról is olyan fotók születhetnek, amik ezerszer jobban visszaadják az egyedi hangulatot, mint bármilyen okostelefonnal lőtt kép.

Media Markt

Ahová okostelefon nem mehet

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy vannak olyan helyzetek, ahová nem tanácsos okostelefont (vagy hagyományos fényképezőgépet) vinni. Szörfözés vagy víziejtőernyőzés nyaraláson, kerékpártúra a hegyekben, esetleg sziklamászás?

Ezeket a pillanatokat is szeretnénk megörökíteni, de lehet egy mobil por- és vízálló, védheti erősített üveg vagy tok, vízi sportokhoz, kerékpározáshoz, motorozáshoz vagy bármilyen extrém sport rögzítéséhez sokkal okosabb választás egy kifejezetten erre a célra tervezett akciókamera, ami úgy lett kialakítva, hogy megfeleljen a különleges helyzeteknek. A 4K felbontás mellett is 60 képkocka per másodperccel rögzítő Lamax X9.2 például kibír minden viszontagságot, de az ára sem verdesi az egeket, így kiváló választás lehet azoknak, akik most ismerkednek ezzel a műfajjal.

Media Markt

A vízbe nem érdemes mobilt vinni, a levegőbe pedig nagyon ritkán lehet, de a lakossági drónok szerencsére ezt az akadályt is könnyedén képesek leküzdeni, ráadásul manapság már olyan optikákkal és szenzorokkal vannak felszerelve, hogy amatőrök is egészen döbbenetes felvételeket készíthetnek a segítségükkel.

Jó példa erre a DJI Mini 2 SE, aminek gyerekjáték a kezelése, de 30 percig képes a levegőben maradni, akár 10 kilométerről is HD minőségű jelet küld vissza a felhasználójának, miközben csodás fotókat és videókat készítünk vele a magasból.

Media Markt

Fotóznál, de nem tudod, milyen géppel vágj bele?

Keresd a szaktanácsadókat bármelyik MediaMarkt üzletben, akik segítenek kiválasztani az igényeidnek megfelelő eszközt! Még nem döntötted el, hogy belevágsz és csak inspirálódnál? Látogass el a MediaMarkt Magazin oldalára további hasznos tartalomért!

 

A cikk a MediaMarkt támogatásával készült.

The post A mobilok kameráján túl - érdemes manapság fényképezőgépre költeni? first appeared on 24.hu.