:

Budapest végre rendez egy olimpiát, de ennek nincs nagy visszhangja eddig

Budapest végre rendez egy olimpiát, de ennek nincs nagy visszhangja eddig

Az 1972-es világbajnokság óta nem volt ennyire népszerű sport a sakk, mint ma. Az online térben világszerte nő a sakkozók és a sakkal foglalkozó tartalmakat száma. Magyarországra viszont mintha még nem érkezett volna meg a lelkesedés, hiába rendezik idén Budapesten a sakkvilág legnagyobb nemzetközi eseményét, a 45. Sakkolimpiát.

A kétévente megrendezett sporteseményre várhatóan 340-350 csapat és 180, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) által delegált versenybíró fog érkezni Magyarországra. A több mint 2000 vendég között a világ legerősebb és legértékesebb játékosai is feltűnnek majd a BOK Sportcsarnokban rendezett világjátékon.

A Magyar Sakkszövetség a gazdálkodásában nemrég még súlyos mínuszokat nyögött, a nemzetközi szövetségnek és magánszemélyeknek is tartozott – az olimpiának hála idén már csorgott pénz a sportba, a kérdés, hogy ez elég löketet fog-e adni hosszútávon.

A témában a sakkszövetség elnökével, Polyánszky Zoltánnal és a tizenháromszoros sakkolimpikonnal, Almási Zoltán nagymesterrel beszélgettünk.

A sakknak az a nagy gondja, hogy nem látszik, mennyire népszerű

– mondja a Forbes.hu-nak Polyánszky, aki december vége óta a területfejlesztési tárca helyettes államtitkára is egyben. „Azt szoktam mondani, hogy nem is népszerűsíteni kell, hanem meg kell mutatni, hogy hány családban játszák, hányan játszák az interneten, főleg a covid óta.”

A legnépszerűbb online sakk-platform, a chess.com felhasználóinak száma meredeken nőtt az elmúlt években. Egyre többen sakkoznak online, a kérdés, hogy ez mennyire konvertálható át offline játékosokra, közönségre.

A népszerűség és a korábbi magyar sportsikerek ellenére, a sakk a magyar sportfinanszírozásban nem tényező, pedig relatíve szűkös keretből is nagy eredményeket lehetne elérni. Kérdés, mekkora változást hoz a sakkolimpia.

2021 nyarán a kormány több részletben összesen 6 milliárd forintot irányított át az eseményre és az azzal egyidőben megrendezendő FIDE-kongresszusra.

Mire megy ez az összeg?

Szálloda, catering, transzport, biztonság, kommunikáció, marketing, kisebb események, nyitó és záró ceremónia – Polyánszky szerint a betervezett pénzügyi pufferrel együtt az időközben elszálló infláció okoz ugyan fejtörést, de „nincs kétségem afelől, hogy a kormányzat jótáll ezért”. Ráadásul az idei év különleges, a FIDE most ünnepli fennállása 100. évfordulóját.

A tornát három fél szervezi: a Magyar Sakkszövetség mellett a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) és a Nemzetközi Sakkszövetség. A kormányzati forrásokat az NRÜ kezeli, a hazai sakkszövetség az ellátandó feladatokra kap támogatást, illetve szakmai segítséget ad az egyeztetések során a közös szervező bizottságnak.

A torna alatt a játékosok gyakorlatilag a szállodai szobájukban élnek. A 2000 hotelszoba lefoglalása és a 2500 ember biztonságos és hatékony mozgatása az NRÜ feladata, ebben profik, van is tapasztalatuk, nem is kevés. A szövetség a sportágspecifikus feladatokra figyel, amiből szintén akad bőven.

Egy átlagos sakkversenyen a nézők a játékosok között mászkálhatnak, közelről figyelhetnek egy-egy partit. Kérdés, hogy az olimpián hogyan engedik majd be a nézőket, ha egyáltalán – megoldás lehet egy külső szurkolói zóna.

Hasonló szakmai kérdés a BOK csarnok szigetelése, vagy hogy duplaszőnyeg lesz-e a teremben, ahol el lehet vezetni a közvetítőtáblák kábeleit. A hangszigetelés azért fontos, mert a versenynek teljes csendben kell zajlania.

Mahábalipuram, 2022. augusztus 9. Monika Socko lengyel sakknagymester (j2) és Anna Muzicsuk ukrán nagymester küzd a 44. sakkolimpia 11. fordulójában az indiai Mahábalipuramban 2022. augusztus 9-én. A Tamilnádu állam székvárosa, Csennai közelében rendezett nemzetközi versenysorozat augusztus 10-ig tart. A Nemzetközi Sakkszövetség, a FIDE kétévente megrendezett tornája eredetileg Moszkvában lett volna, de az ukrajnai háború miatt a nemzetközi szövetség a Bengáli-öböl partján fekvõ indiai kisvárosnak adta át a lehetõséget. MTI/EPA/Idress Mohammed

„A világításnak úgy kell lennie, hogy a bábuk ne vessenek árnyékot lehetőleg, 750 tábláról beszélünk körülbelül.

Ez azt jelenti, hogy lehet, hogy le kell engedni egy álmennyezetet, és abban megcsinálni a világítást. Nagyon sok sportágspecifikus elem van, klasszikusan a Magyar Sakkszövetség feladata, hogy ezeket mind-mind becsatornázza” – magyarázza Polyánszki.

Március óta új kézben

2023 márciusában feszült hangulatú közgyűlésen cserélődött ki a Sakkszövetség vezetése, akkor lett elnök Polyánszkyból is. A sakkolimpia szervezése már korábban is hozzátartozott és ezt nevezte meg legfontosabb elnöki feladatának is.

„Nem az volt a lényeg, hogy ki lesz az elnök, hanem hogy Szabó László ne maradjon”

– összegzi a helyzetet Almási Zolán sakknagymester, korábbi válogatott, aki tizenhárom olimpián képviselte Magyarországot. Szabó nem tudott nagyobb összegeket behozni a sportba, sem az üzleti élet, sem a politika felől (pedig korábban Seszták Miklós minisztersége alatt jutott forrás a sportágba). Ennek pedig súlyos következménye lett. Szabó neve összeforrt a legerősebb magyar sakkozó, Rapport Richárd zászlóváltásával, aki egy szponzorációs deal keretében már román színekben fog indulni a budapesti sakkolimpián.

„Ricsi egy olyan top játékosunk, aki megtehette, hogy zászlót vált, a világelitbe tartozik, voltak és vannak még ambíciói.

Szerintem nincs olyan játékos, aki jelenleg el akarna pályázni, nincsenek is olyan szinten, hogy ezt megtehessék. Nem fognak olyan ajánlatot kapni, mint amit a Ricsi kapott” – magyarázza Almási.

Budapest, 2014. június 8. Almási Zoltán a Barátok csatája elnevezésû magyar-lengyel válogatott sakkmérkõzés elsõ napján Budapesten, a Flamenco szállóban 2014. június 8-án. MTI Fotó: Beliczay László

„Van hagyománya a magyar sakknak, különösen nagy hagyománya, egy iszonyatosan eredményes sportág, amit fent egyszerűen nem akarnak észre venni.” Almási szerint eredményesség szempontjából ott vagyunk a top magyar sportágak között, miközben az online térben a sportág közvetíthetőség és átélhetőség is sokat javult, ezért egyre többekhez eljut a sakk. „Sajnos anyagi forrás hiányában a magyar sakk rohamtempóban hanyatlik és ez nem jó ajánlólevél az idei évben, hazánkban megrendezésre kerülő sakkolimpia előtt.”

Hogy a sportág alulfinanszírozott volt, azt a jelenlegi elnök Polyánszki sem tagadja, de mint mondja, ő optimista.

A Magyar Sakkszövetség új vezetése először is rendezte a szövetség összes adósságát, egyrészt a FIDE felé, ez egy több milliós adósság volt, másrészt pedig magánszemélyeknek is tartozott a szövetség.

Azóta tudtak javítani a béreken is a szövetségben és felvettek egy informatikust és egy kommunikációs vezetőt is. „Javult a finanszírozás, ez részben annak is köszönhető, hogy egy olimpiai felkészülésnél nem lehet sorsára hagyni egy szövetséget, nem lóghat ki a feneke a nadrágból.”

Budapest, 2019. szeptember 8. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Menczer Tamás, a KKM tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelõs államtitkára (k) szimultánt játszik Gaál Zsófia világbajnoki ezüstérmes sakkozóval (j) a Nemzetközi Sakkszövetség elnökségi ülését követõen tartott fogadáson az Országházban 2019. szeptember 7-én este. Mellette Kállai Gábor és Polgár Judit nemzetközi sakknagymesterek. MTI/KKM/Burger Zsolt

Két szék között

A magyar sportfinanszírozásban két fontos faktor van: látványsportágról van-e szó (ami több nézőt vonz) és/vagy olimpiai sportágról?. Az egyik kategóriában sem tartozók kevesebb forrást kapnak, nehezebben jutnak támogatáshoz. Polyánszki szerint a nem olimpiai sportágak körében a sakk finanszírozása rendben van itthon. Legalább is most. „A problémát az jelenti, hogy ahhoz, hogy ennek a sportágnak egy kicsit megemeljük a színvonalát, fölemeljük az utánpótlás-nevelést, kiszámíthatóságot adjunk a válogatottaknak, megbecsülést, anyagilag is, ahhoz egy bizonyos szorzóval kéne ellátni az alapfinanszírozást – magyarázza az elnök. – Én ezt nem elvárásként fogalmazom meg, mert az a helyzet, hogy a 2023-as 24-es költségvetési évben szerintem így is már erőn felüli az, amit a sakksportág kaphatott a kormányzattól.

Az lenne fontos, hogy 2025-től sikerüljön egy magasabb alapfinanszírozást beállítani, mert így nehéz előre lépni.”

Isztambul, 2012. szeptember 9. A magyar (j) és az örmény csapat versenyzõi köszöntik egymást a Magyarország-Örményország sakkvilágbajnoki mérkõzés megkezdése elõtt Isztambulban 2012. szeptember 9-én. A magyar csapat tagjai egymás mellett: Lékó Péter, Almási Zoltán, Polgár Judit és Berkes Ferenc (j-b). Az örmény válogatott: Levon Aronjan, Szergej Movszeszjan, Vlagyimir Akopjan és Gabriel Szargiszjan (b-j). MTI Fotó: Márton István

Almási a még aktív versenyző Lékóval és Polgár Judittal játszott együtt, érmei is vannak olimpiákról. Az elmúlt évek pénztelensége szerinte meglátszik a válogatott mostani összeállításán is.

Ács Péter szövetségi kapitány közleménye szerint a következő 8 játékosból állhat össze a végső, 5 fős magyar olimpiai keret:

1) Sanan Sjugirov

A 30 éves, orosz származású világklasszist augusztusban honosította a Magyar Szövetség, a legjobb világranglista-helyezése 2023 májusában 28. hely volt, jelenleg 33-dik.

2) Lékó Péter

A kétezres évek magyar sztárja 2004-ben döntőt játszott a világbajnoki címért, 2003-ban a világranglista negyedik helyén állt, jelenleg 71-edik. 2020 márciusa óta csupán két versenypartit játszott.

3) Gledura Benjámin

A 24 éves tehetség a világranglista 113-dik helyezettje. Jelenleg a Missouri állambeli Saint Louis-ban él.

4) Bánusz Tamás

A baranyai származású sportoló jelenleg 138-dik a világranglistán.

Továbbá 5) Balog Imre; 6) Berkes Ferenc; 7) Kozák Ádám és 8) Prohászka Péter.

A sakk abból a szempontból is különleges, hogy itt nincs más sportágakhoz hasonlóan edző, a szövetségi kapitány inkább egyfajta csapatvezető. „Régebben sem a szövetségi kapitány döntött az összeállításról, játékerő alapján a játékosok lényegében megvoltak. Ez azért volt különleges a többi sporthoz képest, mert

nem a szövetségi kapitány választotta a játékosokat, hanem mi, játékosok választottuk ki azt a szövetségi kapitányt.

A Polgár-Lékó-Almási trió idejében, mivel mindenki egy egyéniség, egyetértés soha nem volt, bár mindig találtunk kompromisszumos megoldást – magyarázza Almási. – A szövetségi kapitánynak fontos a feladata. Most talán még fontosabb, amikor kevésbé látunk olyan karizmatikus játékosokat a magyar csapatban, mint amilyenek mi hárman voltunk.”

Hova várható a magyar csapat?

Almási szerint, ha lesz magyar csapat a 10-ben, az már egy óriási eredmény. „A startlistán valahol a 13-15. hely környékén leszünk, de mivel ez egy nyílt verseny, ezért nagyon sok függ a szerencsétől, a sorsolástól, meg az utolsó egy-két fordulótól, ahol sok helyezés szokott eldőlni.”

A 3 évre megítélt 6 milliárdos büdzsé ellenére nem sok szó esik arról ma a nyilvánosságban, hogy a sakk egyik legfontosabb eseményét Budapest látja vendégül.

Az elnök szeretne Budapesten és a vidéki városokban is minél több helyen megjelenni promócióval. „Lesz városdekoráció, ahol látni lehet majd az olimpiát, én szeretnék egy sakk-kávézóhálózatot, ezek lesznek az úgynevezett sakkolimpia pontok, ahol mindig kell, hogy legyen sakk-készlet.”

A sakkolimpia nemcsak a presztízs és a magyar csapat eredménye miatt lesz az év kiemelt eseménye, a sportág jövője szempontjából is kulcsfontosságú lehet. Ezt maga Polyánszki is elismeri. A kormánytámogatás év végén kifut, az üzleti világ pedig kevésbé aktív a sportág szponzorációjában (szemben a német Bundesligával, amely vonzza a tőkét piaci alapon is).

Hogyha most ennek az eseménynek a kapcsán nem tudjuk az embereket kivinni az utcára, és megmutatni a magyar társadalom sakkszeretetét, akkor nem várhatjuk azt a döntéshozóktól, meg a szponzoroktól, hogy úgy gondolják, érdemes ebbe pénzt rakni. Az olimpia egy óriási nyitási lehetőség.

Az edukációs és szórakoztató tartalmú sakkos tartalmak Youtube-sztárja Levy Rozman az amerikai Forbes 30/30-as listájára is felkerült az idén. Jelentkezz vagy jelölj te is!

Jelentkezz vagy jelölj! – Idén is keresünk 30 sikeres 30 év alatti fiatalt

The post Budapest végre rendez egy olimpiát, de ennek nincs nagy visszhangja eddig appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés