:

„Hazugság” – visszaszól a Kifli-vezér az áraikat ekéző Tescónak

„Hazugság” – visszaszól a Kifli-vezér az áraikat ekéző Tescónak

Inkább a vevőinkre összpontosítunk, mint egy olyan cégre, aki nem tudja rendesen összerakni a számokat és hazudik, de jogi lehetőségeket is mérlegelünk – mondja a négy éve indult online szupermarket, a Kifli.hu tavaly kinevezett ügyvezetője, a cseh Gabriel Makki arról, hogy a versenytárs, a magyar Tesco az áraikat ekézte. Interjúnkban érintünk 2023-as tapasztalatokat, 2024-es terveket, az e-kereskedelmi kiégés problémáját, illetve azt is, hogy a cseh anyacégű áruház ingyen zöldséget és gyümölcsöt fog szállítani az óvodáknak.

Forbes.hu: Hogy vagy, Gabriel? Milyen volt az első hat hónapod vezetőként?

Gabriel Makki: Fantasztikus, nagyon jól érzem magam itt, és sokat tanulok abból, ahogy az iparág folyamatosan fejlődik. Úgy érzem, hogy a cég is abban a remek formában és fejlődési fázisában van, amit meg akartam tapasztalni. Nagyszerű kultúra, egészséges alapok, exponenciális növekedési lehetőség áll előttünk, és erre továbbra is építkezünk.

Több ebből Lépésről lépésre sokkal könnyebb, még életmódot váltani is – interjú Jankó Robi táplálkozáskutatóval Gundel, Frenreisz, Latinovits, Bujtor és a Perényik – ilyen, amikor zavarba ejtő génekkel születsz

Térjünk is rá a nehezére. Az előző ügyvezető, Klekner Péter tavaly kimerültségre hivatkozva távozott a pozícióból. A kiégés komoly probléma, ami nemcsak titeket, de a gyors tempója miatt az egész e-kereskedelmi iparágat érinti. Hogyan kezelitek a kiégés kockázatát a Kiflinél, vannak erre terveitek?

A kiégés elkerülése érdekében inkább üzemanyagot adok hozzá, hogy nagyobb legyen a tűz. Természetesen az e-kereskedelem és a kiskereskedelem sokat követel tőlünk, nagy felelősséggel és intenzitással jár, mivel ételekkel és az emberek bizalmával foglalkozunk, ami megköveteli, hogy szenvedéllyel, kvázi hobbiként csináljuk. Hosszú távon csak akkor lehetsz sikeres benne, ha valóban hiszel abban, amiért dolgozol. Tehát úgy gondolom, a kiégés teljes elkötelezettséggel elkerülhető, ha a személyes értékek és a munkánk szinkronban vannak.

Személy szerint tudtam, hogy amit csinálni fogok, az izgalmas, nehéz és kihívásokkal teli lesz. Láttam, hogy ez mit követel tőlem, ennek tudatában izgatottan merültem el benne, és ez energiával tölt fel.

Maga az üzlet nem túl bonyolult, ha a jövőkép és a fókusz a helyén van. Ha a vásárlókra összpontosítasz, és minden tevékenységed középpontjában tartod őket, akkor minden, ami nem segíti őket vagy a csapatot, általában felesleges és csak a figyelmet tereli.

Azonban, mint a ti esetetekben, az értékesítés évi negyvenszázalékos növekedésével nehéz lehet a fókusz megtartása.

Természetesen minél tovább növekszünk, a struktúrát és a működési modellt tesztelni és vizsgálni kell, és a munka annál intenzívebbé válik. Most a skálázott, szervezettebb üzletbe tartó átmenet fázisában vagyunk. és miközben szeretjük ezt a gyors, agilis környezetet, több folyamatot és struktúrát is be kell vezetnünk, hogy továbbra is a vásárlók számára fontos dolgokra összpontosítsunk, az interakcióinkat pedig simábbá, szervezettebbé tegyük. Van olyan részlegünk, ahol jó úton járunk, és van olyan, ahol kreatívabban és dinamikusabban, de nagy intenzitással dolgozunk. Most azon fáradozunk, hogy javítsuk ezeket a részeket is.

Összességében könnyű elfáradni az online FMCG piacon, ez egy elég mélyreható terület. De a kimerültség nem jelenti azt, hogy nem lehetsz elégedett a munkáddal és nem élvezheted az utat. Itt próbáljuk megtalálni az egyensúlyt.

A magyar Tesco decemberben igen agresszív reklámkampánnyal ment nektek, mondván, az Árfigyelőben található termékkategóriák adatai szerint novemberben „34 százalékot kentek a Kiflire”, vagyis az áraitokra. Mit gondolsz erről a kampányról, szeretnél hozzászólni?

Először is, az állítás nem igaz, hazugság. Gondolkodtam rajta, mit is tegyünk: foglalkozzunk-e ezzel a nem megfelelő, átláthatatlan viselkedéssel, vagy pedig továbbra is a vásárlóinkra összpontosítsunk, elvégre tudják az igazságot, és hát a sasok nem fognak legyeket. Inkább utóbbi felé hajlok, minthogy a figyelmemet olyasvalakire fordítsam, aki nem tudja rendesen összerakni a számokat. De mérlegeljük a jogi lehetőségeinket is, mert úgy gondolom,

helytelen félrevezetni a fogyasztókat, és fontos, hogy megvédjük őket a hazugságoktól és hamis információktól.

Azt tervezzük, hogy a jövőben még foglalkozunk ezzel a témával, ezzel is segítve a kiskereskedelmi környezet művelését.

Gabriel Makki az e-kereskedelmi iparág intenzivitásáról: „A kimerültség nem jelenti azt, hogy nem lehetsz elégedett a munkáddal és nem élvezheted az utat. Itt próbáljuk megtalálni az egyensúlyt.” Fotó: Sebestyén László

A GKID nevű kutatócég szerint az online kiskereskedelmi forgalom 8,8 százalékkal nőtt a tavalyi év első felében, ez az inflációt figyelembe véve valójában csökkenés. Milyen pénzügyi évet terveztek zárni a Kiflinél? Az utolsó üzleti évet 4,9 milliárd forint veszteséggel zártátok, lesz most nyereség 2024 márciusára, a pénzügyi év végére?

Működési szempontból 2023-ban nyereségessé váltunk, ezt az eredményt továbbra is vissza akarjuk fektetni az infrastruktúrába, hogy képesek legyünk tovább növekedni. Az alapvető cél továbbra is az, hogy éves szinten 30–40 százalékkal tudjuk növelni a forgalmunkat és hogy erre alapozhassuk a jövőbeni bővülésünket.

A jövedelmezőség fegyelem, valamint méretgazdaságosság kérdése is, és ez nem okozhat szükségtelen költéseket minden piacunkon, amíg az a helyi fogyasztók számára nem indokolt. Mert ha valamelyik kiadásunk nem javítja az ügyfélélményt és nem teremt értéket, az csupán felesleges költség, amit mindig el fogunk kerülni. Folyamatosan takarékosnak és költségtudatosnak kell lennünk, ahogy növekedünk és bővítjük az üzletet, hogy megfelelő alapokkal és szervezettel rendelkezzünk, ami folyamatosan növekszik.

Kapacitásbővítés, vagy akár a még gyorsabb szállítás tekintetében hogyan áll az új logisztikai központ, amit már korábban meglebegtettetek?

A kapacitásnövelés valóban fontos célunk. Véglegesítjük kapacitásbővítési terveinket, beleértve az új raktárt és az egyéb kapcsolódó szolgáltatásokat is. Ez utóbbi abban is segítene, hogy Budapestet körülvéve a futárainknak ne kelljen mindig átszelniük a várost. Most akár 90 perces szállítást ígérünk, a cél az, hogy ezt a teljes szállítási területünkön elérjük, vagy akár az alá is menjünk.

Miről fog szólni ez az évetek? Lesznek új kategóriák, új városok, új szolgáltatások?

2023-ban a lehető legnagyobb mértékben konszolidáltuk a működésünket, így 2024 számunkra az ügyfelek éve lesz. Több előnyt biztosítunk klubtagjainknak, kiemelt figyelmet kapnak a családok, a választékunkat pedig tovább bővítjük olyan termékkategóriákkal, amivel kifejezetten anyukákat vagy gyermekeket célzunk meg.

Ugyanígy továbbra is foglalkozunk az egészséges táplálkozással, szeretném, ha a vásárlóink ezután is hozzáférhetnének az ország legjobb gyümölcseihez és zöldségeihez, mind szezonban, mind azon túl. Ezen a héten meg is tesszük az első lépést:

friss gyümölcsöt és zöldséget viszünk ingyen a szállítási területünkön működő óvodáknak,

ezzel kívánjuk elindítani a gyerekek egészséges táplálkozásáról szóló beszélgetést köztünk és az óvodák között.

És mit gondolsz a potenciális új játékosokról? Az új magyarországi raktárral az Emag elhintette, hogy a román piac után Magyarországon is bevezetheti online frissáru-szupermarketét, tavaly pedig egy cseh konkurensetek, a Kosík is szemet vetett Magyarországra.

Szerintem fantasztikus lenne ennyi új szereplő. Minél többen vannak jelen, annál nagyobb esélye lenne mindenkinek kipróbálnia az online vásárlást. A hazai szupermarketek piacán az offline kiskereskedelem még mindig nagyobb súllyal van jelen. A magyar fogyasztók tehát jól járnának, ha minél több vásárlóorientált online szupermarket kezdene egészséges versenybe és ha még többen tapasztalnák meg az online vásárlás előnyeit.

Hiszen előnyösebb tizenkét különböző megrendelést kiszállítani egyetlen autóval, mintha tizenkét különböző autóval indulnának a vevők a hipermarketbe, amivel csak a levegőt szennyezik.

És inkább érdemes házhoz szállíttatni az élelmiszereket, mint hetente négy-öt órát tölteni sorban állással és oda-vissza pakolással a kosárban. Mennyivel jobb lenne az életünk így.

The post „Hazugság” – visszaszól a Kifli-vezér az áraikat ekéző Tescónak appeared first on Forbes.hu.