:

4,6 milliárd dollár ömlött az új Bitcoin-alapokba

Miután a héten először kiszivárgott, majd hivatalosan is bejelentésre került, hogy csütörtöktől 11 új Bitcoin ETF-el lehet az Egyesült Államokban kereskedni, megindult a roham az első kereskedési napon– írja a Reuters.

Jól indult a kereskedés a spot Bitcoin-árfolyamot követő ETF-ek első generációjával, ugyanis csütörtökön, az első hivatalos kereskedési napon 4,6 milliárd dollárnyi tőke áramlott be a 11 frissen indult alapba, melyek indulása fontos mérföldkövet jelent a kriptovaluták befektetési eszközként való széleskörű elterjedéséhez és elfogadásához vezető úton.

Az első nap kereskedési volumenének legnagyobb nyertesei a Grayscale, a Blackrock és a Fidelity által indított ETF-ek voltak. Bár mindenképp pozitív indikátor a jó fogadtatás, azért még nem érdemes nagy konklúziókat levonni, állítják szakértők, mint Todd Rosenbluth, aki szerint “ez egy hosszabb versenyfutás”.

Az SEC szerdai jóváhagyása egy közel évtizedes huzavona után, több múltbéli elutasítást követően jött létre, amely üdítően hatott a kriptopiacokra is, azonban sokan, mint például a J.P. Morgan vezérigazgatója, Jamie Dimon továbbra is szkeptikus maradt, valamint az egyik legnagyobb befektetési szolgáltató, a Vanguard továbbra is elzárkózik attól, hogy az újonnan indult Bitcoin ETF-eket elérhetővé tegye a brókerszolgáltatásán keresztül.

The post 4,6 milliárd dollár ömlött az új Bitcoin-alapokba appeared first on Forbes.hu.