:

Előbb lépett a Holdra Neil Armstrong, mint tervezték

Előbb lépett a Holdra Neil Armstrong, mint tervezték

1969. július 20-án Neil Armstrong első emberként lépett a Holdra az Apollo 11 Eagle egységéből, majd megtartotta az emberiség egyik, ha nem legemlékezetesebb beszédét, amelyben elmondta, „kis lépés az embernek, nagy lépés az emberiségnek”. Az eredeti tervek szerint azonban erre később került volna sor – írja az IFLScience.

Azt persze az űrhajósok is tudták, hogy nem lesz egyszerű a landolás, azonban a kevés üzemanyag és a hatalmas kráterek közti manőverezés még tovább nehezítette a helyzetüket. Az Eagle leszállóegység fedélzeti számítógépéről így Armstrong kénytelen volt kézi vezérlésre váltani, és végül egy feszült 13 perc után letette az eszközt a Holdon.

A landolás után érthető módon hatalmas feszültség volt az űrhajósokban, így be volt tervezve egy több órás pihenő számukra, az Apollo Control feljegyzései szerint.

Buzz Aldrinnak és Armstrongnak így lett volna ideje enni és egy kicsit aludni, mielőtt megkezdik a járművön kívüli tevékenységüket. Végül a tervezett Holdra lépésnél kicsit előbb lépett ki a leszállóegységből az utóbbi űrhajós.

Az ütemterv változásnak hatása volt a műsorszórásra is, mivel így az ausztráliai Honeysuckle Creek állomás volt a legjobb helyzetben ahhoz, hogy közvetítse az első néhány lépést a Hold felszínén, amikor Armstrong elmondta ikonikus mondatait.

The post Előbb lépett a Holdra Neil Armstrong, mint tervezték first appeared on 24.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés