:

Krokodilokkal teli vízbe irányította a Google Térkép a sofőrt

Krokodilokkal teli vízbe irányította a Google Térkép a sofőrt

Autójába kapaszkodva vészelte át egy brit szafarivezető, hogy krokodiloktól hemzsegő vízbe került – írja a GB News. A férfi azt követően keveredett bajba, hogy navigációs rendszerét követve egy folyóba hajtott.

Az 56 éves Mike Turner december 28-án heves esőzés közepette vezette tízüléses vadnéző járművét Dél-Afrikában, hogy vendégeket vegyen fel a szomszédos Mozambikban. Egy ponton rossz irányba kanyarodott, és a Kruger Nemzeti Park közelében lévő Komati folyóban kötött ki. A műholdas navigációs alkalmazás miatt Turner nem az N4-es autópálya hídját választotta, és ehelyett néhány kilométerrel lejjebb, az erős áramlatokban kötött ki.

Rövidesen keresés indult, ám az önkéntesek a rossz körülmények miatt nem tudták megközelíteni. Turnert végül 15 óra után sikerült kimenteni, ekkorra autóját már elöntötte a víz, és krokodilok vették körül.

A mentőakciót vezető Pottie Potgieter szerint Turner azt hitte, hogy meg fog halni.

Azt mondta, hogy a Google Térképet követte, és az a legrövidebb, de nyilvánvalóan nem a legjobb útvonalat mutatta neki.

Ő mégis továbbment, követte” – nyilatkozta Potgieter.

Turner könnyedén felfalhatták volna a krokodilok, de akár a közeli vízesésnél is lezuhanhatott volna. A férfit utóbb kiszáradás, éhség és sokk miatt kellett kezelni, a rossz időjárás elmúltával légi úton szállították biztonságba.

A Google Térkép és más, GPS alapú térképek az utóbbi években egyre nagyobb ellenőrzés alá kerültek, miután felhasználók azzal vádolták a platformokat, hogy felesleges kockázatba sodorták őket.

A Google Térkép állítólag éppen emiatt távolított el egy fokvárosi környékre vezető útvonalat, miután azon több turista is veszélybe került. Az alkalmazás az ország egyik legveszélyesebb környékén keresztül vezette az utazókat.

The post Krokodilokkal teli vízbe irányította a Google Térkép a sofőrt first appeared on 24.hu.