:
Breaking News

Balaton-parti villákat terveznek az egykori zánkai MÁV-üdülő területén – egy miniszterig vezetnek a szálak

Balaton-parti villákat terveznek az egykori zánkai MÁV-üdülő területén – egy miniszterig vezetnek a szálak

„Klasszikus balatoni villák” épülhetnek a volt zánkai MÁV-üdülő tóparti területén, amit 2022-ben adott el az állam.

Több ezer négyzetméteren épülhetnek Balaton-parti villák az egykori zánkai MÁV-üdülő több mint másfél hektáros területén – tudta meg a 24.hu.

A Zánka-Köveskál vasútállomáshoz és a községi strandhoz közeli, több mint 16 ezer négyzetméteres telket a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. árverés útján értékesítette 2022-ben 574 millió forintért. A vevő egy pár hónappal korábban bejegyzett cég, a Goro Maxi Kft. volt. A társaság ügyvezető-tulajdonosa a vitorlázóként Európa-bajnokságot és kétszer világbajnokságot is nyerő Weinhardt Csaba volt egészen néhány hónappal ezelőttig.

Tavaly nyáron ugyanis két – tulajdonosait rejtegető – magántőkealap érdekeltségébe került, Weinhardt pedig csak ügyvezetőként maradt meg a társaságnál.

Üzlet Vaszkó Iván 3 perc olvasás
NER-alapok: ezermilliárd forint lehet láthatatlan a jegybank számára
Üzlet Forbes 3 perc olvasás
Ezzel a papírral osztják tovább a strómanok a milliárdokat a NER-oligarcháknak
Pénz Vaszkó Iván 2 perc olvasás
Huss, el is tűntek a magyar milliárdosok nevei az állami adatbázisból

A kisebbségi tulajdonos hátterében a nemzetgazdasági miniszter Nagy Márton testvérének, Nagy Szilárd és üzleti köre tűnt föl, írja a portál. Ez a Trustify I. Magántőkealap, amelyet az Opten cégadatbázisa szerint mindössze négy nappal az előtt alapítottak, hogy a Goro Maxi Kft. egyik tulajdonosa lett. Az alapot a vele egy székhelyen működő Trustify Befektetési Alapkezelő Zrt. képviseli és kezeli.

A többségi tulajdonos pedig az idén áprilisban létrejött GloCap I. Gazdaságfejlesztési Magántőkealap, amelynek pikantériája, hogy

a szintén Nagy Márton felügyelete alatt álló MFB Csoport által 29 milliárd forint közpénzből elindított városi tőkealapokat olvasztották bele úgy, hogy még a valós tulajdonosa sem ismert. 

Az egykori balatoni MÁV-üdülő területe ma már építési terület. Ezt tábla is jelzi a kerítésen. A 24.hu arról is ír, hogy a zánkai önkormányzat a beruházó kérésére úgy minősítette át a területet, hogy csökkentette a legkisebb kötelező zöldfelület méretét, de a beépíthetőség mértékében is nagyvonalú volt.

További részletek a portál cikkében.

VARGA ZOLTÁN ÉS MILLIÁRDOSLISTA A JANUÁRI FORBES MAGAZINBAN

Megjelent a januári Forbes és benne az 50 leggazdagabb magyar listája. A címlapon Varga Zoltán a legnagyobb független magyar médiacsoport tulajdonosa. A lapban még: a 30 éves Quimby, a Bányai Coffee története, magán-egészségbiztosítás, Horányi Gergő, a Wise igazgatója, a 101 Tigris, Háy János és még sok más. Keresd az újságárusoknál, vagy vedd meg online és lapozz bele azonnal!

The post Balaton-parti villákat terveznek az egykori zánkai MÁV-üdülő területén – egy miniszterig vezetnek a szálak appeared first on Forbes.hu.