:

Tippelj, kit kér fel Orbán a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökének

Tippelj, kit kér fel Orbán a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökének

Lapértesülések szerint Lánczi Tamás politikai elemzőt kérte fel Orbán Viktor, az államfő pedig január közepén ki is nevezi. Havi fizetése közel 5 millió forint lesz, azt ugyanis a jegybank elnökének járó havi bér 80 százalékának megfelelő összegben határozták meg.

Lánczi Tamás politikai elemzőt, az MTVA online igazgatóját kérte fel Orbán Viktor az újonnan létrejövő Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőjének – értesült a kormánypárti Magyar Nemzet. A politológus, volt miniszteri kabinetfőnök, később a Századvég igazgatója, a Figyelő főszerkesztője, majd a XXI. Század Intézet igazgatója, jelenleg az MTVA online igazgatója és a 48 perc című műsor házigazdája.

Az esküt várhatóan január közepén teszi majd le Novák Katalin köztársasági elnök előtt a Sándor-palotában.

A 2024-ben ezzel létrejövő Szuverenitásvédelmi Hivatal és annak jelentős jogkörökkel felruházott elnöke a nemrég a parlamentben elfogadott szuverenitásvédelmi törvény betartását fogja vizsgálni.

Üzlet Forbes 2 perc olvasás
Szabad Európa: a titkosszolgálatok újra legálisan megfigyelhetik az egész társadalmat
Üzlet Forbes 1 perc olvasás
Három év börtönt kapsz, ha bántod Magyarország szuverinitását

A jogszabály nemcsak a pártoknak, hanem a választáson induló, civil szervezetként működő jelölő szervezeteknek is megtiltja a külföldi támogatás elfogadását, és büntetőjogi szankciókat is rendel melléjük. A választásokon egyesületi formában induló szervezetek névtelenül sem gyűjthetnek adományokat, az adománygyűjtő ládáknak tehát vége, tulajdonképpen nem marad szabályosan igénybe vehető belföldi pénzügyi forrás az ellenzék számára.

A hivatal lényegében bármit és bárkit vizsgálhat, civil szervezeteket, pártokat, közjogi szervezeteket, tehát akár önkormányzatokat is, de cégekre, egyházakra és magánszemélyekre is kiterjesztheti megfigyeléseit.

Minden irathoz, minden adathoz hozzáférhet, és bár semmit nem foglalhat le, mindenből kérhet másolatot, és bárkit adatszolgáltatásra hívhat föl.

A szuverenitásvédelmi hivatal elnöke – vagyis várhatóan Lánczi Tamás – az országgyűlési képviselőkhöz hasonló mentelmi jogot kap majd, vagyis nem lehet majd felelősségre vonni bíróság vagy más hatóság előtt a tevékenységével kapcsolatban, illetve csak a parlament előzetes hozzájárulásával lehet ellene büntető- vagy szabálysértési eljárást indítani (ebben az esetben önként is lemondhat a mentelmi jogáról).

A hivatal elnökét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki, a mandátuma hat évre szól majd. Havi fizetése közel 5 millió forint lesz, azt ugyanis a jegybank elnökének járó havi bér 80 százalékának megfelelő összegben határozták meg.

QUIMBY-SZTORI, VARGA ZOLTÁN ÉS MILLIÁRDOSLISTA A JANUÁRI FORBES MAGAZINBAN

Megjelent a januári Forbes és benne az 50 leggazdagabb magyar listája. A címlapon Varga Zoltán a legnagyobb független magyar médiacsoport tulajdonosa. A lapban még: a 30 éves Quimby, a Bányai Coffee története, magán-egészségbiztosítás, Horányi Gergő, a Wise igazgatója, a 101 Tigris, Háy János és még sok más. Keresd az újságárusoknál!

The post Tippelj, kit kér fel Orbán a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökének appeared first on Forbes.hu.