:

Balásy Gyula újabb zsíros megbízása: 20 milliárdnál is több mehet el idén a kormányzati kampányokra

Balásy Gyula újabb zsíros megbízása: 20 milliárdnál is több mehet el idén a kormányzati kampányokra

A Forbes milliárdoslistájának 40. helyezettje két cégén keresztül novemberben két újabb megbízást kapott a kormánytól.

Novemberben újabb, jelentős megbízást kapott Balásy Gyula két cégén keresztül, ez idén már a negyedik milliárdos értékű munkája a Miniszterelnöki Kabinetirodától – kizárólag a plakátkampányos megbízásokat tekintve, írja az RTL.

A Lounge Design Kft. és a New Land Media Kft. november 10-i szerződését Rédey Krisztina közigazgatási államtitkár írta alá. Ő az állami Szerencsejáték Zrt. igazgatósági tagja is, illetve az állam és az Antenna Hungária (4iG-csoport) által megvásárolt Vodafone-ban is felügyelőbizottsági tag.

A szerződés a bruttó 2 milliárd 865 millió forintos (nettó 2 milliárd 256 millió forint, amelyből nettó 826,7 millió forint opció) keret kimerüléséig, legkésőbb december 31-éig érvényes.

Ez már a 41. megbízás, a mostani forrása a 2023-as költségvetésen belül a Miniszterelnöki Kabinetiroda fejezetének „Kormányzati kommunikációval és konzultációval kapcsolatos feladatok” előirányzata.

A novemberi aláírási dátum azt jelentheti, hogy ez a megbízás már a negyedik negyedévre szól, nincsen benne abban a legutóbbi, a harmadik negyedévre vonatkozó összesítésben, amelyről a Media1.hu számolt be. Eszerint a Nemzeti Kommunikációs Hivatal ebben az időszakban 15 milliárd 495 millió forint értékben kötött kommunikációs szerződéseket az állami cégek, intézmények és minisztériumok megbízásából. Mind a 39 szerződést Balásy Gyula cégei, a New Land Media Kft. és a Lounge Design Kft. kapták, és ebben benne van a júliusi, „plakátkampányos” megbízás is. 

Idén

március 23-án 7,9 milliárdos, május 25-én 3,2 milliárdos, júliusban 7,8 milliárdos és most 2,3 milliárdos kerettel szerződtek (mind nettó.)

Ha csak a kötelezően lehívható résszel élnek, idén a végösszeg nettó 15,1-19,3 milliárd forint lehet.

A magazin Bánáti Anna 10 perc olvasás
Tiborcz, Száraz, Balásy, Schmidt – új arcok a Forbes milliárdoslistáján
A magazin Bánáti Anna 7 perc olvasás
Újra Mészáros az élen, Tiborcz is debütált – ők Magyarország leggazdagabb emberei 2023-ban

Balásy Gyula egyébként újoncként debütált legfrisebb milliárdoslistánkon, azaz a reklámmogul ott van Magyarország 50 leggazdagabb embere között. Vagyonát 56,8 milliárd forintra becsültük, ami a 40. helyre emelte őt.

Azt írtuk róla: a legbefolyásosabb hazai médiavezetők Marketing&Media magazin féle, top50-es listáján évek óta kiemelt helyen szerepelt Balásy Gyula, a Lounge csoport tulajdonosa – a 2023-as listáról azonban eltűnt. Nem sokkal a megjelenés előtt ugyanis Balásy jogi eszközökkel elérte, hogy ne szerepeltessék őt. Pedig ha valakinek ott a helye egy befolyást mérő rangsorban, az mindenképpen a milliárdoslistánkon idén debütáló Balásy.

Valószínűleg mindenki fel tud idézni az elmúlt évekből legalább egy, feledhetetlen kék plakátkampánysorozatot, amin a kormány Soros Györgyöt vagy az Európai Uniót támadja. Ezekkel a kampányokkal a Balásy tulajdonában lévő Lounge-csoport keres milliárdokat. A csoport vállalkozásai 2018 óta vannak rendkívül előnyös az állami kommunikációs piacon.

444 összesítése alapján 2022-ben rekordértékű, összesen 44 milliárd forintos megállapodást írtak alá a leginkább az EU bírálatára vonatkozó plakátsorozatokra. A csoport bevétele nem csak a plakátkampányokból jön, állami vállalatok is előszeretettel hirdetnek rajtuk keresztül.

AZ 50 LEGGAZDAGABB MAGYAR

Ma jelenik meg a Forbes januári lapszáma, ahol 27 oldalon keresztül mutatjuk be az ország 50 leggazdagabb emberét. A lista rövidített, online verziójába itt tudsz belelapozni, ebben a cikkben pedig azt foglaltuk össze, hogyan lehetséges, hogy Mészáros Lőrinc vagyona 150 milliárd forinttal nőtt egyetlen év alatt. A top 5-ről itt írtunk bővebben. A teljes listát a januári Forbes magazinban találod.

The post Balásy Gyula újabb zsíros megbízása: 20 milliárdnál is több mehet el idén a kormányzati kampányokra appeared first on Forbes.hu.