John Carney ismét leforgatta ugyanazt a filmet. A férfi egy dologban hisz: a zene megváltoztat, a zene fontos, a zene minden, és ezt valahogy át kell adni az átlagembernek. Mondjuk ismét Angliába “menekülve” dolgozott, bár azért Eve Hewson és Orén Kinlan mellé megszerezte Joseph Gordon-Levittot is.

A történet egy anyáról szól, akinek fos az élete, és még a fiával sem jó a viszonya. Tipikus Carney téma a szülő-gyerek kapcsolat a zene mellett. A nő egyik nap gitárt visz haza a fiának, de az elutasítja, mivel más zene érdekli. A nyakán marad hangszerrel a nő kezd online leckéket venni, és ezzel kinyílik, felfedezi magát, de közben a fiával is jobban tud kapcsolódni, megérti végre őt is és a közös konfliktusukat.

Sok nehézség közben nem happy end felé tart a történet, csak egy… minden képtelenség mellett érzelmileg realistább csúcspont felé, amit persze Carney aláhúz egy dallal, miért ne tenné? Így kerekedik egy végtére is feelgood film az egészből. Carney munkássága mellett nekem kicsit a mostanra már senki által nem ismert Hearts Beat Loud ugrott még be.

Lehet pozitívnak tűnök, de szerintem filmkészítésileg kicsit olcsó volt az egész. Nehezen kötött le vizuálisan. Ez nyilván nem trükköket jelent, és szerintem az alakítások és rendezésük is rendben volt, viszont némelyik jelenet nyögvenyelősen döcög előre, a fényképezés lehetne jobb, de ennyire tellett. Kis dráma ami eltűnik, mert valami hiányzik belőle, viszont nagyon kellemes nézni.

Amúgy az Apple TV+ filmje, náluk van fenn, ami szintén nem segíti túlzottan. Talán ha a Netflixnek kilicenszelnék, de szerintem sosem fogják.