:

Tarr kommunikációs hálózat működteti a Tolle új üzemét

A Forbes legértékesebb magyar tulajdonban lévő cégek listájának 65. (TOLNATEJ Zrt.) és 70. (Tarr Kft.) helyén álló vállalatok együttműködésében épült fel a kelet-közép-európai régió legnagyobb félkeménysajt-üzeme, Szekszárdon. A közismert Tolle termékeket gyártó TOLNATEJ Zrt. az idén éppen 40 éves gyárát bővíti és reorganizálja. A 20 milliárd forintos beruházás részeként kialakított új csarnok kommunikációs hálózatát régi partnere, a Tarr Kft. telepítette.

„A kapcsolatunk több évtizedre tekint vissza, ami már csak azért is természetes, mert mind a két cég szekszárdi kötődésű. Ha ilyen szolgáltatást szeretnénk igénybe venni, akkor miért is ne egy nagyon jó minőséget képviselő, mindenféle igényeinkre nyitott helyi partnerrel hajtsuk végre?” – mondta el kérdésünkre a TOLNATEJ Zrt. vezérigazgatója. Koller Attila hangsúlyozta: Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású félkeménysajt-üzeme jött létre, azzal az igénnyel, hogy „az élelmiszerbiztonságnak, valamint a gyártási és IT-feltételeknek akár 20–30 év múlva is meg tudjon felelni.”

Tarr János, a Tarr Kft. tulajdonosa és ügyvezető igazgatója kérésünkre felidézte: a két vállalat együttműködése akkor kezdődött, amikor a szekszárdi ipari parkban elkezdték kiépíteni az optikai gerinchálózatot. A Tolle termékek gyártója már akkor is tőlük kapott megbízható internet- és telefonkapcsolatot, míg legutóbb a Tarr Business üzletág szolgáltatásait igénybe véve rendelte meg tőlük az új csarnok üzleti kommunikációs hálózatának kiépítését.  A Tarr Kft.-nek és a TOLNATEJ Zrt.-nek ez már a nyolcadik hasonló méretű, teljeskörű telekommunikációs projektje, és mivel egy élelmiszeripari infrastruktúrában is életbe vágó a folyamatos működés, semmit sem bízhattak a véletlenre.

„Amikor ott van sok ezer liter tej a tartályokban, kevés nagyobb baj történhetne annál, hogy az internetszolgáltatás késése, vagy belső hálózati hiba miatt leáll a feldolgozás. Már a tervezés során azon dolgoztak a kollégáim, hogy elegendő számú kamera, végpont és szünetmentes rendszer garantálja a működés folyamatosságát” – mutatott rá Tarr János. „Az üzembiztonság kérdése kritikus fontosságú, hiszen egy olyan hálózatban, amilyet a Tolle számára építettünk, bármilyen hiba is mérhetetlen károkat lenne képes okozni.”

Az ügyvezető igazgató elárulta: a több mint 8000 négyzetméteres, IP-alapon kommunikáló épületfelügyeleti rendszerrel felszerelt csarnokban és a hozzá tartozó konferenciateremben összesen közel tíz kilométernyi kábelt, 40 darab 4K felbontású kamerát és 30 darab, gigabites sebességre is képes wifi hozzáférési pontot telepítettek. Az üzemterület kommunikációs hálózatát előrelátó módon 25 gigabites adatforgalommal is megbirkózó gerinchálózattal látták el és ún. optikai gyűrűt is képeztek, amivel szavatolni lehet, hogy szálszakadás esetén se torpanjon meg a termelés.

„Kiemelt szempont volt a bővíthetőség szem előtt tartása és az, hogy egy olyan magas minőségű rendszert építsünk ki ügyfelünk számára, ami az IT- és üzembiztonságot, illetve a folytonosságot képviseli” – húzta alá Tarr János. A szélesebb körben negyedmillió lakossági ügyfele miatt ismert és elismert Tarr Kft. újabb fontos mérföldkőnek, egyben kiváló referencia projektnek tartja a Tolle üzemében végrehajtott hálózati infrastruktúra kiépítését. A Tarr Business jelenleg mintegy 5 ezer vállalati ügyfelet szolgál ki, de készen áll rá, hogy ezt a kört tovább bővítse.

The post Tarr kommunikációs hálózat működteti a Tolle új üzemét appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés