:
Breaking News

Az élet alapjára bukkantak a Naprendszer egyik holdján

Az élet alapjára bukkantak a Naprendszer egyik holdján

Egy új tanulmány alapján olyan molekulát detektáltak a Szaturnusz Enceladus nevű holdjánál, amely az élet előfutára lehet – írja a Live Science. A hidrogén-cianidot olyan, a felszínből kiáramló gázben mutatták ki, amely az égitest mélyéről származik.

A Földön a hidrogén-cianid a legtöbb élőlény számára mérgező, a kutatók azonban úgy vélik, hogy a vegyület fontos szerepet játszott az élet keletkezésében. A molekula ugyanis az élethez szükséges fehérjék építőkövei, az aminosavak számára előanyagként szolgálhatott.

Ez a kiindulópontja az élet eredetével kapcsolatos legtöbb elméletnek

– mondta Jonah Peter, a Harvard Egyetem munkatársa és a csapat tagja. A kutató az érintett reakciókat a prebiotikus kémia svájci bicskájaként jellemezte.

Az Enceladus felszínét vastag jégpáncél borítja. Az objektum 2005 óta különösen foglalkoztatja az asztrobiológusokat, ekkor a NASA Cassini űrszondája a déli pólus közelében lévő jégvulkánokból feltörő gáz- és jégkristályokat észlelt. A felfedezés arra utalt, hogy a hold geológiailag aktív lehet, és hogy a fagyott felszíne alatt hatalmas, sós óceán húzódik. A későbbi vizsgálatok azt is feltárták, hogy a feltörő gázok tele vannak szerves molekulákkal, például metánnal, ami azt sugallja, hogy a mélyben összetett, a földi tengerekre is jellemző kémiai folyamatok zajlanak.

Peter és kollégái a Cassini adatait is felhasználták vizsgálatukhoz. Eredményeik megerősítik, hogy valami hajtja a szerves kémiai reakciókat az Enceladus óceánjában, és a jelenség talán több energiát szabadít fel, mint korábban gondolták. A hidrogén-cianid mellett a kutatók oxidált szerves molekulák keverékeit is észlelték, amelyek jelentős energiamennyiség nélkül nem jöhetnek létre.

A kutatók szerint az égitest óceánja elég energiát biztosíthat a potenciális létformák számára. Bár az új felfedezés nem igazolja az élet jelenlétét, megerősíti, hogy az Enceladus alkalmas lehet az organizmusok számára.

Nem kizárható, hogy amennyiben a Naprendszeren kívül van élet, az is jeges felszínű, óceánokat rejtő objektumokon van jelen. A közelmúltban 17 ilyen bolygót azonosítottak, ezek közül néhányat akár alaposabban is megvizsgálhatnak majd.

The post Az élet alapjára bukkantak a Naprendszer egyik holdján first appeared on 24.hu.