“Nem szabad odáig eljutni, hogy az ember többet beszéljen, mint amennyit hallgat, vagy többet írjon, mint amennyit olvas. Különben kiüresedsz, és ugyanazt mondod. Csak mondod, de nincsenek új gondolataid” – fogalmaz mosolyogva az elemző, láthatóan azt kutatva, mire akarok kilyukadni.

Török Gábor mindig a médiaérdeklődés középpontjában áll, pedig úgy tűnik, csaknem húsz éve szeretné elkerülni. A történész-politológus, politikai elemző 2005 óta nemcsak a pártpolitikai megbízókkal szakított, hanem a médiaszerepléseit is igyekezett visszafogni. De akkor az hogy van, hogy az elemzők vagy tanácsadók közül ma is rá a legkíváncsibbak az emberek? „Az, hogy az emberek, egyáltalán nem biztos” – csapja le.

Nem a kommunikációs tudatossága vagy a mondandója a kulcs, inkább azért fokozódhat az érdeklődés, mert még viszonylag hamar, 2004–2005 körül rájött, hogy a kevesebb több. Hogy nem kell mindenhol ott lenni. Mert így mondanivalójának is nagyobb értéke van, és mert mással is tud foglalkozni. „Ennek azért van előtörténete.” 1998-ban kezdett a nyilvánosságban megjelenni, és ez már az elején durván magával rántotta. „Bekerültem a vérkeringésbe, pedig sokan figyelmeztettek rá, hogy ez talán túl sok.” Akkor még legyintett.

Ti nagyon jól működtök együtt
Friss diplomásként az egyetemről, ahol éppen csak tanítani kezdett, huszonhét évesen máris Baló György oldalára került, hogy aztán minden héten a köztévén elemezze az aktuálpolitikai eseményeket. Pedig a ma ötvenkét éves elemző nem a képernyőre született, hanem Szombathelyen, középosztálybeli, apolitikus családba. Otthon nem volt téma a politika, ahogy a szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumban sem.

„Szinte csak a történelem érdekelt, mondjuk, a sportok mellett. Azért a 80-as évekről beszélünk, ahogy a focivébékre, ugyanúgy emlékszem a pártkongresszusokra is.” Csak a propaganda szűrőjén át követte a politikát. „Egészen más lehet egy olyan család emlékezete a rendszerváltásról vagy 56-ról, ahol a szülőknek volt alternatív információjuk, hogy mi zajlik. Nálunk erre nem volt lehetőség.”

Édesapját kétévesen veszítette el egy autóbalesetben, amiben ő, édesanyja és testvére is benne voltak. Rajta kívül mindenki súlyosan megsérült. Személyiségét nem lengi körbe veszteségérzet. Tizennyolc évesen került a felpezsdült politikai élet bűvkörébe, jött a rendszerváltás. „Tabudöntögető dolgok történtek, ebből a 89-es generációból mindenkit beszippantott.” Ennek ellenére sokáig történész akart lenni, a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola történelem szakja után az ELTE történelem és politikaelmélet szakát is elvégezte. Tanárai felfigyeltek rá, ők ajánlották Balónak, aki kifejezetten fiatalokat akart a műsorba.

Kor- és pályatársai szerint is a legjobbkor került képernyőre, a nyilvánosság aranykorában, ami lehetőségek tárházát kínálta a kutatói, közéleti és elemzői pályán elindulóknak. A korábbinál – mindenkorinál – jóval szabadabb volt a közbeszéd, ma már szinte ismeretlen autonómia lengte be a nyilvános vitákat. „Valószínűleg az a húsz év rendszerhiba volt – mondja. – Bizonyos fejlettségi fokon a rendszerek úgy működnek, ahogy ma látjuk. És mindegy, ki vezeti az országot, így fog működni, ahogy ma. Szerintem ezt már mindenki megtanulta, a másik oldal is, hogy csak így lehet hatékonyan kormányozni.”

Ugyanezt írja körül Lakner Zoltán politológus is. Nemcsak kettőjüket hozta össze a szabad beszéd, hanem a politika iránt érdeklődő társadalom jelentős tömegét is. Ez adott nekik ismertséget és rendkívüli nézettséget. „Azt hiszem, a 2002-es választás estéjén Baló György kikísért minket, és ott, a Szabadság téri tévészékház lépcsőjén azt mondta: ugye tudjátok, hogy ti nagyon jól működtök együtt? Összenéztünk, és fél évvel később megalakult a Vision Politics, amibe Gábor engem is hívott dolgozni” – idézi fel Lakner vállalkozásuk, a „neutrális elemzői központ” eredetét. Tényleg az volt a céljuk, hogy bármelyik politikai szereplővel le tudjanak ülni, és funkciókon, szerepeken, értékvilágokon vagy ideológiai meggyőződéseken túl is tudjanak tanácsot vagy hátteret adni demokratikus aktoroknak. Csakhogy a politikai szereplők, és később maguk az elemzők is eltérően fogták fel, mire lenne szüksége a bimbózó magyar demokráciának.

Miután a politikai elemzés meghalt
A Vision Politics ma is működik, feleségével közös vállalkozás, külsős szakértőket is foglalkoztatnak, de pártoknak, pártpolitikai szereplőknek nem dolgoznak. Ennek köze lehet ahhoz, hogy Török egy idő után korántsem csak erre vagy a nyilvános szereplésekre fókuszált. 1997 és 2019 között a Budapesti Corvinus Egyetem tanára volt, intézeteket, projekteket vezetett. Három éve az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézetében tanít, többek közt szakmai példaképével, Körösényi Andrással közös ajtó mögött van az irodája.

Lakner szerint korábban is gyakran felmerült, hogy Töröknek nem kell mindenhol szerepelnie, és nem is fogja ezt tenni. 2005-ben látszólag visszavonult a pártpolitikától, úgy vélte, a politikai elemzés neutrális műfaja meghalt. Nyíltan az üzleti világ felé fordult. Egyetlen politikai megbízója Sólyom László egykori köztársasági elnök maradt, őt az egyéni tisztelet és pártokon kívülisége vagy felettisége miatt becsülte, és látta el tanácsokkal 2010-ig. Felkérés sem jött azóta egyetlen politikustól sem. „Talán nem véletlenül.”

Ezzel szemben az üzleti élet szereplőit ő kereste meg, így állt szolgálatba a magyar gazdasági elitnél, például Csányi Sándornál, Varga Mihálynál, a Kész csoport alapítójánál, na, meg Hernádi Zsoltnál, akivel az üzleti megbízása 2019-ben szakadt meg. Elismeri, a médiaismertség segítette ahhoz, amit az üzleti világban elért, hogy megnyíltak az ajtók annál az öt–nyolc üzletembernél, akinek ma is tanácsokat ad. Nincs több ügyfele, szerinte így igazán hatékony, és így nem jönnek elő fölösleges érdekkonfliktusok.

„Már az elején arra törekedtem, hogy inkább nagyvadaim legyenek. Kevesebben, de erős kötéssel. Olyanokkal dolgozom, akik nem valakiknek a valakijei. Ez fontos. Jó látni, hogy vannak a gazdaságnak olyan szereplői, akik autonómok, és önálló teljesítménnyel rendelkeznek.” Legkomolyabb ügyfeleivel, Csányival is, már-már baráti a viszonya, de megbízásai részleteit nem csak emiatt nem adja ki. Kapcsolatait úgy igyekszik óvni, ahogyan magánéletét is a Balaton mellett, ahol feleségével és fiával él. „Gyerekkoromban nagyon tetszett, ki is írtam a falra: nem kell annyira akarni. Valahogy ennek szellemében próbálom az életemet is élni.” Nem érdekli a nagyobb ház vagy nagyobb vagyon, tizennégy éve, amióta megszületett a gyereke, a legtöbb feladat és szabadidős tevékenység köré rendeződik. A fiú versenysportoló, válogatott teniszező. „Ha nagyon őszinte akarok lenni: ma már teniszszülő vagyok, aki elemez, hogy fenntartsa a családját.”

The post Az a húsz év rendszerhiba volt appeared first on Forbes.hu.