:

Mire megy a világ legnagyobb édességgyártója a diéták és az Ozempik korában?

A klímaváltozás a cukor árát, a fogyasztók szokásainak változása pedig a keresletet érinti erőteljesen. A kereskedelem online térbe tevődik át, ahol kevesebb az impulzusvásárló. Mit lép erre a Snickers, a Twix és a Mars gyártója?

Írta: Chloe Sorvino

Lekörözte a luxusóriást, és a legértékesebb európai cég lett az Ozempic gyártója, a Novo Nordisk. Ez a cukorbetegeknek szánt gyógyszer súlycsökkentésre is használható, ezért érthető a piaci sikere. Az Ozempic az Egyesült Államokban is kelendő – szeptemberig 58 százalékkal több fogyott belőle, mint tavaly – de mi a helyzet az édességekkel? Az ország legnagyobb édességgyártója, a Mars éppen az egyre tudatosabb, alternatívákat kereső vásárlókat szeretné megfogni a közeljövőben.

Több mint 100 éves vagyon egy új korszakban

A Mars családi vállalkozásként indult 1911-ben, és a tulajdonosi szerkezet több mint száz év elteltével is hasonlít a korábbiakra. Az alapítók unokái, Jacqueline és John Mars ma is egyharmad részben tulajdonosok, a maradék egyharmad rész pedig elhunyt testvérük, Forrest Mars négy gyereke között oszlik el. Jacqueline és John az amerikai Forbes kimutatása szerint 37,9-37,9 milliárd dolláros vagyonnal rendelkeznek, ezzel (holtversenyben) a világ 35. leggazdagabb embereinek számítanak.

A Mars teljes éves bevétele tavaly 47 milliárd dollár volt, amiből 18 milliárd dollár származott az édességekből (gyártanak többek között kisállat-eledelt is). Idén átléphetik az 50 milliárd dolláros álomhatárt, a következő tíz évben pedig szeretnék az édességekből származó bevételt megduplázni. A 140 ezer dolgozójuk közül ez 35 ezer embert érint, ennyien dolgoznak az édességek gyártásán, forgalmazásán, értékesítésén.

A Snickers, a Twix és a Mars gyártója azonban válaszút elé került.

„Negyedévek helyett generációkban gondolkodunk”

– mondta az elnök, Andrew Clarke a Forbesnak. A következő generációk pedig nem biztos, hogy két kézzel fognak venni ezekből a csokiszeletekből. Ezért vásárolta meg a Mars a Kind szeletet, ami magvakból, gabonából és mogyoróvajból áll, a csomagolása pedig inkább az energiaszeletekre hasonlít.

„Majdnem mindenki diétázik, sokan számolják a bevitt kalóriákat. A szívbetegségek, a cukorbetegség és az elhízás miatt is sokan aggódnak. A legtöbb szülő pedig odafigyel arra, mennyi cukrot ehet a gyerek” – mondta a Knechtel tanácsadócég elnöke, Robert Boutin a Forbesnak. Ez mélyütésként érheti a Mars eddigi bevált termékeinek piacát.

Az óriáscég ugyan törekszik a karbonlábnyoma csökkentésére, de a klímaváltozás így is keresztbe tehet a terveinek. Az Indiára és Thaiföldre az utóbbi időben jellemző egyre szárazabb időjárás visszavetette a cukortermelést. Az Amerikai Mezőgazdasági Minisztérium (USDA) szerint a cukor ára akár 10,6 százalékkal is emelkedhet a jövő évben. A fogyasztói szokások is változnak: a vásárlók nem mondtak le az édességekről, de ma már inkább mást keresnek, mint korábban. A Kind mellett ezért a nemrég felvásárolt Nature’s Bakery fügeszelet és a csokibevonatos fagyasztott gyümölcs, a TruFru piacát is bővíteni fogják.

Ferrero vs. Mars vs. Mondelēz

A globális terjeszkedés kulcsfontosságú lesz a Marsnak, az Egyesült Államokban ugyanis telített a piac. A 700 milliárd dolláros globális édességpiac zászlóshajójának meghatározó szereplője a szintén családi tulajdonú Ferrero is. A Nutella, a Kinder csokoládék és a Tic-tac gyártója több amerikai szereplőt is felvásárolt az utóbbi években, a tengerentúli piacon tehát komoly kihívója lett a Marsnak.

A tavalyi évet 31 milliárd dolláros árbevétellel záró Mondelēz is teret nyerhet a piacon a Mars elől. A Kind szelet riválisát, a Cliffet ők gyártják.

Az „egészséges szelet” nem is az Egyesült Államokban vagy Kanadában fogy igazán, hanem Indiában és Brazíliában: tavaly 40 százalékos keresletnövekedést tapasztaltak mindkét piacon.

A szelet azonban csak kicsivel jobb a 210 kalóriát és 20 gramm cukrot tartalmazó Snickersnél: 200 kalóriát és 12 gramm cukrot tartalmaz.

Az újhullámos Kind szelet már 35 országban jelent meg, idén a dél-koreai és a maláj piacra vezették be. Sok ország tehát még nyitott piac a Marsnak, akárcsak az online áruházak. Becsléseik szerint 2027-re minden vásárlás 70 százaléka online vásárlás lesz, a digitális térben pedig az impulzusvásárlások aránya csak 37 százalék, szemben a jelenlegi üzletek 70 százalékos arányával. Clarke szűkszavúan annyit mondott a Forbesnak: innovatív dolgokat tesznek azért, hogy az online boltokban is elérjék a (főleg impulzus)vásárlókat.

„Mert a világ csoki nélkül unalmas hely lenne.”

Borítókép: a Mars egyik amerikai üzeme munka közben.

The post Mire megy a világ legnagyobb édességgyártója a diéták és az Ozempik korában? appeared first on Forbes.hu.