:

Zenei kalandok a Liget alatt

Zenei kalandok a Liget alatt

A Városliget még a föld alatt is izgalmas titkokat rejt. A Magyar Zene Házának kiállítótereiben a múlt, a jelen és a jövő legjava ad egymásnak randevút.

Sötét folyosón sétálunk be egy ismeretlen térbe, amikor hirtelen minden kivilágosodik és megszólal Hegyi Barbara éteri hangja. Ő maga nincs jelen a térben, mégis olyan, mintha itt lenne velünk, a Magyar Zene Háza mínusz második szintjén. Néhány perccel később már a természetben vagyunk virtuálisan, hogy aztán az űrt és a képzőművészetet megjárva a kortárs audiovizuális művészettel ismerkedjünk.

Az utóbbi években a korábbinál lényegesen vonzóbb hellyé vált a Városliget. Ennek egyik oka a tavaly januárban megnyílt Magyar Zene Háza, aminek nem csak a földszintje és emelete, de mínusz második szintje is izgalmas programokat kínál. Ezek egyike a fent említett Hangdóm, ami technikailag egy 12 méter átmérőjű félgömb vetítővászonból és egy mögötte megbúvó 27.4-es ambisonic, azaz lényegében háromdimenziós hangrendszerből áll. A családias hangulatú térben a 45-50 néző babzsákokból élvezheti az ide megkomponált előadásokat, melyekből havonta mutatnak be egy-egy új darabot.

Novemberben indult egy új audiovizuális sorozatunk, a Lands of Dome, melynek keretében különböző országokat, kultúrákat, illetve népcsoportokat képviselő vagy támogató intézményekkel működünk együtt.”

Mandli Vazul

A Zene Háza kiállítási osztályvezetője azt is elárulta, a sorozat első vetítése a Francia Intézettel közösen valósul meg, mely grönlandi gleccserekhez, az északi fény alatt egy hideg virtuális világba kalauzolja a nézőket. A Dome Electroniques 2024. márciusig minden pénteken 19:00 órától megtekinthető. A dóm jelenleg 18-féle előadást kínál, melyek között szerepelnek gyerektartalmak (például a Lengemesék című előadás) éppúgy, mint Hieronymus Bosch: A földi gyönyörök kertje című festményének – részben animált – adaptációja. Emellett a kortárs képzőművészeknek is adnak lehetőséget a kibontakozásra, illetve a bemutatkozásra.

A Zene Háza egyik pillére – a kiállítás és az előadóművészet mellett – a zenepedagógia, amit szintén nem hétköznapi módon valósítanak meg. A Kreatív Hangtérben nyolc installáció, hangkeltő eszköz található, amik cseppet sem szokványos módon keltik fel a zenélés iránti vágyat. „Ezek az eszközök arra is tökéletesek, hogy megmutassuk velük, miből is áll egy hang” – teszi hozzá Mandli Vazul. És valóban: akad itt ritmushajtánytól kezdve Billie Eilish Bad Guy-át játszó összerakandó golyópályán át a házi zenestúdióig – utóbbit amatőr zenészek rendszeresen használják próbateremként.

Itt, a mínusz második szinten található a Magyar Zene Házának két nagy kiállítása is. A Hangdimenziók – zenei utazások időben és térben című állandó kiállításra belépve olyan, mintha egy filmbe érkeznénk meg: mindenki kap egy fejhallgatót, ami 30 centiméteres pontossággal érzékeli a látogatók pozícióját és még azt is tudja, mikor fordítja el a fejét a látogató és néz máshová – meséli Horn Márton, a Zene Háza intézményigazgatója. Az ezer négyzetméteren elterülő állandó kiállítás összesen hét nagy témát vesz végig, az őskortól indulva egészen a felhő-alapú zeneszolgáltatásig.

A nagy népszerűségnek örvendő állandó tárlat mellett 2024. január 21-ig az ötvenes évektől a rendszerváltásig tartó korszak magyar popzenei hőskorával lehet megismerkedni az időszaki kiállításon. A 800 négyzetméter területű kiállítás nemcsak a politikával átitatott korszak legkiemelkedőbb előadóira, zenekaraira, emblematikus slágereire és legfontosabb poptörténeti eseményeire fókuszál, hanem bemutatja az azokhoz kötődő rajongói szubkultúrákat, a populáris zene elterjedésében nélkülözhetetlen médiumokat, a zenészek mozgásterét alapjaiban behatároló, erős politikai cenzúrával felügyelt intézményrendszert, a klubok, turnék és hangszerek világát, valamint a populáris zenekultúra és a társművészetek koronként változó viszonyát– foglalja össze Horn Márton. A látogatóknak a korhűen berendezett terekért és nosztalgiát idéző részletmegoldásokért is érdemes eljönnie a január 21-ig látható időszaki kiállításra.

The post Zenei kalandok a Liget alatt appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés