:

Több ezer mélyszegénységben élő gyerek jutott tiszta ruhához

Több ezer mélyszegénységben élő gyerek jutott tiszta ruhához

Országos kampánnyal hívta fel a figyelmet a nélkülözés egy speciális típusára, a kisgyerekeket sújtó higiéniai szegénységre a Persil. A márka – a tavalyi évhez hasonlóan – nemcsak bemutatta az ebből fakadó egészségügyi és társadalmi hátrányokat, de többezer család számára lehetőséget is biztosított, hogy rendszeresen tiszta ruhához juthasson. Emellett jelentős összeggel támogatta az Új Start Alapítvány hátrányos helyzetű fiatalokat támogató tehetségprogramját is.

A koszos, ápolatlan megjelenés számtalan szociális hátránnyal járhat egy kisgyermek esetében: megakadályozhatja a beilleszkedését a közösségbe, sőt, akár a jövőjét is negatívan befolyásolhatja. A Persil, felismerve ezt a társadalmi problémát, már tavaly jelentős lépéseket tett a higiéniai szegénység enyhítésére, és egy átfogó, országos program segítségével és az Új Start Alapítvány hathatós közreműködésével több mint 2500 háztartás számára több hónapra elegendő mosószert biztosítottak.

A nagysikerű akció, amelyet a CSR Hungary átadóján is elismeréssel díjaztak, 2023-ban is folytatódott. A cél továbbra is az maradt, hogy a mindennapos tiszta ruha természetes legyen a legkisebbek számára, még akkor is, ha elmaradott térségből származnak. Ennek érdekében minden július 1. és augusztus 31. között értékesített Persil termék árából 10 forinttal támogatták a hátránnyal induló gyerekek tisztább jövőjét, és vállalták, hogy idén legalább 300 000 kg tiszta ruhához juttatják a rászoruló családokat. A kiosztott tárgyi adományok mellett a kampány során összegyűlt pénzadománnyal az Új Start Alapítvány hátrányos helyzetű gyerekeket felkaroló tehetségprogramját támogatja a Persil, ezzel több tucat gyerek számára lehetővé téve, hogy közép- illetve felsőfokú tanulmányait sikeresen elvégezze.

A „Persil a gyerekekért” kampány során körülbelül 500 000 kg tiszta ruhához elegendő mosószert is kiosztott a vállalat az Új Start Alapítvánnyal szorosan együttműködve. Magyarország 15 legszegényebb településén 2500 család számára juttattak el mosószert, emellett a szociális hátrányokkal küzdő gyermekek felzárkóztatásáért dolgozó Biztos Kezdet Gyerekházak 176 intézményébe juttatott el fél évre elegendő Persil gélt. Ezek az intézmények kiemelten fontos szerepet töltenek be a legszegényebb régiókban, hiszen az ide járó gyerekek szüleinek gyakran a folyóvíz hiányában sokszor ez az egyetlen lehetősége a mosásra és a tiszta ruhákra.

Nagyra értékeljük a Persil akcióját, mert valóban a legrászorultabb családokat célozta meg a programjával ráadásul nem is egyszer, hanem megismételte az idén is az adományozást. Büszkék vagyunk arra, hogy az Új Start Alapítvány partnerként és támogatottként szerepelhet ebben a kezdeményezésben.”

Szőke Judit az Új Start Alapítvány elnöke

„Kiemelten fontos számunkra ez a kampány, hiszen a jövő nemzedékeit érintő problémára hívja fel a figyelmet, és nyújt segítséget a leginkább kiszolgáltatottak számára. Célunk, hogy valódi változást érjünk el, ezért immáron második éve olyan partnerekkel működünk együtt, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak, és a látványos akciók helyett stabil segítői háló kialakításán dolgoznak. Ezúton is szeretnénk megköszönni az Új Start Alapítvány munkáját, és a vásárlóink támogatását, amivel a kampányunk sikeréhez és a több ezer gyerek őszinte mosolyához hozzájárultak” – mondta Pásztor Csilla, a Persil senior brand mangere. 

Ahhoz, hogy minél többekhez jusson el a kampány híre, olyan hírességek is részt vettek a jótékonysági kezdeményezésben, mint Jakupcsek Gabriella, Nyári Dia, Ördög Nóra, Stohl Luca és Szilágyi Szilvia.

További információk a programról a www.persil.hu oldalon találhatóak.

The post Több ezer mélyszegénységben élő gyerek jutott tiszta ruhához appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés