:

Az egyik legnagyobb szupermarket is úgy döntött, hogy nem kér december 24-éből – de lesznek kivételek

A SPAR Magyarország december 24-én az Interspar hipermarketeket, valamint egyes bevásárlóközpontok SPAR és City SPAR szupermarketeket kivéve zárva tartja saját üzemeltetésű üzleteinek jelentős részét – közölte a boltlánc a Forbes.hu-val.

A részletek

Az említett kivételek december 24-én délig nyitva lesznek, a 24-én dolgozók 100 százalék túlórapótlékot kapnak. A franchise-üzletek és a a töltőállomásokon található egységek maguk döntenek, hogy kinyitnak-e aznap, működésük e tekintetben független a SPAR Magyarországtól. Több ebből Miért perelte be a Pfizer a magyar államot? Orbán Viktor éjjel érkezett, és nagyobb hatalommal ruházta fel Nagy Mártont

Mit mondanak még?

Heiszler Gabriella elnök-ügyvezető igazgató közleményében hozzátette: a döntés célja, hogy 14 ezer munkatársuk többsége otthon, családja vagy barátok körében tölthesse szenteste napját.

„Reméljük, hogy a jövőben létrejön majd egy olyan egységes szabályozás, amely a december 24-i nyitvatartást az egész kereskedelmet érintően szabályozni fogja”

– folytatta Heiszler.

Előzmények

A Lidltől kezdve a Pennyn át a Libriig számos cég úgy döntött idén, hogy önálló döntésként már december 24-én elmegy ünnepi szünetre. Ehhez az is kellett, hogy az érdekvédelmi szervezeteken túl az Egyenlő.hu keresztény-szociális szakszervezet, valamint a békemeneteket szervező, Fidesz-közeli Civil Összefogás Fórum (CÖF) is tematizálja a 24-i zárva tartás ügyét, több üzletlánc az utóbbi mögé beállva tűzte zászlajára a témát. A részletekről több cikkben is beszámoltunk a Forbes.hu-n, például itt vagy itt.

The post Az egyik legnagyobb szupermarket is úgy döntött, hogy nem kér december 24-éből – de lesznek kivételek appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés