:

Még sosem teljesítettek ilyen rosszul a magyar diákok matekból a PISA-teszten

A friss PISA-adatok szerint a magyar oktatási rendszer a nemzetközi átlagnál lényegesen kevésbé képes kiegyenlíteni a társadalmi különbségeket.

Tovább romlott a magyar diákok teljesítménye matematikából és szövegértésből a 2022-es PISA-teszten, de jó hír, hogy a természettudományok terén sikerült javítaniuk – írta a Magyar Hang.

A 2022-ben 15 éves gyerekek már csak az Orbán-kormány által meghatározott oktatási rendszerben tanultak, emlékeztetett a lap, amely a kedden nyilvánosságra hozott 2022-es PISA (Programme for International Student Assessment) felmérés eredményeit foglalta össze. Ezek alapján:

jelentős a visszaesés az OECD-tagországok eredményeiben a matematika és a szövegértés területén is, míg a természettudomány esetén is történt romlás, de jelentősen kisebb. A magyar eredményekben ehhez képest kisebb mértékű visszaesés tapasztalható (igaz, eleve alacsonyabb szintről is indultak a hazai eredmények, mint az OECD-átlag) Magyarország a PISA-n való szereplése történetének leggyengébb matekteljesítményét érte el, ám annyira bezuhant az OECD-országok átlaga (472 pont) is, hogy a valaha volt legszerényebb 473 ponttal is minimálisan, de átlag felettinek számít a magyar eredmény. A szövegértés területén a magyar diákok az eddig mért második legrosszabb eredményt érték el 473 ponttal, és ehhez az OECD-átlag (476 pont) sem tudott annyira hozzáromlani, hogy ne számítson átlag alatti teljesítménynek. Természettudományos területen a magyar diákok 5 ponttal többet, összesen 486 pontot értek el, mint a legutóbbi felmérésen, ez egy hajszállal átlag felettinek számít (az átlag 485 pont). A leghátrányosabb helyzetű gyerekek 121 ponttal értek el kevesebbet a legjobb helyzetű diákoknál. Az OECD-átlag 93 pont volt. Régiós összevetésben hazánk a mostani eredménnyel a középmezőnyben van. A lengyelek, csehek és osztrákok egyértelműen jobban teljesítettek a magyar tanulóknál, a szövegértést leszámítva a szlovénok is, de összességében jobban teljesítettünk a horvátoknál, szlovákoknál, ukránoknál és a románoknál is.

A felmérés készítői szerint nem feltétlenül a Covid-járvány miatti iskolalezárások állnak a visszaesés hétterében. Például a PISA-eredmények nem mutattak egyértelmű különbséget a teljesítménytrendekben az olyan oktatási rendszerek között, ahol rövidebb volt a lezárás (például Izland, Svédország), vagy mint ahol hosszabb (Brazília, Írország).

The post Még sosem teljesítettek ilyen rosszul a magyar diákok matekból a PISA-teszten appeared first on Forbes.hu.