:

Visszatér a magyar zenekar, akiknek még a Red Hot Chili Peppers is leugrott a koncertjére a Four Seasonsből

Visszatér a magyar zenekar, akiknek még a Red Hot Chili Peppers is leugrott a koncertjére a Four Seasonsből

Újra összeállt a The Qualitons, igaz, kicsit más formában, mint ahogyan 2022 áprilisában feloszlottak. A magyar experimentális rockzenekar Facebook-posztja szerint az eredeti énekes, G. Szabó Hunor ezúttal nem tartott velük, „de a próbaterem ajtaja mindig nyitva áll előtte”.„Állandó tettestársként azonban csatlakozott hozzánk Weil Andris producer-mágus-multitálentum-zseni is”, teszik hozzá. Mint írják, a The Qualitons úgy tekint magára, mint „alkotói közösségre, akik a közös zenélés öröme miatt csinálják azt, amit”.

További infók énekesről és minden egyébről később, de annyit azért már elárultak, hogy hamarost két új dal érkezik élő verzióban.

Az RHCP cédét kért tőlük

A The Qualitons még 2008-ban alakult, 2022-ig pedig négy stúdióalbumot adtak ki, köztük az utolsó 2019-ben a Kex együttes dalait dolgozta fel. A szélesebb magyar közönség két dobásukról hallhatott a bandáról.

Egyrészt 2019-ben meghívta őket a seattle-i KEXP rádió interjúzni és zenélni (felvétel itt), ami hatalmas dolognak számít, pláne magyar együttesként, a most bejelentett Weil is velük tartott akkor. Amikor pedig a Red Hot Chili Peppers 2016-ban duplakoncertet adott a Budapest Arénában, az amerikai banda egy hétfő este a Széchenyi István téri Four Seasons luxusszállóból hallotta a Qualitons koncertjét, így hát leugrottak a Duna-parti Pontoonra, és cédét is kértek a magyar csapattól.

The post Visszatér a magyar zenekar, akiknek még a Red Hot Chili Peppers is leugrott a koncertjére a Four Seasonsből appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés