:

Nagy bejelentéseket tett Lantos Csaba a rezsicsökkentésről, a szélerőművekről, és a vízdíjakról

Nagy bejelentéseket tett Lantos Csaba a rezsicsökkentésről, a szélerőművekről, és a vízdíjakról

Megszületett a megállapodás az Európai Bizottsággal a magyarországi szélerőmű szabályok átalakításáról, az ún. védőtávolság 12 kilométerről 700 méterre szűkül a települések határától és így háromszorosára nőhetnek majd a szélerőművi kapacitások az országban – jelentette be az Inforádió Aréna című műsorában szerda este Lantos Csaba. Az energiaügyi miniszter azt is elárulta, hogy a lakossági rezsicsökkentési rendszer fogyasztási szabályai az egész jövő év során változatlanul fennmaradnak, és a januárban induló lakossági napelemes és energiatárolós pályázatban háromfajta kategória lesz. Azt is bejelentette, hogy januártól az egész országban egységessé válnak a vízdíjak a vállalkozásoknak és az intézményeknek, ami források átcsoportosításával is jár, de egyúttal megteremti a lehetőséget a víziközmű hálózat átfogó rekonstrukciójára is. A tárcavezető felfedte azt is, hogy dolgoznak egy szivattyús tározós erőmű tervein, amelynek keretében a megtermelt zöld áramot a két tó közötti vízmennyiség mozgatásával lehet majd tárolni, illetve felhasználni.

Hirdetés

Cimkék

Keresés