:
Breaking News

Magyar példa mutatja, egy csirkegyár is lehet technológiai cég (és kell is, hogy az legyen)

Magyar példa mutatja, egy csirkegyár is lehet technológiai cég (és kell is, hogy az legyen)

Az organikus fejlődés, amiben nem csak az innováció, hanem a rendszer központi irányítása is fontos, stabilitást ad egy több generációs sikeres vállalkozásnak. A friss és eredeti tudás azonban elengedhetetlen. Zettwitz Sándor, Magyarország 21. leggazdagabb embere és Gabriella, a 77 Elektronika ügyvezető igazgatói és Bárány László, a Master Good tulajdonosa (listánkon a 25. helyen szerepel családjával) az innováció és a fejlesztések fontosságáról beszélt a Tech Summiton.

Mi sem sikereken edződött vállalkozás vagyunk

Ipari áramként rázta meg a Master Goodot is a 2008-as év válsága. „A fiaim körülnéztek Európában és azzal tértek haza, hogy kicsik vagyunk, dinamikus növekedési pálya nélkül hamar a futottak még kategóriába kerülhetünk” – fogalmazott Bárány László. Akkor fogtak hozzá a tudatos fejlesztéshez és egy, három és ötéves fejlesztési, növekedési pályára álltak.

„A legfontosabb lépés az volt, hogy friss, korszerű tudást kellett hoznunk. Bár ezzel a szakmával is mindenki úgy van, mint a focival, mindenki ért hozzá, a tudásunk mégis 10-15 évvel volt lemaradva a nyugati piachoz képest.”

+ 7 kép a galériában + 7 kép a galériában Bárány László, Zettwitz Sándor és Zettwitz Gabriella a Tech Summit színpadán Fotó: Fekete Csaba (10 kép)

A cég tudásvásárlásba kezdett. „A legolcsóbb egy holland baromfitenyésztő szakértő volt, akinek 650 ezer euró volt a napi díja plusz szállodai szoba és havi egyszeri hazautazás. De ez volt az egyik legjobb befektetésünk, azóta 1:7-es arányú volt a megtérülésünk.”

Bárány László kiemelte: az eredeti tudás nagy profittartalmat termel. Ma már ők is eljutottak oda, hogy olyan, tapasztalati értéken szerzett tudást szereztek, amiért már Nyugat-Európa jön hozzájuk. „Egy részük leskelődni, egy másik részük a csekkfüzetével, hogy megvásárolja a fejlesztésünket.”

A 77 Elektronika és a Master Good is rajta van a Magyar 100-on. Részletes lista itt >>>

Mesterséges intelligenciával kényelemben tartott csirkék

Bárány László elmondta, fél éve működik a programjuk, melyben mesterséges intelligenciát alkalmaznak a produktum növelése érdekében. Naposcsibe koruktól kamera követi figyelemmel az állatok növekedését.

A mesterséges intelligencia nemcsak felismeri az egyedeket, hanem érzékeli is ha éhesek, szomjasak, fáznak. „Folyamatosan gyűjti a mesterséges intelligencia az információkat, amelyekkel a csibéket abban a komfortzónában lehet tartani, ahol biztosított az alacsony elhullás és a kevesebb takarmányon is nagy növekedés.”

Nem lehet megspórolni

Zettwitz Gabriella szerint sokan akarják megspórolni a fejlődéshez szükséges időt, pedig a gyors növekedés mellé rengeteg bizonytalansági tényező társul.

„Az organikus fejlődés ellenben stabilitást ad, amiben nemcsak az innováció, hanem a rendszer központi irányítása is fontos. Mi egy kézben tartjuk, az egész vertikum az 77 Elektronikáé.”

A vizelet szediment-tartalmának vizsgálatához létrehozott eszközük ma már szakmai alaprendszer, melyhez igazodik a világ. A cég csak a saját termékeit gyártja. Bár másoknak is fejleszt, az eredményt a továbbiakban is csak ők gyártják.

„Egész rendszert tartunk fenn, csak az a biztos, amit mi csinálunk.  És nem állunk meg sehol, fejlesztünk tovább.”

Tudni kell megújulni

Zettwitz Sándor harmincöt éve vezeti az ország nyolcadik legértékesebb családi cégét, a 77 Elektronikát, októberben töltötte be a kilencvenet. Az év végével minden feladatot átad lányának, Gabriellának, aki egy kínai leányvállalat és gyár elindításával veszi át a családi ékszert.

Az innováció folyamatosságát a cég a megalakulása óta fenntartja. „Ez az alapja a sikernek. A továbbiakhoz pedig fontos, hogy az ember pontosan tudja, hogy csak bizonyos ideig tud újat hozni. Harminc-negyven év után sokszor nem látja a fától az erdőt, mert túlságosan ragaszkodik működő folyamatokhoz, termékekhez.

Ilyenkor újító szellemre van szükség. Ha nem váltunk és nem készítjük elő kellőképpen jól a váltást, visszacsúszhatunk.”

The post Magyar példa mutatja, egy csirkegyár is lehet technológiai cég (és kell is, hogy az legyen) appeared first on Forbes.hu.